Átmentem Kareszhez. Régi cimbora. Régi radikális. De mostanában furcsán viselkedik.
A polcon matatva kezembe került egy kazetta. Még a MIÉP adta ki kb. 20 éve.
– Neked ez még megvan? – mutatom neki.
– Ó, ez király! – ragyog fel. – Rajta van a kedvenc nótám a Waszlaviktól. „Soros, Sarlós, sok a pénzed / De nem kérek én belőle /Vigyék inkább a Szentföldre / S váltsák ott fel becsületre!” – énekli lelkesen.
– Jól megmondta Sorosnak, annak a zsocskos midónak! Annak a rohadék üzletembernek, aki országok felett próbál befolyást gyakorolni. Amikor hallgattam, éreztem, hogy szét tudnám rúgni az egész bandát. Régi szép idők. Ezt kéne most is!
– Hogyhogy? – kérdem.
– Hát nem látod? Folyton ez az agymosó propaganda. Ez a Sorosozás! Ez megy a csapból is! Szidják ezt a segítőkész üzletembert, ahelyett, hogy hálásak lennénk a pénzéért. Szét tudnám rúgni ezt az egész bandát!
Elbúcsúztam.
Gondoltam, nem várom meg, amíg megkínál mustáros kávéval, vagy beteszi a kabátom a hűtőbe…
(Illusztráció: Biai-Föglein István (1905-1974) festménye)
Forrás:pozsonyiadam.blogspot.com
Tovább a cikkre »
