Sokak szívügye a komáromi kórházi kápolna léte – KÉPEKKEL

Sokak szívügye a komáromi kórházi kápolna léte – KÉPEKKEL

Egy korábban archívumként használt, régi kórházi épület teljeskörű felújítását követően, az idén megnyílik az egészségügyi intézményben gyógyuló betegeket és más hívőket is tárt kapuval váró kápolna. A széleskörű összefogás újabb gyümölcse majd a kórházi patika szomszédságában „terem“, s például a február 10-i plébániai bál szervezői annak bevételével támogatják a hiánypótló szentély létesítését – mondta el a Ma7-nek Mons. Kiss Róbert atya, a Nagyszombati Főegyházmegye kanonokja.

„Mivel a kórházban lábadozó betegek teljeskörű, vagyis testi és lelki gyógyulást egyaránt igényelnek, illetve sok kórnak lelki eredete van, minden kórházban szükség lenne kápolnára. Nos, az a komáromiban sosem volt!

A ´89-es társadalmi változás után dr. Bastrnák Ferenc, a sebészet nagytudású főorvosa kezdeményezte kápolna kialakítását az általa irányított osztály épületének egyik sarkánál. Sajnos, a terve – talán anyagi vagy más okokból – meghiúsult“

– fejtette ki.

Hozzáfűzte: mivel a dunaszerdahelyi szolgálata alatt, az ottani kórház területén sikerült megnyitni és működtetni a Szent József-kápolnát, miután 2016-ban Komáromba került, célul tűzte ki az itteni kórházi kápolna létesítését és az azzal párosuló szolgálatuk hasonló módon való ellátását. „Az eltelt évek során megmutatkozott, hogy a kápolnalétesítés sokunk szívügye” – szögezte le.

Miután a kórházat az Agel Slovakia Rt. kezdte el működtetni, ez ügyben felkereste annak új igazgatóját, Miroslav Jaškát.

Hírdetés

„Eredetileg Bastrnák Feri bácsi elképzelésének a megvalósítását szorgalmaztam, de az nem volt összhangban az új kórházvezetés korszerűsítési terveivel.

Időközben felújíttattuk az ottani Lourdes-i barlangot az odavezető járdával együtt, Komárom városa pedig többek között a Harsányi Foundation-nal együtt támogatta a sokáig elhanyagolt Kálvária felújítását. Majd eldőlt, hogy a kápolna a kórházi patika szomszédságában, korábban archívumként használt épületben létesülhetne.

Mivel az borzasztó állapotban volt, teljeskörű felújításra, vagyis a tetőzet, a villany- és vízhálózat, továbbá a nyílászárók cseréjére, valamint a berepedt falai megerősítésére és vakolására is szorult. Hála a Jóistennek azért, hogy a főegyházmegyénk anyagi támogatását a munkálatok tavalyi kezdete óta több helyi vállalkozó a saját ingyenes munkájával egészítette ki“ – ecsetelte a további részleteket.

Azt is elárulta: a komáromi katolikus egyházközség nevében már kérvényezte, hogy megvásárolhassák a jelenleg Nyitra megyétől bérelt objektumot.

Ha már ilyen sok időt, pénzt és munkát áldoztunk e célra, szeretnék elérni azt, hogy a kápolnaépület a tulajdonunkba kerüljön.

A szakemberek a szükséges munkálatok kétharmadát már elvégezték, a folytatáshoz pedig további pénzeszközökre van szükség. A hiányzó anyagiakat a helyi templomokban évek óta folyó adománygyűjtésből, továbbá a pénteki plébániai farsangi bálunk és hasonló rendezvények bevételéből igyekszünk megszerezni“ – tudatta.

„Mivel ebben a kápolnánkban is helyet kap az Oltáriszentség, ezért amikor majd a páciensek azt igénylik, helyben azonnal kéznél lesz a segítség. Más kórházakban azt tapasztaltam, hogy amikor a hozzátartozók egy beteghez hívtak engem, a folyosón többen is kérték a papi szolgálatomat. Mivel azt sokan igénylik, a távlati tervünk egy önálló komáromi kórházi lelkész léte“ – zárta tájékoztatását Róbert atya.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »