Sötét idők jöhetnek a magyar kisüzemi sörfőzdék piacán

Sötét idők jöhetnek a magyar kisüzemi sörfőzdék piacán

A hazai kraft sörfőzdék zöme már a koronavírus-járvány miatti lezárásokat is megsínylette, a korlátozások megszűntével viszont újra visszakapaszkodtak a járvány előtti szintre, egyesek akár még növelni is tudták a forgalmukat. Most azonban újabb kihívással szembesülhetnek, ugyanis idén az energiaválság és a drágulás jelenthet igen komoly problémát a kézműves sörök piacán.

A sörfőzés egy magas energiaigényű folyamat, a főzdékre pedig nem vonatkozott a rezsicsökkentés. Nem csak az áram és a gáz kerül most jóval többe, hanem a komló és a maláta is, melyek itthon kevéssé elérhetőek, így szintén külföldről szerzik be őket – áll a Pénzcentrum cikkében, melyben az érintett sörfőzdék helyzetét és kilátásait járták körül.

A körülmények ismeretében így valamennyi gyártónál elkerülhetetlennek tűnik az árak emelése.

Bár már eddig is átlagosan 15 százalékkal drágultak a kisüzemi a sörök, még ezzel sem tudják fedezni a megemelkedett gyártási költségeket.

A legtöbb főzde úgy véli, a kraft sörök iránti érdeklődés meg fog ugyan maradni, de mindenképpen szűkülni fog az a réteg, akinek anyagilag belefér, hogy ilyen minőségű termék mellett döntsön.

Növekedés biztos nem lesz, hanem inkább összeomlás: sorban zárnak be a főzdék. Azok szerencsések, akik csapházakat építettek, és költséghatékonyan tudják kimérni flakonokba a söröket, vagy akinek vendéglátó üzlethálózata van, ők élnek túl. A fesztiválok is segítenek, de nem tudni, mi lesz télen. A sörre mindig lesz igény, az viszont változni fog, milyen minőséget vásárolnak az emberek

– festette le a helyzetet Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke és a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosa.

Hírdetés

A Fehér Nyúl főzdénél egyelőre a forintárfolyam jelenti a legnagyobb problémát, mivel a hosszú távú szerződéseknek köszönhetően még fix áron kapják az energiát. Ők további drágításra kényszerülnek, ráadásul a kapacitáshiány is megnehezíti a dolgukat. A cég ügyvezetője, Szuda János viszont csak egy nagyon drasztikus energiaár-emelkedés esetén látna komoly kockázatot a kereslet csökkenésében, mivel szavai szerint a fogyasztók láthatólag kitartanak és visszatérnek, így mindezek alapján ennek a trendnek a folytatását várják.

A HopTop sörfőzde egyik alapítója, Ali Rawech Szami arra mutatott rá, hogy bizonytalanság a legnagyobb gond. Elmondása szerint kevesebb nyereséget termelnek, 

míg a multik 30-40-50 százalékos áremelést hajtottak végre, ezt ők nem tudják megtenni. A kraftsörpiac egy drasztikus áremelést nem bírna el, de valamilyen drágulásra szükség lesz az évben.

A MONYO Brewing gazdasági vezetője, Kelemen Balázs arról beszélt a szakportálnak, hogy az emberek kevésbé rakják a kosarukba nehezebb gazdasági helyzetben ezeket a prémium söröket, így szintén csökkenő vásárlóerővel kalkulálnak.

A Horizont ügyvezetője, Ottó Gábor szerint a jövőben azok a főzdék lesznek sikeresek, akik egy kevésbé árérzékeny célcsoportot szolgálnak ki. Náluk kellett már árat emelni, és ennek a lehetőségét a későbbiekben ugyancsak nyitva hagyják.

A Szent András Sörfőzde részéről Bukovinszky Béla ügyvezető az iparág magas energiaigényességét emelte ki, így nagyban kitettek mind a gáz, mind az áram drágulása tekintetében. Azt is szóba hozta, hogy még az aszály is jelentős problémát okoz, mivel

vannak termények, amiből gyakorlatilag megsemmisült a teljes idei termés, más alapanyagokból pedig a várt felét tudták betakarítani. 

A Brew Your Mind főzde pedig úgy számol, a rezsiemelés miatt a jelenleg 200-300 ezres gáz- és villanyköltségek jövőre könnyen milliós tételekké válhatnak. Himmel Olivér társalapító arra is rávilágított, mivel fiatal, csupán 5-10 éves iparágról van szó, a legtöbben még nem tudtak komolyabb tartalékokat felhalmozni. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »