Sorsdöntő meccs vár a magyarokra Boszniában

Sorsdöntő meccs vár a magyarokra Boszniában

A hollandok elleni bravúros pontszerzésnek köszönhetően a magyar labdarúgó-válogatott várja kedvezőbb helyzetből a bennmaradás szempontjából sorsdöntő boszniai mérkőzést a Nemzetek Ligája élvonalának negyedik fordulójában.

A két nyeretlen csapat zenicai csatájának győztese szinte biztosan az osztályozót jelentő harmadik helyen zár majd. Amennyiben Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai gyűjtik be a három pontot, akkor egyrészt matematikailag versenyben maradnak a negyeddöntőt érő első két helyért, másrészt négy pontra eltávolodnak közvetlen riválisuktól, akiknek így mindkét hátralévő találkozójukat meg kellene nyerniük, hogy legyen esélyük a bennmaradásra. Fordított esetben a bosnyákok kétpontos előnyre tennének szert, így a magyarok kerülnének győzelmi kényszerbe úgy, hogy az utolsó két körben az erősebb hollandokkal és németekkel találkoznak. A döntetlennel nem dőlne el a harmadik hely sorsa, de a nemzeti együttes maradna lépéselőnyben, azaz a bosnyákoknak kellene olyan bravúrt elérniük az előzéshez, mint ami a magyar csapatnak összejött pénteken az Eb-elődöntős hollandokkal szemben.

A magyar válogatott az Oranje ellen sikerrel tért vissza régi, jól bevált taktikájához, amellyel korábban olyan nagy skalpokat gyűjtött, mint Angliáé vagy Németországé, azaz stabil és szervezett védekezésből vezetett néhány gyors és veszélyes ellenakciót. Ezúttal ez döntetlenre volt elég, viszont Bosznia-Hercegovinában a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető szeretné, ha csapata többet támadna.

A nagyobb labdabirtoklási arány és több támadásvezetés elérése mellett legalább olyan fontos lesz a védelem stabilitásának megőrzése, mert ha sikerül kapott gól nélkül zárni, az önmagában garancia a magyaroknak kedvező döntetlenre. Azonban éppen a hátsó alakzat összeállítása okozhatja a legnagyobb gondot Rossinak, mert Balogh Botond már pénteken sem léphetett pályára, Hollandia ellen pedig Dárdai Mártont sérülés miatt kellett lecserélnie a szünetben, márpedig Edin Dzeko személyében az ellenfél legjobb játékosa éppen a középcsatár. A múltat tekintve az biztató, hogy a magyarok az eddigi öt találkozón még sosem szenvedtek vereséget Bosznia-Hercegovinától.

A több mint hat éve regnáló Rossi hatalmas mérföldkőhöz érkezik a válogatott kispadján, ugyanis hétfőn a 70. találkozójával megelőzi az örökrangsorban a legendás Aranycsapat mesterét, Sebes Gusztávot, azaz immár egyedül áll majd a második helyen Baróti Lajos mögött.

A csoport másik mérkőzésén az éllovas németek a hollandokat fogadják a müncheni rangadón, ahol a csoportelsőség lesz a tét. A győztes nagy eséllyel az élen végez majd, míg pontosztozkodás esetén a németek maradnak lépéselőnyben.

Az NL lebonyolítása a mostani idényre változott, a négyes első és második helyezettje a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe jut, a harmadik ugyancsak tavasz elején osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba.

A Nemzetek Ligájával – ha közvetetten is, de – megkezdődött a 2026-os vb-selejtező európai része. Az NL-ből közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 4. forduló:

hétfő:

Bosznia-Hercegovina – MAGYARORSZÁG, Zenica 20.45

Németország-Hollandia, München 20.45

A csoport állása:

1. Németország 3 2 1 – 9-3 7 pont

2. Hollandia 3 1 2 – 8-5 5

Hírdetés

3. MAGYARORSZÁG 3 – 2 1 1-6 2

4. Bosznia-Hercegovina 3 – 1 2 3-7 1

Korábbi eredmények:

1. forduló (szeptember 7.):

Hollandia – Bosznia-Hercegovina 5-2 (2-1)

Németország-MAGYARORSZÁG 5-0 (1-0)

2. forduló (szeptember 10.):

Hollandia-Németország 2-2 (1-2)

MAGYARORSZÁG – Bosznia-Hercegovina 0-0

3. forduló (október 11.):

Bosznia-Hercegovina – Németország 1-2 (0-2)

MAGYARORSZÁG-Hollandia 1-1 (1-0)

A csoport további programja:

5. forduló (november 16.):

Németország – Bosznia-Hercegovina, Freiburg 20.45

Hollandia-MAGYARORSZÁG, Amszterdam 20.45

6. forduló (november 19.):

Bosznia-Hercegovina – Hollandia, Zenica 20.45

MAGYARORSZÁG-Németország, Puskás Aréna 20.45


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »