A Soros-birodalom kitermelte embertípus – homo sorosicus – súlyos öröksége lesz a térségnek.
„A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
Egyszer minden véget ér – fejezi be A baloldal sírásója című cikkét Schmidt Mária történész a látószögblogban. Utalva arra, hogy a Soros-birodalom fejének perspektívája is határos, a következő nemzedékek ebből a szempontból már új világban élik majd életüket.
Kihívásokkal teli lesz a Soros utáni korszak.
Soros György sok szempontból egyszemélyes intézmény. Noha a tavaly – félig-meddig – visszavonult Bernie Ecclestone is számos tekintetben egyszemélyes intézményként működött, a Forma1-et átvették tőle, a versenysorozat tovább pörög.
Soros utódát azonban nem lehet kinevezéssel posztra emelni.
Egy száz országra kiterjedő hálózat agya ebből a szempontból választással sem pótolható. Sok ezer – egyébként jól képzett, bizonyos szempontokból tehetséges – ember egzisztenciája inog meg, ezek a vérmes érdekérvényesítők új íróasztal után kapnak.
Márai Sándor intelme fénylik föl.
„A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
Erről nekünk van tapasztalatunk.
A Kádár-rendszer megbukásakor népes pártapparátus vesztette el a kenyerét. Gyakorlott jelentésírók „tudása” vált fölöslegessé, magas beosztást és csúcsjövedelmet élvező megyei, városi, falusi, üzemi titkárok és sleppjük vesztették el íróasztalukat.
A spontán privatizáció ezek nagy részének mentvárat jelentett.
Seregnyi ember nyugdíjba menekült. Az önmagukat átmentő „civil” szervezetek is egyfajta elfekvőt kínáltak az apparatcsikoknak. Akadtak, akik a munkapiacon néztek körül, s pályájuk utolsó éveire – sorsfordulatként – hasznos munkát vállaltak.
Számosan a kiárusító privatizációban szereztek jövedelmező „érdemeket.”
Egérutat jelentett a pártvagyon lebontása, s abból értékes részek megkaparintása is. Egy listán bejutott országgyűlési képviselő egy szakszervezeti üdülőt szerzett meg, s utána el is tűnt a politikából – a luxussüllyesztőben…
A zsákmány a túlélést jelentette.
A Soros-hálózatok apparatcsikjai is – mint Márai írta – veszedelmesek lesznek. Már most is azok, hiszen mialatt mimózalelket mutatnak, ábrázatukon krokodilbőr feszül. Az érdekérvényesítéshez már kifejlődött a páncélkönyök.
Egy részük bizonnyal új apparátust keres.
Ennek jeleit ma is látjuk: a kormányzati gépezet számos egykori ellenoldalit fogaskerékként forgat – busás javadalmazásért. Már most furcsa nyilatkozatok kapnak felületet, amelyekben – bár visszafogottan – elismernek olyan érdemeket, amilyeneket nemrég még szapultak.
Az új álláspontok új üléspontok elfoglalását célozzák.
Sok új éhes szájat kell majd betömni az esztablisment körül. A megroggyanó intézményrendszerből kizúduló, ott fölöslegessé vált „szakértelem” próbálja majd eladni magát. Fontosságát, sőt nélkülözhetetlenségét harsogva.
Csak segédszemélyzetnek alkalmas tömeg.
Keresik az új talpat, amelyet simogathatnak – erre alkalmasak csupán. Csatateret foglal a páncélkönyök, a szolgálatban elkopott régi hűségeseket – a front túloldaláról átmenekülő – friss erők taszigálják ki a margóra.
Talp, nyelv, könyök – és ne folytassuk…
A régi zsákmány kevés, új préda kell. Ragadozók ugranak a koncra, megragadják, viszik, vonszolják, ügyességük van, gátlásuk nincs, morgás, üvöltés, habzás a terepen. Arcvonal mögé kerülnek, s folytatják hepajaikat.
A Soros-birodalom kitermelte embertípus – homo sorosicus – súlyos öröksége lesz a térségnek.
Kovács G. Tibor – www.gondola.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
