Az ország első búcsúját minden évben Környén ünneplik, hiszen a település immár 155 éves római katolikus templomának vízkereszt a titulusa. Január 5-én Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatott be búcsúi szentmisét, és megáldotta az esztétikai és műszaki szempontból is megújult orgonát.
„A búcsú összegyűjti a templomhoz tartozó híveket; megerősíti őket az ősök tiszteletében, az elődök buzgóságában, és segít bennünket abban, hogy megtaláljuk azt az életformát, amelyre a keresztség által maga Isten hív meg minket, hogy jobbá tudjuk tenni a világot” – mondta prédikációja elején a főpásztor.
A napkeleti bölcsek a betlehemi csillag nyomán jöttek keletről Júdeába, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, Jézusnak. „Őket a hit vezérelte, és szívük gazdagságából akartak ajándékot adni annak, akit az Isten megmutat nekik” – emelte ki szentbeszédében Spányi Antal püspök.
Hozzátette: „A bölcsek a hit által látták és értették meg, hogy a gyermek több, mint akinek látszik. Ő az Isten küldötte, aki majd elhozza az Isten országát közénk. Ő lesz az, aki elveszi bűneinket, aki megvált bennünket. Ezért különleges ajándékokat adnak át neki: a királynak járó aranyat, tömjént az Isten Fiának, és mirhát az értünk szenvedést vállaló embernek.”
Heródes azonban csak egyre tudott gondolni, hogy az új királyt el kell pusztítani, mert egyedül ő akar uralkodni – tette hozzá a megyéspüspök. – Nem gondolt arra, hogy van olyan királyság, amely Isten országát hozza el közénk: a szeretet, a megbocsátás, a hit, a remény országát.
Lépjünk mi is a napkeleti bölcsek nyomába: a hit vezérelje életünket, és adjuk át Istennek ajándékul szívünket – biztatott a főpásztor. – Tegyünk tanúságot a keresztény élet szépségéről a most kezdődő szentévben. Éljen bennünk a remény, hogy sikerül megtalálnunk az Urat istenkereső életünkben.
„Adja az Úr vízkereszt ünnepén, ennek a templomnak a búcsúnapján mindazt a kegyelmet, amire szükségünk van, hogy jelenlétét felismerjük, és általa napról napra szentebb életet élhessünk” – zárta homíliáját a püspök.
A szentmise végén Popovics Milán, a környei római katolikus plébánia hivatalvezetője ismertette az orgonafelújítás folyamatát.
Elmondta: három évvel ezelőtt megvalósult a templom külső felújítása, majd a restaurált szószék és oltár megújítása után a templom állagmegóvó felújítása következett. Lezajlott az 1878-ban Budapesten, a Rieger orgonagyárban készült, majd 1938-ban Barakovics János rákospalotai orgonaépítő által újjáépített hangszer teljes belső restaurálása, felújításq. A hangszer utolsó ismertebb hangolását 1975 táján Urbán Péter (jelenleg az egri székesegyház karnagya), 1990 környékén Noól Miklós, a bánhidai templom kántora végezte; ez időszakban alakította ki a jelenlegi orgona regisztersorait és javította a pedálzatot.
Az utolsó ismert felújítás óta a használatban egyre gyakrabban, egyre több funkcióhibát tapasztaltak, így felújítására kérték fel a móri Korb Orgonaműhelyt, hogy a hangszer a liturgikus események méltó szolgálata mellett egyházzenei rendezvényekre, akár kisebb koncertekre is alkalmas legyen.
Támogatási kérelmükre 2023 októberében Környe Község Önkormányzata megszavazta és biztosította a restauráláshoz szükséges összeget. Az eltelt időszakban megtörtént a felújítás, a hangszer teljesen megújult.
Popovics Milán köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a 2024-es év plébániai eseményeinek megrendezésében, támogatták az egyházközség lelki és karitatív tevékenységét, majd felkérte Tirhold Kármen alpolgármestert és Visnyei László plébánost, hogy elismerő oklevelet adjanak át Korb Gábor orgonaépítő restaurátornak kiemelkedő szakmai színvonalú, lelkiismeretes munkájáért; a hangszer restaurálásáért.
A búcsúi szentmisén először szólalt meg az orgona a felújítás után.
Szöveg: Berta Kata
Fotó: Popovics Milán
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »