„Sokat kell Orbán Viktorért imádkozni, hogy bölcsebben tudjon politizálni”

„Sokat kell Orbán Viktorért imádkozni, hogy bölcsebben tudjon politizálni”

Kicsoda Lukácsi Katalin?

Ez a kérdés mindig megfog. Talán azt a legegyszerűbb válaszolni, hogy közszereplő, közéleti-ellenzéki aktivista.

Tudta, hogy van Wikipédia-oldala?

Persze, tudom. Wikipédia-szerkesztő vagyok, de nem én hoztam létre. Viszont, amikor már létrejött, akkor elkezdtem csinosítani, mert voltak benne tévedések.

A Viszlát, kétharmad! aktivistája is volt. Április 8-a óta ismét viszontlátjuk a kétharmadot…

Az utóbbi időben a Viszlát, kétharmad! aktivistája szerettem a legjobban lenni. De a Viszlát, kétharmad! okafogyottá vált. Sajnos a név nem, de maga a mozgalom bevégezte a küldetését a választáskor. Szél Bernadetthez hasonlóan most visszavonultam gondolkodni, merthogy most nem Pesten lakom, hanem vidéken, Jászjákóhalmán, és a nyár végéig szeretném eldönteni, hogyan tovább. Közéleti aktivista maradok, vagy egy időre civil foglalkozást választok?

A köztudatba azzal robbant be, hogy kilépett a KDNP-ből a lex CEU-ügy miatt, azóta pedig rendszeres szereplője a közéletnek. A Magyar Hírlap újságírója, Kacsoh Dániel szerint egyetlen erénye van, hogy már nem KDNP-s. A figyelős Pindroch Tamás ezt úgy egészítette ki az Echo TV Troll című műsorában, hogy már nem a KDNP-ben viszi a kávét a politikusoknak.

Sosem főztem kávét a KDNP-nél, legfeljebb a Barankovics István Alapítványnál. Gyakran a szememre hányják, hogy nem volt jelentős tisztségem, és országos funkcióm valóban nem is volt. Egy ifjúsági szervezetben nem tudom, hogy mit kellett volna csinálnom. Ahhoz képest szerintem sokat letettem az asztalra, mint aktivista. Asztalhoz ültettem Erdő Pétert és Köves Slomót. De előtte is nagyon sok párbeszédjellegű rendezvényt szerveztem, amelyek bekerültek az országos médiába, és nemcsak a kormányhoz közeli, baráti sajtóba. Szerintem azért ez nem semmi. Csak hát nyilván nem én voltam a KDNP alelnöke, amit utólag egyáltalán nem is bánok.

Most úgy tűnik, hogy Lukácsi Katalin lett a mumus a kormánypárti trolloknak. Megviselik a támadások?

Sokakat megvisel, ha így cégérre teszik, de rólam lepereg. Nevetségesnek is tartom. Annyit beszélnek rólam, mintha magukat akarnák meggyőzni, hogy nem létezem. Nem befolyásol azonban az ő véleményük a tevékenységemben. Ha zavarna, akkor nem léptem volna ki a KDNP-ből sem.

Ha nem kerül a kormány célpontjába a CEU, akkor még mindig KDNP-s lenne?

Nem. A Népszabadság beszántásának az idején éppen Tel-Avivban voltam kormányzati ösztöndíjjal, nem politizáltam, de már akkor kiléptem volna. Ott volt egy kis csendes időszak nálam, nem akartam hátat fordítani a barátaimnak sem, viszont amikor jött a CEU-ügy, rádöbbentem, ahhoz, hogy önazonos maradjak, és el tudjam mondani a véleményemet, ki kell lépnem a pártból. Úgy volt korrekt, ha nem bentről kiabálok kígyót-békát. Már nagyon nem éreztem ott jól magamat. Ha nem a CEU, akkor szerintem úgyis jött volna egy másik ügy.

Felszólalt az április 8-i választás utáni össznépi, ellenzéki tüntetéseken. Egy darabig azt lehetett olvasni a nem kormánypárti sajtóban, hogy ön az „új ellenzék” egyik arca. Hol van most ez az „új ellenzék”?

Ebben az időszakban nagyon sokszor beszéltem arról, hogy úgy várunk egy új ellenzékre és annak arcára, mint egy új messiásra. Én ettől óva intem magunkat. Orbán Viktor is a fideszes tábornak egy kvázi pótmessiást jelent. Nagyon veszélyes azonban a politikai életben messiásokat keresni. Egyrészt keresztényként nekünk már megvan az egy, igaz messiásunk. Másrészt inkább közös munkára van szükség.

A NER megdöntéséhez önmagában kevesek a pártok és a civilek is. Nem egy új arc, nem egy új messiás, hanem új, hiteles arcok kellenek, egy új üzenet és kemény munka.

A tüntetéseknek nem volt közös identitása, több csoportból, többféle párt szimpatizánsaiból tevődött össze. A legfontosabb eredménye talán az volt, hogy létrejött egy láthatatlan háló. A párton kívüli közéleti szereplők elkezdtek mozgolódni, és megpróbálnak utat találni a pártokhoz. A tüntetéseknek fontos üzenete volt a civil szféra számára is, hogy aki hajlandó a közéletben szerepet vállalni, az megtalálja az utat azokhoz az ellenzéki pártokhoz, amelyek tényleg a NER ellen küzdenek, és nem pedig a NER tiszteletbeli ellenzéke akarnak lenni.

A tüntetések elapadtak, komolyan vehető erős civil szerveződést nem látni. Nekem inkább úgy tűnik, hogy három hónappal a választások után elfogyott a lendület.

Az első tüntetés után én nem bántam volna, ha nincs több. Bár a második is jól sikerült. A harmadik kétharmados választási győzelem után nehéz rögtön kitalálni, hogy mivel lehet megdönteni a NER-t. Nagyon nagy az apátia. Itt a nyár is. Teljesen természetesnek tartom, hogy most ellankadt a lendület. Az a lényeg, hogy az ellenzéki újságírók, közéleti szereplők, politikusok hosszú távú stratégiában gondolkodjanak. Nem mindig az aznapi harcot kell megnyerni, de reményt kell adni azoknak a választóknak, akik elégedetlenek a NER-rel.

Fontos azt is megérteni, hogy meg kell tudni szólítani a fideszes szavazókat is, mert köztük sem mindenki elégedett a Fidesszel, csak nem látnak jobbat. Olyan alternatívát kell építeni a számukra, amit nagyobb bizalomra találnak érdemesnek, mint a Fideszt.

Elindult a parlamenti munka, de voltak olyan hangok, hogy az ellenzéki pártok képviselőinek nem kéne felvenniük a mandátumukat. Mi volt erről a véleménye?

A bojkottnak csak akkor van értelme, ha tényleg mindenki betartja. De egyértelmű, hogy nem tartotta volna be mindenki.

Annak mi értelme lett volna, hogy nem ül be a parlamentbe a teljes ellenzék?

Minden mögé lehet tartalmat építeni, ha van akarat. Meg lehetett volna csinálni a választás bojkottját is, ha tudatosan beleállnak a pártok, hogy nem vesznek részt rajta. Csak mivel egyértelmű volt, hogy ez nem fog megtörténni, ezért nem is volt értelme, és a kétharmad ellen kellett küzdeni. Sajnos ez sem sikerült. Egyértelmű, hogy most nehéz helyzetben vannak a pártok, és igenis szükségük van azokra a forrásokra, ami a parlamenti részvétellel jár.

A képviselői fizetések emelésére is szükség volt?

Én egyáltalán nem sajnálom tőlük. Bízom benne és arra buzdítom a képviselőket, hogy megdolgozzanak azért a pénzért. Tudom, hogy sokan meg is megdolgoznak érte, és nemcsak saját maguknak tartják meg, hanem például civil szervezeteket is támogatnak.

Kétharmad a politikában, a sajtóban, és egy megbuherált választási rendszer. Megszilárdulni látszik a rendszer. Fel tudják mindezzel venni a harcot a parlamenti pártok?

Van az a Piramis-szám, hogy „Égni kell annak, aki gyújtani akar”. El kell gondolkodniuk az ellenzéki pártoknak arról, mit miért csinálnak, mert sokak számára úgy tűnhet, hogy csak a megélhetésért politizálnak. Kell, hogy legyen bennük tűz, hogy ők ezt a hazát akarják szolgálni. Hívőként biztos vagyok benne, hogy meg lehet kapni azt az indíttatást, azt az üzenetet, ami elérhet az egyszerű választópolgárokhoz is, és őket is motiválhatja minden nap. De nem igazán érzem a politikusainkon, vagy csak néhányon, hogy olyan átütő tűz lenne bennük, ami engem is arra sarkallna, hogy cselekedjek. A harmadik kétharmadnál az a legveszélyesebb most, ha önmagunkat korlátozzuk. Vannak olyan aggasztó jelek, amelyek a pártállami időszakot idézik. De azért még demokrácia van, és nem szabad engednünk, hogy a félelem kultúrája uralkodjon rajtunk.

Van az a mondás, hogy mindenki annyira játszik jól, amennyire hagyják. A kormány is, meg a NER is annyira focizik jól, amennyire hagyják, de most már nekünk kellene letámadnunk őket.

Dühös?

Ja hogy „a dühös emberek szoktak rendszert váltani”?

A Facebook-oldalán korábban azt írta a Heti Válasz nyomtatott verziójának megszűnése kapcsán, hogy dühös „és a dühös emberek váltanak rendszert”.

Mindenképpen kell szenvedély. Nevetségesnek tartom, és annyira pitiánernek a NER részéről, hogy egy abszolút színvonalas lapot, mint a Heti Választ –, ami ráadásul „érted haragszom, nem ellened” típusú módon kritizálta a NER-t, nem ellene dolgozott, hanem az országért – ellehetetlenítették, csak azért, mert „haragszom a Simicskára, akivel azóta lehet, hogy kibékültem”. Annyira gyermeteg, erre nem lehet nem dühösnek lenni. Nyilván önmagában a dühvel, hogy csapkodunk össze-vissza, azzal nem lehet egy jó országot építeni, de azért ez is kell ahhoz, hogy szenvedéllyel tudjunk politizálni.

Csak ennyi a recept?

Szerintem mindenképpen szükség van dühre, csak építő módon kell azt kiélni.

Nem az volt éppen az ellenzék legnagyobb hibája, hogy csak odáig jutottak, hogy dühösen rázták az öklüket Orbán Viktor felé, akit meg akartak buktatni, de az azutánról már nem volt olyan elképzelésük, amivel kormányképes alternatívát tudtak volna nyújtani?

Ezért mondom, hogy a düh csak egy komponens. Eljutok addig, hogy dühös vagyok, nem tetszik a rendszer, ahogy a szlogen is szólt korábban. Ez önmagában kevés. Ezt mutatta meg az április 8-i választás, és az azóta lévő időközi választások is. Önmagában az, hogy szivárványkoalíciók jönnek létre, mert fúj Orbán, az nem egy alternatíva a választópolgárok számára. Önmagában az, hogy nem szeretem a NER-t, még kevés a mozgósításhoz is. Kell egy közös vízió. Nem feltétlenül a DK-tól a Jobbikig, mert az nem biztos, hogy tartható. Ahhoz nagyon sok mindennek kellene változnia a politikában.

Mondjuk, Gyurcsány Ferenc elmehetne nyugdíjba, és tényleg írhatna nagyon jó könyveket a baloldalról. Mindannyian jobban járnánk.

Nem a közös összefogásnak volt a híve és az egyik szószólója a kampányban?

A Viszlát kétharmad! soha nem erről beszélt. Arra buzdítottuk a választópolgárokat, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet válasszák. Nem azt mondtuk, hogy meg kell alkudni Gyurcsány Ferenccel, vagy Vona Gáborral. Azt szerettük volna, ha a választópolgárok egymás között kötnek egy láthatatlan szövetséget. Szavazok a kevésbé szimpatikus, de esélyesebb párt jelöltjére egyéniben, de majd egy másik választókerületben ugyanezt fogja tenni egy másik párt szimpatizánsa, mondjuk az én általam kedvelt párt javára. Nem voltunk hívei ennek az erőszakos összefogás-mantrának. Különböző identitású pártok, és azoknak különböző identitású szavazóik vannak. Nem lehet egy csettintésre egy táborba terelni őket.

Voltak olyan körzetek, ahol az ellenzéki jelöltek kioltották egymást, pedig csak a megegyezésen múlt volna a győzelem.

A matematika ebből a szempontból szent. Nagyon sok az olyan körzet, ahol, ha nem egy ellenzéki jelölt van, akkor nem lehet legyőzni a kormánypárti jelöltet.

Egy az egy ellen lehet csak leváltani a NER-t, de ez nem azt jelenti, hogy egy kínkoalícióra van szükség. Nem mobilizálja, nem motiválja a választókat.

Akkor mi?

Új üzenetre, újfajta koordinációs együttműködésre van szükség, ami a meglévő kereteket valahogy felbontja. Nem tudom, nincs nálam a bölcsek köve, hogy mire lenne szükség.

Az is egyfajta útkeresés, hogy mi lenne, ha a Momentum, az LMP és a Jobbik elindulna egy közös gondolkodás irányába. Vitát indítanának egymásról, hogy miben lehetnének közösek.

Akkor ahhoz már más baloldali szereplők is tudnának viszonyulni. Választókerületenként is végig kell ezt gondolni, hogy lehetőleg mindenhol egy értelmes, talpraesett, munkára kész jelölt álljon fel majd a jövő évi önkormányzati választáson.

Egymás után szűnnek meg a kormánykritikus médiumok, Simicska médiabirodalmának bástyái leomlottak, vagy a kormánypártok felségterületére kerülhetnek át, miközben egy egész propagandagyár szolgálja ki a hatalom igényeit. Nemrégiben Gulyás Balázzsal és Pápay Györggyel elindították a Három a magyar című YouTube-műsort. Miről szól ez a kezdeményezés, és mi a céljuk vele?

Igazából próbáljuk a szabadidőnket értelmesen eltölteni… Nagyon sufnituning műsor, nagyon homemade. Pár hónappal ezelőtt videószerkesztést tanultam, én például ezt a tudásomat is beleadom. A mikrofont csak kölcsönkapjuk, nem tudtunk még sajátot venni. Jelenleg az egyikünk telefonjával vesszük fel a műsorokat. Nagyon ellenzéki, ellenállós feeling van benne, ami nem segíti a profizmus látszatát kelteni. Ha komolyra fordul, nyilván megadjuk majd a módját, és költünk rá, de egyelőre kipróbáljuk, hogy működik-e, van-e erre igény. Azon jobboldali média, amely a kormánytól független, szinte elhalkul. Maradt az Alfahír, a Magyar Hang ki tudja meddig, a HírTV is megszűnhet… A múltkor a vendégünk volt a heti válaszos Dévényi István, ő is saját YouTube-csatornát indított. Régóta tervezem, hogy nekem is legyen, inkább keresztény témákban szólalnék meg.

Szerintem most ennek az ideje jött el, hogy mindenki a saját nyilvánosságát építse ki, ami szintén hozzáadhat az ellenzéki útkereséshez.

Mint ilyen közéleti influenszerek?

Igen. A pártok próbálják a saját profizmusukat hozzátenni a politikájukhoz. Mi közéleti szereplők pedig egyrészt próbáljuk fenntartani az érdeklődést a politika iránt, ami nagyon nehéz, másrészt olyan témákat bedobni a köztudatba, ami talán érdekesebb annál, minthogy Németh Szilárd rombolja az agysejtjeinket. Nagyon fontos, hogy legyen egy polgári-jobboldali, akár kereszténydemokrata diskurzus is, ami független a hatalomtól.

Megjelent a Magyar Hangban az első cikke, Két jobboldal, egy ország címmel, és arról ír, hogy nem lehet az a mérce, ki mennyire bízik Orbán Viktorban. Mit ért ezalatt?

Főleg az egyházon belül élem meg, és nagyon szomorúnak tartom, hogy fontosabb lett sokak számára a politikai hovatartozás. Érzelmi szinten van jelen, hogy mennyire azonosulnak Orbán Viktorral.

A szentírást is aszerint értelmezik, hogy mit mond most Orbán Viktor. Ez nonszensz.

Sokkal felelősségteljesebbnek kéne lenni annál, hogy valaki személyekhez igazítja a hitét, a politikai meggyőződését. Nem szabadna leragadnunk ott, hogy megcímkézzük a másikat. El kéne vonatkoztatni attól, hogy valaki most fideszes, vagy sem. Ne engedjünk ennek a politikai gyűlöletnek és őrületnek, viszont tudjunk az ország építéséről beszélni. A Magyar Hangban arról írtam, hogy Bogárdi Szabó István református püspök úgy tudta kritizálni a kormányt, hogy közben kormánypárti. Lehet úgy kritizálni ezt a kormányt, hogy a NER-szavazók se gondoljanak engem hazaárulónak, de nekem is úgy kell tudnom kommunikálni, hogy ne sértsem meg, ne birkázzam le őket. Csak elmondom, hogy oké, ti másképp gondoljátok, de én is a hazámat szeretem, amiért én nem szeretném még harminc évig a NER-t.

Mit jelent az ön számára ma jobboldali-kereszténynek lenni?

Jobboldalinak lenni azt jelenti, hogy fontos számomra a nemzeti identitás. A kereszténységet sokan félreértelmezik, de nekem azt is jelenti, hogy a nemzeti identitásom nem mehet az emberi identitásom rovására. Azt viszont nem gondolnám, hogy keresztényként csak jobboldalinak lehet lenni. A jézusi tanokat könnyen lehet baloldaliként is értelmezni. A kereszténység ilyen szempontból univerzális.

Orbán Viktor jobboldali-keresztény?

Saját magát régi vágású kereszténydemokratának nevezi. Kevés vagyok ahhoz, hogy megítéljem az ő keresztényi mivoltát, de a tettei alapján azt mondanám, hogy lenne még mit edződnie a keresztény erényekben. A politikájában finoman szólva sem köszönnek vissza a kereszténydemokrata elvek. A központosítás, az intézményesített korrupció, az uszító propaganda, ez mind ellene megy a kereszténydemokráciának. Ettől függetlenül én nem kérdőjelezem meg, hogy ő őszinte istenkereső ember volna.

Imádkozom érte, hiszen katolikusként minden misén szoktunk imádkozni államunk vezetőiért. Az a közösségünknek lesz jó, ha ő bölcsebb lesz. Sokat kell Orbán Viktorért imádkozni, hogy bölcsebben tudjon politizálni.

És az ellenzéki oldalon ki számít annak?

Több évvel ezelőtt nagyon élesen Jobbik-ellenes voltam. Nekem nagyon fontos a keresztény-zsidó párbeszéd, és pont emiatt nagyon nagy szakadék volt köztem és a Jobbik között. Nagyon örülök, hogy ez a szakadék minimálisra csökkent. Már tudom kereszténynek nevezni a Jobbikot. De általánosságában nagyon érzékeny egy ilyen jelzőt rátenni egy egész pártra. Tudom, hogy az LMP több fontos politikusa is gyakorló keresztény. Szél Bernadett is, de ezzel nem kérkedik, szemben kormányunk tagjaival. A zöld gondolat is összeegyeztethető a kereszténységgel. A Momentum sokkal forradalmibb, mint a hagyományos, tradicionális keresztény gondolkodás, ugyanakkor a politikájuknak számos olyan eleme van, ami összeegyeztethető a keresztény gondolatokkal. Persze a Fideszben és a KDNP-ben is rengeteg tisztességes keresztény dolgozik. Az a veszélyes, ha ezt a jelzőt politikai marketingre használják.

Mi a helyzet a baloldallal?

Enyhébb a hozzáállásom a baloldalhoz, mint általában egy jobboldali gondolkodónak. Az én szüleim is baloldaliak, és most is MSZP-tagok. Édesanyám helyi MSZP-elnök, tehát én másképp látom az MSZP-t, nem vagyok vele ellenséges. Ismerem a történelmi múltját. Egyébként a szüleimmel együtt úgy gondoljuk, kár, hogy az MSZP létrejött 1989-ben, és nem alakult inkább egy teljesen új baloldali formáció. Így sajnos megmaradt a jogfolytonosság, ez pedig egy nagy tehertétel a magyar politikai életben. De most már nem az MSZP az állampárt, hanem a Fidesz. Ismerek az MSZP-n belül olyan politikusakat, akikkel örömmel tudnék együttműködni.

A szülei mit szólnak a jobboldali-keresztény közéleti szerepvállalásához?

A hazaszeretetemet nekik köszönhetem. Családi közegben szívtam magamba a politika iránti érdeklődésemet. Náluk nem az volt az igazi váltás, hogy én a jobboldalon politizálok, hanem, hogy én megkeresztelkedtem felnőttként. Akkor döbbentek rá, hogy én más utat választottam, mint ők.

A cikkében azt is írta, hogy hazánkban kettő van a hazaszeretetből, a polgári gondolkodásból, a demokratikus értékrendből, Európa-pártiságból, atlanti elkötelezettségből, illetve a jobboldalból. Előbb pedig szóba hoztuk a baloldalt is. Megosztottság minden téren. Hogy lesz mindezekből egy ország?

Egy ország van. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján Sólyom László arról beszélt, hogy mindenki egyénileg élte meg ’56-ot, de attól még egy ’56 van. És egy van Magyarországból is, attól függetlenül, hogy sokféleképpen szeretjük, sokféleképpen élünk benne. Jó lenne, ha lenne egy nemzeti minimum, hogy meggátoljuk az ilyen NER-ek kialakulását. Joguralom legyen ebben az országban, ne pedig személyek, kiskirályok uralma. Ehhez az is kellene, hogy közösen szeressük ezt az országot. Ha közösen szeretnénk ezt az országot, akkor nem szeretnénk jobban egy politikust az országnál. Tudnánk, hogy a legfontosabb az ország. Az Alaptörvényünk egy szentség lenne, amire hivatkozni lehetne, mint kályhára, mentsvárra. De ma, sajnos egy vicclappá silányul át, és ez aláássa azt, hogy igazán szeretni tudjuk ezt az országot. Ezt kell valahogy megváltoztatni, és nem csak a politikusokra kell várni ebben a munkában, hanem igenis az állampolgároknak is útmutatást, kezdeményezést kell adnia a számukra, hogy fontosabb ez az ország annál, hogy politikai adok-kapokban eljátsszák.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »