Az első világháborúba vonulók eleinte ünnepelték a hadba lépést és a behívásokat, s táblákkal vonultak fel, amelyekre az „Éljen a háború” mondatot pingálták.
Az eredmény nem maradt el: 15 millió halott és Trianon.
A második világháború – a maihoz hasonló embertelen szövetségessel – számunkra ismét megalázó és gyötrelmes korszakot és ismét hatalmas veszteséget hozott, államunk ezer esztendős jogi, társadalmi és gazdasági értékeit rombolva le.
Ma, amikor végre felvirágozni látszanék Magyarország, ismét háborúra szóló „felkérést” kaptunk egy – a náci és a kommunista ideológiánál nem jobb, liberális ideológia alapján politizáló – nagyhatalomtól.
Döbbenetes viszont az, hogy a mai parlamenti pártok mindegyike, ilyen vagy olyan magyarázattal, de ez utóbbi felkérésnek eleget kívánna tenni.
Katonai vagy humanitárius alapon, de részt kíván venni benne, noha körülbelül annyi közünk van hozzá, mint az afrikai törzsi háborúkhoz, ám a veszély, ami fenyeget az esetleges hadba lépéssel, felmérhetetlen.
A legtöbb hivatkozás a NATO szövetséget hangsúlyozza, amelynek ha akarjuk, ha nem eleget kell tennünk. Azonban ez nem lehet ennyire egyértelmű, hiszen épp olyan erkölcsi kérdéseket vet fel szövetségesként bennünk, mint a náci ideológia, amelyhez szintén kényszerűen és hazánk egyesítését várva csatlakoztunk… noha akkor is igyekeztünk a fennálló körülményekhez képest emberséges politikát folytatni. Utolsó mentsvára voltunk az üldözötteknek, s tagadás ide vagy oda, százezrek életét mentette meg a Horthy(!)-féle magyar politika és a magyar társadalom.
A mai amerikai hadba hívás viszont, semmire nincs tekintettel.
A történelem persze minket igazol, de ez senkit nem érdekel.
Hiszen mi már megszenvedtük az iszlám elleni háborúskodást, Európa védelmét, amelyben épp úgy nem volt köszönet később, mint a fent írt korszak magyarok által tanúsított emberi magatartásának okán sem.
Sőt!
Akkor is elnyomás és kegyetlen magyarellenes korszak elé néztünk. A maihoz hasonlóan tartományként kezelte a Habsburg Birodalom a Kárpát-medencét, annak nemességét és népét pedig cselédnek tartotta az Udvar.
Ám mit tudhat erről az a nagyhatalom, amelynek voltaképpen még történelme sincs, amely többek között feketehimlős pokrócok osztogatásával irtotta ki az őslakosságot (forrás: Patricia Kelemen: “Kanadai halabalu” címmel most megjelenő könyve) azon a földrészen, amelyre európai milliók szociálisan mélypontra jutott tömege vándorolt.
Maradjunk a hadba hívásnál.
Mi vezetett idáig? – tehetjük fel a kérdést.
A válasz egyszerű.
A pénz. A pénz és az olaj.
A pénz, az olaj és néhány áruló arab sejk, akik pénzért eladták a hitüket és nemzetüket, s behódoltak egy olyan hatalomnak, amelynek előretolt helyőrsége és országa van a környéken.
Amerika-e ennek az országnak a kinyújtott keze, vagy Amerikáé-e ez az ország, teljesen mindegy.
A lényeg, hogy ami az elmúlt évek alatt azon a tájon történt és történik, az minősíthetetlenül embertelen, gyilkos és büntetendő, akárcsak a náci bűnök, amelyek immár eltörpülnek a mai amerikai „demokratizáló” külpolitika mellett.
Hiszen a demokrácia fegyveres bevezetése aligha nevezhető demokratikusnak. Halál, gyűlölet és primitívség követi ezeket a nagy „demokratizáló” hadműveleteket, mint Nagy Sándort az a kaszt, amelytől immár egész Európa szenved.
Az igazi veszélyt viszont, ránk nézve nem az ott zajló események, a történelmi értékek rombolása vagy az ott történt lefejezések jelentik, hanem maga a háború és a liberális menekültpolitika ostobasága, amely Európába engedte telepedni az iszlám előretolt haderejét.
Láthattuk, hogy mire képes az a vallásinak nem vallási, de vallási köpönyegbe bújtatott primitív erőszak, amelyet az emberi gyűlölködés, a sátáni magatartás eredményez a harcoló felek között.
A francia élclap Isten-ellenessége épp olyan aljas veszély, mint a ráadott válasz, azaz a gyilkosságok.
Európa a liberális szemlélet és eszme miatt ma éppen olyan mélyre süllyedt, mint a másik fél, s mi, magyarok e két primitív szellemi irányzat között vergődünk. Az egyiknek szövetségesei vagyunk – mert Horn Gyula így döntött -, a másikkal nincs bajunk, de ellenséget kreál belőlünk a szövetségesi státusz. Hiszen nem az iszlám az ellenségünk, hanem a kultúrember számára érthetetlen és feldolgozhatatlan Iszlám Állam ámokfutása, amely mindaddig, amíg be nem szállunk ebbe az amerikai kaláka háborúba, ránk, magyarokra nem veszélyes.
A háborúba való belépés viszont felmérhetetlen bajokkal, újabb nemzeti tragédiával járhat.
Épp ezért érthetetlen az amerikai háborús felkérésre, a hazai parlamenti pártok által adott válasz, illetve támogató vélemény-sorozat.
Át nem gondoltan, a háborút támogató és azt ostoba indokokkal magyarázó politikusok, ma minden magyar életét teszik kockára, hiszen nem tudjuk, ki lesz egy-egy robbantásnak vagy lefejezésnek az áldozata.
Nem tudjuk, hogy Amerika következő utasítása nem az lesz-e, hogy hívjuk be fiataljainkat és küldjük harcolni egy betegesen gonosz és aljas ellenféllel szemben – ágyútölteléknek?
S ha ez lesz a következő kérés, vajon akkor is ilyen támogató vélemények lesznek a magyar törvényhozásban?
Ha ismerik politikusaink a magyar történelmet, és tiszta lelkiismerettel óhajtanak örök álomra szenderülni, amikor az Úr elszólítja őket, úgy most először, határozottan nemet kell mondani mindkét, minket is komoly veszélybe sodró és érdekeink, nemzetünk, létünk ellen való háborúra.
Sem humanitárius, sem fegyveres részvételt nem szabad vállalnunk egy tőlünk idegen és elítélendő csetepatéban, kivéve az USA és az Unió elődei által megalázott nemzetrész, a kárpátaljai magyarság – ütőképes katonaság híján! – humanitárius támogatását.
De semmi több!
Mert a magyar vér és a magyar erkölcs sokkal drágább annál, semmint az Amerika és Izrael által előidézett és diktált világháborúban részt vegyünk.
A történelem bizonyított, s adott kellő mennyiségű tapasztalatot a szomorú konzekvenciák levonásához. Többé nem tévedhet, és nem léphet “rossz háborúba” Magyarország.
Mert aki azt mondja, hogy a szövetségesi státusz erkölcsileg megköveteli a hadba lépést, nem ismeri az erkölcs fogalmának jelentését.
Nem lehet gyilkolni valakiknek az oldalán, s nem lehet az eddigi gyilkosságokat védelmezni, csak azért mert egy korábbi kormány szövetségessé tette az országot – a politikát.
Nem lehet bűnrészessé válni erkölcsi okokból, mert a bűnpártolás maga is súlyosan erkölcstelen dolog, bűncselekmény.
Saját katonáinkat és fiataljainkat halálba küldeni pedig, több mint erkölcstelenség: nem-zet-á-ru-lás!
Ám van kormányfőnk!
Személyében van tehát kiút is, és bizonyos vagyok abban, hogy a magyar kormányfő – ha nem is a fent írtak szerint, de -, megtalálja a sokat szenvedett és az Európát bekebelezni akaró iszlám hadak ellen, a magyar történelem során egykor rengeteg vért adó keresztény – Magyarország politikai válaszát, az USA erkölcstelen és gyilkos politikájának hadba hívó szavára.
Ilyen példa is volt már – nem is olyan régen – a magyar történelemben… (Gróf széki Teleki Pál) Igaz, aki akkor megtagadta a hadba kényszerítést, hősi halált halt emiatt, ám emléke tiszta akkor is, ha öngyilkosnak mondják ma még… ezzel tompítva azt az erkölcsi nagyságot, amely hitéből, felelősségtudatából és magyarságából eredt.
Ma is olyan kormányfője van Magyarországnak, akit méltán az említett néhai miniszterelnökhöz és Gróf Apponyihoz hasonlítottam, első megválasztása óta…
Tudom, hogy holnap is nyugodt szívvel hasonlíthatom hozzá… Magyarország tudja, hogy nem léphetünk a hadak útjára… S ezt Ő is tudja…
magyartudat.com
No visits yet
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
