Halloweenkor a streamingszolgáltatók számos horrorínyencséggel kedveskedtek nekünk. A választékból kétségkívül kiemelkedett a Netflix antológiasorozata, a Rémségek tára, ami nyolc borzongató rémmesét mutat az erős idegzetű nézőknek.
A sorozat teljes címe Guillermo del Toro: Rémségek tára, ugyanis A víz érintése és A Faun labirintusa Oscar-díjas rendezője az antológia szülőatyja, aki nemcsak producerként, hanem több esetben íróként is összefogta a szériát. Minden epizód del Toro bevezetőjével indít, aki az Alkonyzóna modorában ad elő valamiféle bölcsességet arról, mi vár ránk a következő órában, bemutatja az epizód rendezőjét, majd indul a sztori. A mexikói showrunner nem akármilyen alkotógárdát verbuvált össze, a borzongatás műfajának olyan nagyjai vendégeskednek itt a teljesség igénye nélkül, mint Jennifer Kent (Babadook), Vincenzo Natali (Kocka) vagy épp Panos Cosmatos (Mandy – A bosszú kultusza). A bemutatott történetek nagy része horrornovellák adaptációja, van köztük olyan, amit maga del Toro írt, de láthatjuk a horrorlegenda H. P. Lovecraft két jól ismert novelláját is filmváltozatban, a Pickman modelljét és az Álmok a boszorkánytanyán címűt.
A Rémségek tára leginkább az olyan jól ismert antológiaszériákkal rokonítható, mint a Mesék a kriptából, azzal a nagy különbséggel, hogy kevésbé rohanós (egy rész átlagosan egyórás, míg a kriptás sztorik alig félórásak voltak), valamint az is látszik, hogy a Netflix nem sajnálta a pénzt. Mind az operatőri munka, mind a hagyományos trükkök használata terén az új sorozat egészen pazarul néz ki, ráadásul jó néhány erős vizuális stílusú alkotó keze nyomát viseli. Az pedig egészen természetes, hogy mint minden antológiasorozat, a Rémségek tára is hullámzó színvonalú, bár talán nem annyira nagyok a minőségbeli különbségek, mint ahogy az a hasonló munkákra jellemző.
Leginkább az erős rendezői kézjeggyel rendelkező alkotók történetei működnek jól. Panos Cosmatos A bemutatója olyan, mint egy beszívott szörnyes látomás a nyolcvanas évekből, Vincenzo Natali Temetői patkányokjában mintha a viktoriánus horrorkorszak éledne újra (az epizód fekete-fehér verzióban is megtekinthető), David Prior A boncolás című része pedig az inváziós sci-fi/horror motívumaival képes úgy eljátszani, hogy a végére kihozzon belőle valami újszerűt. Jennifer Kent A morajlással a Babadookhoz hasonlóan a gyász tematikáját gondolja tovább erős képekben fogalmazva. Ha van kakukktojás a nyolc rész között, akkor az mindenképp A külvilág Ana Lily Amirpourtól: ez inkább a tökéletes szépségre törekvő korunk éles szatírája, mint valódi horror, bár azt azért el kell ismerni, hogy tartalmaz testhorroros elemeket.
Az epizódok nem elgondolkodtatni akarnak vagy épp a bőrünk alá kúszva félelmet kelteni, inkább a sokkhatásra, a rövid, de hatásos borzongatásra hajtanak, és a többségük sikert tud aratni ebben. Csodásan eklektikus, bizonyos szempontból mégis egységes rémtörténet-válogatás lett a Rémségek tára, ami egyértelműen Guillermo del Toro jó ízlését dicséri.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
