Menesztették az igazgatót, akinek intézete nem is gyermekvédelemmel foglalkozik

Menesztették az igazgatót, akinek intézete nem is gyermekvédelemmel foglalkozik

Indoklás nélkül menesztettek több vezetőt a gyermekvédelmi, illetve szociális szférából.

Indoklás nélkül menesztették a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját, Tóth Tibort – ezt az érintett mondta el a Magyar Nemzetnek.

Ő is azon intézményvezetők között van, akiknek menesztését hétfőn reggel jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a parlamenti napirend előtti felszólalásában – írja a lap. A kormányfő összesen öt gyermekvédelmi intézmény vezetőjéről beszélt.

A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója hangsúlyozta azt is, hogy intézete elsősorban nem gyermekvédelemmel, hanem többek között szociális módszertannal foglalkozik, működési területükön rendkívül kis mértékben érintettek gyermekek.

Hírdetés

A Magyar Nemzet megkereste a másik négy érintett vezetőt is:

Fűrész Tündét, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért igazgatóját,

Horváth János Sándort, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatóját,

Cséplőné Gönczi Veronikát, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóját,

Horváth Attilát, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesét.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »