Soprontól Gyuláig országos akciókkal hívja fel a figyelmet a Jobbik a postabezárásokra és a rezsiválságra

Soprontól Gyuláig országos akciókkal hívja fel a figyelmet a Jobbik a postabezárásokra és a rezsiválságra

Néhány hete országos akciósorozatba kezdett Soprontól Gyuláig, Kistarcsától Miskolcig a Jobbik, hogy így hívja fel a figyelmet egyrészt a postákat érintő bezárásokra, másrészt a rezsiválság további „áldozataira”, amelyek között bezárt könyvtárak, művelődési házak és egyéb önkormányzati fenntartásban levő intézmények vannak. Illetve arra, hogy állítson bármit a kormánypropaganda, ezekért egyedül a kormány felelős, a bezárások mögött Orbánék elhibázott politikája áll.

Fotó: Jobbik

A helyzet komolyságát jól mutatja, hogy az aktivisták tapasztalatai alapján a járókelők sok esetben tőlük tudták meg, hogy már nem tud bemenni arra a postára, ahová szokott, mert bezárt.

Amellett, hogy a Jobbik online aláírható petíciót indított a posták megmentéséért, az ország számos pontján kint van a „terepen”, és standolásokkal is gyűjti az aláírásokat, illetve akciósorozatának része az is, hogy az aktivisták a különböző bezárt intézményekre matricákat ragasztanak, hogy így mutassák be a valóságot a magyar embereknek, miszerint a bezárásokért a magyar kormány az egyetlen felelős.

Fotó: Paládi Máté

Hírdetés

Fotó: Paládi Máté

A konzervatív jobboldali párt egyébként a következő időszakban is folytatja akcióit az ország számos pontján.

Mint ismert, a Jobbik november elejétől kezdve azt akarja elérni, hogy a Szerencsejáték Zrt. támogassa a Magyar Postát, mivel az állami lottócég a tavalyi évben 701 milliárd forint nettó árbevételt ért el és az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly is számos céget támogatott komolyabbnál komolyabb összegekkel.

Ahogyan arról beszámoltunk, szerdán a napirend előtti felszólalások során a jobbikos Dudás Róbert kérdésére Fónagy János gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár közölte, hogy a Magyar Postának mintegy 20 milliárd forintnyi energia-többletköltséget kell kezelnie. Hozzátette, amíg nem látható „a háborús infláció” mérséklődése és az energiaárrobbanás következménye, tavaszig 366 posta működését szüneteltetni kell.

Dudás Róbert egyébként írásban is kérdezte a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy a Szerencsejáték Zrt., ha már a Postát nem, akkor kiket támogat, milyen cégekkel köt szerződést. Sajnálatos módon a Rogán Antal helyett válaszoló Dömötör Csaba nem volt hajlandó megnevezni ezen cégeket. 

Pedig közölhette volna, hogy

a Szerencsejáték Zrt. 2021. január 13-án több mint harmincnégy és félmilliárd (egészen pontosan: 34.645.669.290 forint) forint értékben kötött hároméves szerződést marketing és kommunikációs integrált feladatok ellátására a New Land Media Reklám és Médiaszolgáltató Kft. – Lounge Design Szolgáltató Kft.-vel.

November 11. után kevesebb lett a postahelyek száma

Október 28-án a Magyar Posta még azzal magyarázta a 210 településen bezárandó 366 postahivatalt, hogy az csak ideiglenes hatályú lesz, és úgyis csak a brüsszeli szankciók miatt van erre szükség. Azonban az Orbán-kormány államtitkára, Fónagy János már egy nappal korábban (október 27-énmár arról írt, így is túl sok postahely működik az országban. November 2-án már Orbán Viktor miniszterelnök is Posta szükségszerű átalakításáról beszélt, ugyanis meglátása szerint az állami vállalat életveszélyben van, és nem lát más megoldást, mint a szolgáltatás- és létszámleépítést. 

Jellemző, hogy a postahelyek bezárása kiakasztotta a polgármestereket. Beszéltünk olyan fideszes településvezetővel, aki a Facebookról értesült a szolgáltatás leállításáról, ugyanis őt sem keresték meg sem a Magyar Posta, sem pedig a kormányzat részéről. 

„Ha egy kispostát bezárnak az adott város perifériáján, annak vezetőjét nem tudják megint vezető beosztásba tenni, tehát vélhetően más munkakörbe irányítják. Ennek az egyeztetése zajlik most ezekben a napokban. Ebből tehát születhetnek konfliktusok, és születhetnek olyan munkavállalói döntések, hogy az érintett postás dolgozó megválik a kötelékből”

– figyelmeztetett az Alfahírnek nyilatkozó Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke.

Emlékezetes, Dudás Róbert már tavaly nyáron figyelmeztetett, a Magyar Posta tömeges bezárásokra készül, akkor a cég rémhírterjesztésnek nevezte a jobbikos politikus állítását – de ami késett, az nem múlt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »