Sokba került a szoknya: 13 millió forintot emeltek le egy család bankszámlájáról

Sokba került a szoknya: 13 millió forintot emeltek le egy család bankszámlájáról

A Csongrád-Csanád vármegyei nyomozók azonosítottak és elfogtak hat elkövetőt, akik több millió forintot csaltak ki egy családtól.

Hírdetés

Tavaly júliusban érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az egyik népszerű, használt termékek adásvételére szolgáló alkalmazásban több millió forinttal károsítottak meg egy családot.

A feljelentő elmondta, hogy lánya egy szoknyát hirdetett meg a felületen, majd nem sokkal később érdeklődtek is a ruhadarab iránt. Megegyeztek a vételárban, az összeg azonban nem érkezett meg, később pedig hívást kaptak a banktól: a számlájukat gyanús pénzmozgások miatt zárolták. Kiderült, hogy a „vásárlók” néhány perc alatt összesen 13 millió forintot emeltek le a családi számláról a korábban megadott internetbanki belépési adatok segítségével.

A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később azonosítottak is hat feltételezett elkövetőt, akik a pénzmosásban működtek közre, közülük ketten a csalásban is segédkeztek.

Az elkövetők gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »