Sós Csaba: ha nem sikerül jól az olimpia, teljesen mindegy, hogy jók voltunk-e a vb-n vagy az Eb-n

Sós Csaba: ha nem sikerül jól az olimpia, teljesen mindegy, hogy jók voltunk-e a vb-n vagy az Eb-n

Egyetlen esemény, a párizsi olimpia határozza meg a magyar úszósport idei évét, bár a többi nemzetközi siker sem lenne értéktelen – mondta az InfoRádióban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

A magyar úszók számára is a párizsi olimpia lesz a 2024-es év legfontosabb eseménye, de még előtte februárban világbajnokságot rendeznek Dohában, júniusban pedig Európa-bajnokság is lesz Belgrádban.

Az év megkoronázásaként ráadásul az esztendő végén ismét nagy világeseménynek lesz a házigazdája hazánk, hiszen decemberben a budapesti Duna Aréna ad otthont a rövidpályás világbajnokságnak. A magyar főváros sportágtörténeti esemény előtt áll, mivel Budapest lesz az első város, amely a hat szakágat felvonultató vizes vb-t, rövidpályás úszó vb-t és junior úszó-világbajnokságot is rendezett.

Addig azonban még számos kemény edzés, verseny vár az úszókra, melyek közül kiemelkedik a párizsi olimpia. Sós Csaba azt mondta az InfoRádióban, hogy olimpia évében természetesen minden az ötkarikás játékok köré összpontosul – a célokat is ennek megfelelően kell kitűzni, a formaidőzítést is ennek alárendelve kell alakítani. A szövetségi kapitány hozzátette: nem kérdés, hogy „komoly értéke van” egy vb-n vagy egy Eb-n elért sikernek is, de az olimpia számít igazán.

„Ha ott jó a szereplés, akkor jó az év. Ha nem, akkor teljesen mindegy, mit csináltunk a vb-n vagy az Eb-n, az az év nem jó”

– fogalmazott a szakvezető.

Ez az év speciális lesz a sok világverseny miatt, a szakemberek pedig igyekeznek a lehető legjobb taktikát, edzéstervet kidolgozni a teljes szezonra. Sós Csaba úgy véli, egy ilyen sűrű évre szakmailag nem lehet biztosat mondani előre, de azért nagy valószínűséggel ki lehet számítani, mi történhet.

Az idősebb úszóknak nehezebb évük lehet

A szakember szerint az európai szövetség (LEN) jó döntést hozott azzal, hogy júniusra jelölte ki az Eb időpontját. Eredetileg ekkorra tervezték a magyar bajnokságot, amit azonban a belgrádi kontinensbajnokság miatt előre hoztak áprilisra. Sós Csaba azt mondta,

Hírdetés

formaidőzítés szempontjából nem okozhat gondot az új Eb-időpont, erre „megvan a recept”.

Egy februári rendezésű vb azonban már korántsem ideális, márpedig idén ez így lesz. Nagyon nehéz csúcsformába kerülni rögtön az év elején, de a szövetségi kapitány szerint nem elképzelhetetlen, hogy a szokatlan időpont ellenére egy-egy fiatal versenyző egyéni rekordot ússzon. Ugyanakkor ha ez sikerül is nekik, nem csúcsformában teljesítik. „A jó év eleji teljesítmény nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az olimpián még jobb legyen valaki” – jegyezte meg.

Sós Csaba azonban figyelmeztetett:

a fokozott terhelés, a sűrű versenynaptár és a formaidőzítés alakítása a tapasztalt, idősebb úszóknál „komoly kockázatot hordoz”.

Nagyon sok versenyző meleg égövi edzőtáborból érkezik majd meg a dohai vb-re, nagyon fontos lesz többek közt az is, kinek hogyan sikerül az akklimatizálódás. A mostani körülmények azonban a világ összes úszójának ugyanakkora hátrányt jelentenek, mindenkinek ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnia.

Ez már nem Darnyiék kora

A szakvezető elmondta: az elmúlt 20-25 évben rengeteget fejlődött az edzésmódszertan, amit össze sem lehet hasonlítani azzal a metódussal, amit mondjuk Darnyi Tamásék követtek. A négyszeres olimpiai bajnok legendának egy évben leginkább egy vagy két nagy világeseményen kellett csúcsformában versenyeznie, a mai úszók azonban az új felkészülési lehetőségeknek és a sokkal kidolgozottabb edzésterveknek köszönhetően

egy szezonon belül akár több versenyen is csúcsformában vagy annak közelében tudnak teljesíteni.

Sós Csaba megnyugtatott mindenkit, ugyanis a válogatott tagjai és edzőik tisztában vannak vele, mi vár rájuk idén. Ennek megfelelően készülnek, és nem lehet gond abból, hogy ilyen sok versenyen kell majd helytállniuk. A szakvezető szerint képesek arra a magyar úszók, hogy egy éven belül több nagy versenyen is jól teljesítsenek.

Példaként Hosszú Katinkát hozta fel, aki fénykorában, a 2016-os riói olimpia idején, valamint előtte és utána is rengeteget versenyzett, és végig képes volt magas szinten teljesíteni, halmozta az érmeket. Sós Csaba emlékeztetett, hogy Hosszú Katinka már a 2016-os ötkarikás játékok előtt „világcsúcs közelében úszkált”, és sokan azt hitték akkor van csúcsformában, de Rióban rá tudott tenni még egy lapáttal, és 400 méter vegyesen több mint két másodperccel megdöntötte az akkori világrekordot. Van rá tehát példa, hogy egy éven belül akár többször is lehet nagyot alkotni, Sós Csaba elmondása szerint erre készülnek a magyar válogatott tagjai is idén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »