Sötét játszmák az orosz kémper mögött

Sötét játszmák az orosz kémper mögött

A magyar jogrendszerben a kémkedés mint bűncselekményi kategória a büntetési tételét tekintve nincs jobban fenyegetve, mint egy közepes súlyú adócsalás.

„Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak”

(Balassi Bálint: Egy katonaének)

A fenti sorok jutottak eszembe, amikor a kémügy nyilvánosságra hozott anyagait és a kommentárokat olvastam. Ne legyen kétsége senkinek, hogy ez a furcsa eset a világ számos országában kiemelt figyelmet kapott.

Miről is szól ez a történet? Dióhéjban: 2007-ben a Nemzetbiztonsági Hivatalban – bolgár fedést használva – orosz titkosszolgálati szakemberek 16 magyar elhárítótisztet vetettek hazugságvizsgálat alá. 2011-ben emeltek vádat a szolgálatokat irányító miniszter, az akkori főigazgató és műveleti helyettese, valamint egy civil ellen, kémkedés gyanújával.

Többszöri, egymásnak szögesen ellentmondó bírói ítéletek után a Kúria 2018-ban elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát, és helybenhagyta minden vádlott felmentését bűncselekmény hiányában. Ezután döntött úgy az ügyészség, hogy minősítői felülvizsgálat után közzéteszi az ügy anyagainak legfontosabb részleteit.

Ez újra ráirányította a figyelmet erre a történetre, és érthető módon felborzolta a kedélyeket. Ha maradunk a puszta tényeknél, és nem foglalkozunk az ügy politikai mellékzöngéivel, akkor talán néhány olyan következtetésre is juthatunk, amelyek önmagukon is túlmutatnak.

Az első probléma az idő. A történet kezdetétől közel tizenegy év telt el a jogerős ítéletig. Ez borzasztóan hosszú idő, főleg, ha az ügy súlyát nézzük. Szerencsére nem mindennap kerül nyílt eljárásban vád alá egy NATO- és uniós tagország elhárításának két vezetője és irányító minisztere kémkedés gyanújával.

Ha csak a büntetőeljárás időtartamát nézzük, az is hét év. Egy olyan ügyben, ahol szövetségeseink számára az együttműködés alapjait is megkérdőjelezheti a gyanú – különösen az orosz szál miatt –, elemi érdek lett volna a lehető leggyorsabb ítélet. Az időn túlmenően arra is rávilágított ez az eset, hogy a magyar jogrendszerben a kémkedés mint bűncselekményi kategória a büntetési tételét tekintve nincs jobban fenyegetve, mint egy közepes súlyú adócsalás.

Ez sem jó üzenet. Egy ország titkainak kiszolgáltatása, elárulása ennél sokkal nagyobb károkat tud okozni. A törvényalkotóknak érdemes lenne ezt is megvizsgálniuk, hiszen a büntetés visszatartó erejét is figyelembe kell venni.

Nézzünk egy példát az Egyesült Államokból: Jonathan Pollardot 1985-ben tartóztatták le azzal a váddal, hogy Izraelnek kémkedett. 1987-ben már jogerősen el is ítélték 30 év börtönre. Izrael többszöri kérése ellenére is csak a teljes büntetés letöltése után engedték szabadon, de biztonsági okokból további öt évig még nem hagyhatja el az államok területét. Gyors ítélet, szigorú büntetés, üzenet mindenkinek.

Hírdetés

A másik probléma az orosz titkosszolgálat bevonása a magyar elhárítás belső vizsgálatába. 2007-ben, a rendszerváltozás után 17 évvel és a NATO-csatlakozás után nyolc évvel hogyan és miért jut eszébe bárkinek az orosz titkosszolgálattól segítséget kérni?

Ne gondoljuk azt, hogy a magyar társszolgálatok vagy a külföldi szövetséges partnerszolgálatok ne rendelkeznének olyan csúcstechnikát képviselő eszközökkel, komoly szakismerettel, aminek birtokában segíteni tudtak volna az alaptörténetben szereplő poligráfos vizsgálatok elvégzésé-ben.

De ha valóban csak az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) lenne képes erre, akkor miért kellett a NATO-tag Bulgária fedésében belépni Magyarországra, és ellenőrzés nélkül bejuttatni eszközeiket a magyar elhárítás központi objektumába? Vajon a bolgár kormány mit szólt ehhez?

A nyilvánosságra került adatok szerint nem sikerült az orosz delegáció programját hitelt érdemlően dokumentálni, noha az FSZB főigazgató-helyettese vezette küldöttség ajánlotta fel a segítségét. A magyar államigazgatásban a vezetői szintű nemzetközi tárgyalásokat írásos formában rögzített protokoll szerint szervezik meg. Nyilvánvaló, hogy az évek múlása ezek tisztázását sem segítette.

Emellett felmerül még egy alapvető kérdés: miért érte meg az orosz szolgálatnak ez a veszélyektől, kockázatoktól sem mentes akció? Azért, hogy a magyar elhárítás 16 munkatársáról olyan információkat szerezzen, amivel később esetleg zsarolhatja vagy beszervezheti őket? Vagy azért, hogy sikeres vizsgálat esetén eladhassa a gyakorlatban is bizonyított berendezést?

Egy-két gép eladása jó, de semmiképpen sem jelentős üzlet. Miért kellett a műszaki berendezéseket úgy behozni Ferihegyen, hogy a hivatalos ellenőrzést elkerüljék, és miért kellett ugyanígy bevinni az NBH központjába?

Ilyen esetekben érdemes emlékezni a trójai faló történetére. Minden titkosszolgálat igyekszik az összes adódó lehetőséget kihasználva információkat szerezni, titkos kapcsolati hálózatot építeni. Vagy lassú, szisztematikus munkával, vagy a szerencsés véletleneket kihasználva gyorsan, akár nagyobb kockázatot is vállalva a siker reményében. A mód és a lehetőség mindenesetre adott volt. Amire, logikai alapon, a végrehajtás kivitelezése sem cáfol rá.

A sok furcsaság mellett a történetnek voltak hősei is. A bírósági indoklás szerint azért sem szerezhettek meg értékes információkat az oroszok, mert a szolgálat szakpszichológusa és tolmácsai ügyeltek arra, hogy védjék az érzékeny, személyes adatokat.

Ezáltal kollégáikat is. Ebben a furcsa-szomorú történetben ők a magyar titkosszolgálat igazi hősei. Abban a pillanatban a személyes bátorságuk példaértékű volt, csakúgy, mint a szakmai tisztességük. Remélem, hogy egyszer a hálás utókor még megköszöni a helytállásukat.

Azért kezdtem Balassi Bálinttól vett idézettel ezt az írást, mert a végvári vitézekhez hasonlóan a mai titkosszolgálati szakembereknek is a legfontosabb, legféltettebb tőkéje a „szép tisztesség”, becsület, „jó hír”. Amit egy pillanat alatt le lehet rombolni.

Legyen bár bűncselekmény hiányában kimondott felmentő bírói ítélet, a kétely ott lebeg. Ezért kell ennek az ügynek a tanulságait mindenkinek levonnia, és a megingott bizalmat újraépíteni.

Horváth József titkosszolgálati szakértő

Képünkön:Szilvásy György volt miniszter és Laborc Sándor volt nemzetbiztonsági vezető egy korábbi kihallgatás után távoznak. MTI


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »