KOVÁCS ZOLTÁN: A MILLIÁRDOS TÖREKVÉSEI ELLENKEZNEK A MAGYAR TÁRSADALOM HAGYOMÁNYAIVALNéző László, magyaridok.huSoros György és szervezetei jogosultság és legitimáció nélküli hatalmi kísérletet hajtanak végre Európában. A milliárdos célja egy olyan vízió ráerőltetése a közösségekre, amelyből azok nem kérnek – jelentette ki lapunknak Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint a Soros-féle alapítványok a rendszerváltás környékén még pozitív szerepet is játszottak, de ma már átléptek egy határt, és nem megengedett eszközökkel próbálnak beavatkozni főként a közép- és kelet-európai társadalmak életébe.
– Ismeri már Soros György számlaszámát?
– Nem, még nem küldte el.
– Ezek szerint egyelőre nem kérte, hogy fizesse vissza az általa adott ösztöndíjat.
– Egyelőre nem, de nekem nincs is ezzel elszámolnivalóm. Mennyire jellemző egyébként az a felfogás, hogy a magát független oknyomozó portálnak tartó Átlátszó képes azt leírni, hogy az ember civil életének az a része, amikor még nem is volt részese a politikának, a közszereplésnek, részletei pedig közadatnak minősülnek… Fogalmazzunk úgy, hogy nem rabszolgavásár volt, amikor az ember a kilencvenes években az adott körülmények között pályázott. Ráadásul ezek nem is tiszta profilú ösztöndíjak voltak, hiszen én is az Akadémiával és más szakmai szervezetekkel voltam kapcsolatban, amikor ösztöndíjasként tanultam vagy kutattam.
– Kért-e Soros vagy bármelyik hozzá köthető szervezet öntől vagy a többi érintett fideszestől cserébe bármit, ami ma már politikailag vállalhatatlan lenne?
– Természetesen nem, de egyébként az egy beteg gondolkodás, amelyik szerint csak azért, mert én onnan „támogatást” kaptam, utána másképp kellene viselkednem, gondolkodnom. Szerencsére ez akkoriban nem is volt szokás; sokkal inkább szólt a pluralista gondolkodás elsajátításáról, a marxizmus áporodott szellemének felszámolásáról és arról, hogyan lehet elkerülni azt, hogy csak egy világmegváltó gondolat mentén lehessen értelmezni a körülöttünk lévő világot. A CEU-ról nyugodtan mondhatjuk, hogy ma is egy nemzetközileg elismert egyetem, és a szakmai munkásságával soha senkinek nem volt baja. Az viszont ma már nagyon komoly probléma, hogy 10-15 évvel ezelőtt – nem mellesleg az első polgári kormány idején – valami megtört: a Soros-portfólióban egyre inkább csak egy felfogás mentén lehet gondolkodni; a Soroshoz köthető szervezetek tevékenységének pedig mára van egy olyan szegmense, ami kifejezetten politikát, „ellenzéki” politikát akar csinálni. Ezt nem mi találtuk ki, maga Soros György mondta. Ráadásul azok az emberek, akik ma ezeket a támogatásokat, pénzeket kapják, nemcsak átélik mindezt, hanem egyfajta küldetéstudattá vált bennük ennek a politikai feladatnak a teljesítése.
– A kormány szerint a különböző civil szervezetek nem véletlenül kapják a pénzt Sorostól. Önök szerint mi a valódi célja a milliárdosnak ezekkel a támogatásokkal?
– Induljunk el távolról, és a végén el tudunk jutni ahhoz a kijelentéshez, hogy az ellenzéket akarja támogatni. Még egyszer: nem mi találtuk ki, ez ma a mecénás saját maga általa vallott küldetése. Minden embernek, aki kellő vagyonnal bír, és hajlandó áldozni arra, hogy bizonyos dolgokat támogasson, szíve joga eldönteni, hogy mit finanszíroz. Soros Györgynek vannak társadalmi víziói, van egy társadalompolitikai felfogása. Ezzel kapcsolatban kijelenthetjük, hogy például a nyílt társadalom eszméje, amelyről beszél, filozófiai, társadalomtörténeti, szociológiai értelemben finoman szólva számos kérdést vet fel. Az, hogy ez vagy más gondolatai – például a migrációval kapcsolatban – hogyan válnak politikai programmá adott esetben, vagy hogy ő maga hogyan válik politikai programok támogatójává, már egy aggályosabb része a képnek. A kérdés az, meg akarja-e, jól tudja-e megbecsülni akár maga a támogató vagy a támogatott, hogy hol húzódik a választóvonal, amikor az eredeti szándék már átfordul egy olyan dologgá, amelynek a működési mechanizmusa és elvei teljesen mások.
– Mire gondol?
– Mondok egy példát. Másfél évig dolgoztam a cigányügyben. Rengeteg vitánk volt a részben Soroshoz kapcsolódó szervezetekkel bizonyos kérdésekben. De sikerült velük elfogadtatni, megértetni, ha csak átmenetileg is, hogy csak azért, mert van az országban egy tucatnyi ember, aki képes helyi szinten működtetni sikeres és eredményes programokat, nem válthatja ki azt, hogy rendszerszinten ne az államnak, a közösség egészének kellene foglalkozni ugyanazon problémákkal. Nagyon nehéz volt velük ezt megértetni, s nem is mindig sikerült, de ott nagyrészt meg lehetett húzni a határokat. De abban a kérdésben, hogy vajon van-e joga valakinek gyakorlatilag politikai tevékenységet végezni úgy, hogy őt erre soha nem választották meg, nos, az már egészen más kérdéseket vet fel. Egy átlagos választókerületben ma Magyarországon hatvan-hetvenezer választó van – ők jogosultak egy országgyűlési képviselő megválasztására. Hogyan jön ahhoz bárki, néhány tucatnyi vagy néhány száz ember, hogy azt mondja, hogy amit ő képvisel, az a megkérdőjelezhetetlen és mértékadó politikai irány bizonyos kérdésekben? Különösen annak fényében, hogy soha nem indultak választáson, senki sem választotta őket, ebben az értelemben semmiféle legitimációjuk nincs. Ezt súlyosbítja az a körülmény, hogy ezek a szervezetek egymásra hivatkozva, nemzetközileg egy olyan hálózatot alkotnak, amely alapvetően tudja befolyásolni nemcsak egy-egy ország, hanem egy régió vagy akár Európa közhangulatát bizonyos kérdésekben. Az általam, általunk vallott képviseleti demokrácia szembenállása az aktivista demokráciafelfogással ma a minket körülvevő politikai valóság egyik legfontosabb kérdése.
– Nemcsak ezeknek a civil szervezeteknek, de a politikának sem könnyű meghúzni a határvonalat, hogy mi az, ami még belefér a normál civil szervezeti működésbe, s mi az, ami túlmegy ezen a határon, esetleg már annyira, hogy nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. Önöknek vajon sikerül ez?
– Senki sem tagadhatja meg a civil világtól, hogy a politikáról véleményt mondjon, adott esetben akár kritizálja is a politikát. De akkor miért ne tehetné meg a politika, a politikus, akit – szemben a magukat civilnek nevezőkkel – megválasztottak, hogy adott esetben, ha a civil szervezetek átlépnek egy bizonyos határvonalat, visszaszóljon, és azt mondja: rendben van, ha ti ezt vagy azt el akartok érni, akkor tessék részt venni a választáson, tessék többséget szerezni, s ennek a felhatalmazásnak a birtokában végrehajtani a programotokat. Az elmúlt hat évben a magyar belpolitikában vagy a Magyarországgal kapcsolatos külföldi politikai megnyilvánulásokban rengeteg példát tudunk arra mondani, hogy a civil szervezetek bőségesen átlépték annak a kereteit, ahol pusztán véleménynyilvánításról lett volna szó, s lettek politikaformálóvá saját hálózataik, adott esetben a média segítségével.
– A nemzetbiztonsági kockázatokra nem véletlenül kérdeztem rá. Lázár János nemrég arról beszélt, hogy bizonyos szervezetek a titkosszolgálatok látókörébe kerültek, most pedig állítólag poloskát találtak az egyik civil szervezetnél. Ezt a kettőt óhatatlanul összekötik a sajtóban…
– A magukat mértékadónak tekintő hasonló megszólalókat mindig kellő forráskritikával kell kezelni, ezt megtanultuk az elmúlt hat évben. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak vannak olyan módszereik, amelyek nem feltétlenül titkos adatgyűjtéssel jutnak következtetésekre, hanem az egyébként elérhető, rendelkezésre álló, de nem összegyűjtött és nem analizált információk rendszerezésével feltárnak bizonyos összefüggéseket. Ez nem igényel semmiféle titkos adatgyűjtést. Hogy titkos adatgyűjtés mikor lehetséges, azt pedig a magyar és nemzetközi törvények egyértelműen szabályozzák. De még egyszer mondom, a nyilvános információkból is tökéletesen kirajzolódnak olyan összefüggések, amelyek feltárására korábban esetleg nem volt elég energiánk, az elmúlt évek tapasztalatai nyomán viszont ma már nem tudunk ezektől eltekinteni.
Forrás: Bach Máté
„Közép-Európa nem mindig úgy cselekszik, ahogyan azt elvárnák tőle”
– Visszatérve Sorosra, egyre több kelet-közép-európai országban jelenik meg a politikai közbeszédben az a gyanú, hogy ahogy önök nevezik, a Soros-féle háttérhatalom kísérleteket tett és tesz a beavatkozásra. Soros a közös ellenség?
– Ebben a szómágiában, amit az ellenzék előszeretettel használ, a háttérhatalom kifejezés úgy vetődik fel, mintha ezt csak bizonyos témákban lehetne használni. Hétköznapi ésszel is felfogható, hogy ha valaki arra törekszik, hogy a nemzetállami és a képviseleti demokrácia által adott kereteken átlépve regionális vagy európai szinten egy új társadalomfelfogást, egy új jövőképet vázoljon föl, annak érvényesüléséről pedig szervezeti és finanszírozási értelemben is nagy erőkkel gondoskodik, akkor az egy jogosultság és legitimáció nélküli hatalmi kísérlet; különösen igaz ez akkor, amikor célja egy olyan vízió megvalósítása, adott esetben ráerőltetése közösségekre, amely vízió ellen az adott politikai közösség többsége kézzel-lábbal tiltakozik. Teljesen világos, milyen összefüggések vannak az európai politikában, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a német kormány legfontosabb menekültügyi tanácsadója milyen kötődésekkel bír. Hogyne jönne át, hogy amit a németek mondanak a menekültválsággal kapcsolatban, az ugyanaz, mint amit Sorosék hangoztatnak, mármint hogy az nem egy probléma, hanem egy lehetőség. Miközben mi azt mondjuk, hogy ne beszéljünk már félre, nézzük meg, mi történik a határainkon, mi történik az országainkban. Tíz- és százezrek vonulása, ellenőrizetlen jelenléte józan paraszti ésszel sem jelenthet mást, mint veszedelmet, amit először is meg kell próbálni elhárítani. S nem víziók és ideák mentén kell beszélgetni erről, hanem ösztönös megérzések, józan ész és jól felfogott érdekek alapján. A két felfogás között feszülő különbségek azok, amelyek bizonyítják, hogy igenis létezik egy kísérlet egy legitimáció nélküli hatalmi struktúrának a felépítésére, ami megpróbálja megváltoztatni egy ország, egy civilizáció céljait és felfogását a létező világgal kapcsolatban.
– Ha így látják más térségbeli államok is, körvonalazódik-e valamiféle anti-Soros-paktum?
– Nem tudok ilyen együttműködésről. Már a rendszerváltás környékén is volt a Soros-féle intézményeknek egy régiós kisugárzása, ekkor még az volt a lényeg, és ebben nem is volt vita, hogy miként lehet a posztkommunista országokban a lehető leghamarabb helyreállítani a valódi demokratikus gondolkodást, a demokrácia mechanizmusait és intézményeit. Hogy ez hogyan siklott félre, s miként próbálnak egy olyan régióban, amelyiknek sajátos történelmi, kulturális, vallási és egyéb hagyományai vannak, ezeken a társadalmakon erővel áttolni olyan felfogásokat, amelyek már Nyugaton is inkább rossz irányba mutatnak, ez a nagy kérdés. És itt jön az a kontraszt, amiért nekünk beszélni kell arról, hogy Soros György vagy az általa támogatott bizonyos törekvések hogyan ellenkeznek a magyar érdekekkel, adott esetben a nemzetbiztonsági érdekeinkkel: nem lehet megerőszakolni azt a múltat, azokat a hagyományokat, amelyeket ezek a közép-európai országok örökül kaptak. Valószínűleg ezért van az, hogy ma az európai politikában van egy hang, a V4-ek hangja, amelyik már kellő súllyal azt tudja mondani, hogy a mi véleményünk a világról nem mindenben az, amelyet Nyugat-Európa megpróbál ránk erőltetni – de ez semmilyen értelemben nem jelenti azt, hogy ez egy kevésbé legitim, kevésbé érvényes felfogás lenne, csak azért, mert a kommunizmus elvett az életünkből csaknem ötven évet.
– Európában talán már kellő súllyal hallathatjuk a hangunkat, de mi van az Egyesült Államokkal? Legutóbb Bill Clinton beszéde is arra világított rá, hogy egy olyan Magyarországot vagy akár Lengyelországot látnak, amelyik valójában nem létezik, csak éppen a Soros-féle civilek fantáziáiban.
– Éppen ez a legnehezebb dolog. Én azok közé tartozom, akik szerint nem az a probléma, ha adott esetben a beszédírók beleírnak hivatkozásként egy szövegbe egy országot vagy országokat. Ez persze önmagában is lehet szégyenteljes, de ez a szégyen azért áll elő, mert azok között, akik ilyen kérdésekről egyáltalán beszélnek, ez az alapnarratíva. Így gondolkodnak rólunk. Közép-Európa nem mindig úgy cselekszik, ahogyan azt elvárnák tőle, ezért fel kell készülnünk arra, hogy a jövőben is leginkább negatív példaként fog megjelenni. És sem szándék, sem akarat, esetleg képesség sincs arra, hogy valamiféle különbséget tegyenek. Itt nemcsak arról van szó, hogy az elnökválasztási kampányban butaságot beszél egy volt elnök, hanem arról, hogy abban a csapatban, amely neki és a feleségének segít, hogyan tudott megszilárdulni egy olyan narratíva, amellyel kapcsolatban már nem nagyon van helye értelmes párbeszédnek. Ezzel a jelenséggel az elmúlt hat évben naponta szembesülünk nemcsak a nagypolitika szintjén, hanem a külföldi sajtótermékekben is, amelyek ugyanezt a felfogást tükrözik.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:CIONIZMUS, Interjú, Magyarország Cionista Gyarmat!, Politikai elemzés, Publicisztika Tagged: amerikai zsidó PT, beteg gondolkodás, európai zsidó PT, magyar zsidó PT, politikailag vállalhatatlan, Soros ösztöndíj
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
