Soros, Pressman és Kasszás Erzsi

Soros, Pressman és Kasszás Erzsi

Bidenék újabb szigorításra készülhetnek, akár a turistavízum újrabevezetésével is

 

A legutóbbi magyar választásokba is beavatkozó Action for Democracy (A4D) elnevezésű CIA-kompatibilis szervezetről nemrég nyilvánosságra került videófelvételek meglehetősen árulkodók. Nem is annyira az igazság nyomában járóknak – hiszen hetek, hónapok óta e hasábokon is írjuk, miről szól ez az egész történet –, hanem az A4D, a magyarországi ellenzék Kasszás Erzsijei minden bizonnyal önkéntelen önleleplezésének szempontjából. Ennek révén legalább négy fontos dolog vált napnál világosabbá, megerősítve a korábbi beszámolókat. 

1. Alapvetően nem „mikroadományokból” állt össze a magyarországi dollárbaloldal megtámogatása, hanem Soros György tett oda pár garast összeharácsolt vagyonából.

 Miközben mi a Mississippiben gürcölő magyar takarítónőkön viccelődtünk, akik bizonyára a megspórolt tízdollárosaikat utalták át Orbán Viktor megbuktatására, most lehullt a lepel.

2. Ha az amerikai kormánypolitika a Demokrata Párt kezében van, mint most is, akkor nem lehet érdemben elválasztani Washington politikáját Sorosétól. Kéz a kézben járnak. A – mint kiderült – Soros-pénzen működő A4D hazánkban nagyon hasonlóan ellenzéki hangvételű sajtótermékeket támogat pénzzel, mint az Egyesült Államok külügyminisztériuma.

 Nézzünk egy példát! Mindkettő pénzeli például a Jelen című hetilapot, amelynek a lengyel jobboldallal riogató szerzője ugyanaz a személy, aki az 1980-as évek magyar pártsajtójában Lech Walesáékkal, a Szolidaritás demokratikus szakszervezettel szemben uszított. Demokrácia ide vagy oda, ez most már nem számít (különben is: ki emlékszik erre?) – a lényeg a közös ellenség, a jobboldal elleni hangulatkeltés, ahol és amikor csak lehetséges, Washington és az A4D céljainak megfelelően. A nyugati zsold ugyanúgy áttéten keresztül érkezik, ahogy a Kádár-rendszerben híre ment, hogy ha az úgynevezett ellenzékiek köreiből valaki Londonban jár, akkor egy bizonyos könyvesboltban veheti fel a járandóságát.

3. Kasszás Erzsi, azaz az A4D saját állításával szemben bebizonyosodott az is: nem igaz, hogy a nemzetközi tanácsadó testület tagjai – köztük nemzetközi hírű amerikai tábornok és professzor – ne vennének részt a napi operatív munkában. 

Kati Marton, az A4D tanácsadó testületének elnöke pénzt gyűjt az itteni ellenzéknek (a forrás erre maga Márki-Zay Péter), Varsóban meg diplomatákkal, köztük a demokrata párti amerikai nagykövettel szervez le találkozót – ismét csak a szuverenista erők megbuktatására.

Végül 4. Nem igaz a balliberális érdekcsoportok és médiájuk részéről sokat hangoztatott állítás – lehet, ezt kellett volna ez első helyre tenni –, hogy Orbán Viktor elszigetelt lenne a nemzetközi politikában.

 Az A4D prominensei éppen arról beszélnek a nyilvánosságra került videókban, hogy Orbán milyen befolyásos a republikánusoknál, akik jó eséllyel vágnak neki a novemberi választásoknak. Ezzel nyíltan sérti a Demokrata Párt érdekeit.

Hírdetés

David Pressman a demokrata pártiak budapesti kinevezettje. Az Egyesült Államok most már harminc éve nem karrierdiplomatákat, hanem politikai ejtőernyősöket küld Budapestre misszióvezetőnek. Szimbolikus, hogy a rendszerváltoztatás óta Donald Blinken, a jelenlegi amerikai külügyminiszter apja volt az első ilyen kinevezett. De akár demokrata, akár republikánus kötődésű nagykövetet küldtek, és akármilyen színezetű kormány szolgált is eközben Budapesten, az ellentétek soha nem éleződtek ki úgy, mint most. 

Pressman nyilvánvaló provokátor, diplomataimitátor, aki már rájött, hogy viselkedése miatt nem tudja érdemben befolyásolni a magyar politikát – másfél éve próbál bejutni Orbán Viktorhoz, ezt sms-ekben is erőltette, de mindhiába –, ezért inkább rombol a kétoldalú kapcsolatainkon, ahol csak tud. Mégpedig a fősodratú nyugati médiával szimbiózisban. 

A Budapestről már kiutált Bayer Lili újságírónak (korábban: Politico, jelenleg: The Guardian) olyan lazán áll rendelkezésre, mint ahogy más a feleségének szokott – ámde ne gondoljuk túl a dolgot. Pressman már házas, férje van.

Joe Biden emberei várhatóan még tartogatnak nekünk meglepetést, amíg hatalmon vannak. A magyar–amerikai kapcsolatokra rálátók vihar előtti csendet éreznek. Akár a turistavízum-kényszer újonnani bevezetését sem zárják ki amerikai részről, ami pedig példátlan visszalépés lenne annak 2008-as eltörlése után. 

Az elektronikus utazási jóváhagyási rendszert már megszigorították, a kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezményt felmondták. A turistavízum magyarok tízezreinek okozna fáradságot és pluszköltséget. Miközben pedig Pressman a magyar vidéket járva hirdeti az igét jópofizva – most éppen Mohács kell neki –, a vízum az Amerikába készülő vidéki magyaroknak lenne a legkellemetlenebb. Nekik a vízumdíjon túl úti- és szállásköltséget is jelentene egy időpont a budapesti konzulátuson. Pressman január végi washingtoni útján merő vétetlenségből éppen az Orbán-kormánnyal szemben legellenségesebb szenátorokkal találkozott, azokkal, akik a vízumkényszer újbóli bevezetését szorgalmazzák.

Bosszúból, persze. Miközben ők maguk vagy a hatalom megszerzésével, vagy annak megtartásával kínlódnak, 

Orbán Viktor a kis Magyarországon tizennégy éve kormányoz, és nemcsak ahhoz van mersze, hogy önálló politikát folytasson a NATO-n belül, hanem hogy bírálja az amerikai nagykövetet.

 Pedig Mark Palmer, a rendszerváltoztatás idején az SZDSZ-hez akkreditált amerikai nagykövet utóbb egy interjúban megmondta: Göncz Árpád 1998-ban úgy vezette őt fel Al Gore akkori amerikai alelnöknek, hogy Palmer volt „Magyarország mindenkori legjobb kormányzója…” Ezt egyesek Árpi bácsija – ma városközpont – ugyan viccnek szánta, de az is árulkodó tud lenni, ki kinek és mivel viccel.

Pressman a saját érdekeit tekintve is súlyos kommunikációs hibát követett el, amikor a minap az ellenzék parlamenti bohózatához asszisztálva és azt felügyelve beült a díszpáholyba. Ezzel nemcsak logikai ív szerint, hanem fizikai mivoltában is láthatóan az országgyűlési ellenzékhez lett köthető.

 De Alex Sorost még ő sem teheti meg vezetőnek annak az ellenzéknek az élére, amely szenved a kínos múltú, ám megkerülhetetlen Gyurcsány családtól. Ezért nemcsak erőtlen, megosztott, de a társadalom többségének szemé­ben még ellenszenves is. Dobrev Klárával és a férjével nem lehet választást nyerni, legfeljebb gyerekeket ijesztgetni – de legyen ez az ő problémájuk.

Amerikában viszont jó esély van a változásra. Donald Trump a legfrissebb felmérések szerint is az élen áll Joe Biden elnökkel szemben. A 81 éves Biden – magas labdát adva az Egyesült Államokat jelenleg irányító mélyállamnak, ugyanakkor le is leplezve azt – már olyan szellemi szintre jutott, hogy összekeveri Emmanuel Macront a csaknem harminc éve meghalt Francois Mitterrand-nal, Angela Merkelt pedig Helmut Kohllal. 

Majd megsértődik, amikor egy jelentés kétségbe vonja az emlékezőtehetségét. A 2024-es republikánus program egyetlen ponton említi Magyarországot, mégpedig azt kifogásolva, hogy a ma már nem annyira rádióként, mint online platformként működő Szabad Európa magyar nyelvű híradása megsérti az amerikai pénzből működtetett médiaszolgáltató statútumát. Ugyanis hangulatot kelt „az Egyesült Államok egy demokratikusan megválasztott, Amerika-párti NATO-szövetségesével szemben”.

De persze az egészet épp ezért találták újra ki. Amikor az említett Palmer, valamint ­Charles Gati – aki azóta az A4D tanácsadó testületének tagja –, illetve Haraszti Miklós közíró, volt SZDSZ-es parlamenti képviselő a 2010-es évek elején a Szabad Európa magyarországi újraindítását sürgette, éppen ilyen hírszolgálat járhatott a fejükben. Korányi Dávid, az A4D ügyvezetője eközben Gatin keresztül – akinek a felesége az amerikai külügy hírszerző irodájának vezetője volt – legfeljebb két kézfogásra van a CIA-től, de még az is lehet, hogy egyetlenre sem. ­Amúgy ma már mindegy is ez, ha Soros emberei végzik el az operatív munkát.

Szőcs László – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »