SÓHIVATAL

SÓHIVATAL

„A rendőrség elébe vágott a menekültes Facebook-hoaxnak

A rendőrség szombaton cáfolta azt a feltételezést, miszerint rendőrök akarták volna erőszakos módon visszafordítani azokat a menekülteket, akik csónakkal próbáltak átkelni a Holt-Tisza által képzett határszakaszon.

A feltételezés kiindulópontja az a szerdai incidens volt, mely során a szegedi határrendészet vízi járőrei észrevettek két embert, ahogy a Holt-Tiszában Magyarország felé úsznak. A menekültek a rendőröket látva visszafordultak, de járőrök csak az egyiküket látták partot érni Szerbiában. A másik embert két nappal később vízbe fúlva találták meg.

A nap folyamán ugyanott még 5 emberre lettek figyelmesek, akik az előzőekhez hasonlóan szintén a Holt-Tiszán keresztül próbáltak Magyarországra jutni. A rendőrök az iraki családot kimentették a vízből. Az egyik 2-3 év körüli gyermek kihűlés közeli állapotban volt, ezért a rendőrök mentőt hívtak, akik két testvérével és édesanyjukkal együtt kórházba vitték.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben azt írták, aggasztják őket a déli határról érkező hírek. Kaptak ugyanis olyan információt, hogy a rendőrök „visszakényszerítettek” a Tiszába egy nagyobb menekültcsoportot, és ennek tagja lehetett az a 22 éves szír is, akinek a holttestét pénteken húzták ki a folyóból. Ezért azt kérték a rendőrségtől, hogy az incidens körülményeit alaposan vizsgálja ki.

A rendőrség erre a közleményre, illetve a Facebookon terjedő – és egyetlen szervezet által sem említett – híresztelésre, miszerint a rendőrök kővel dobálták volna meg a menekülteket, szombat este úgy reagált, hogy

A rendőrség ment és nem kényszerít.

Hírdetés

Ezt ki is fejtette: a rendőrség feladatát a jogszabályoknak megfelelően végzi. A rendőri intézkedéseket a törvényesség, a szakszerűség és az arányosság elvének betartásával hajtja végre,

különös figyelemmel az illegális bevándorlókkal szemben tanúsítandó emberséges, emberi méltóságukat tiszteletben tartó bánásmódra.” (Index) 

Különösen a címre hívnám fel a figyelmüket a fenti álhír kapcsán: „A rendőrség elébe vágott”. Hát persze… így kell ezt csinálni, mert ha már semmi sem igaz abból, amit reméltünk, akkor is tegyünk úgy, mintha a megvádolt a vádak súlya alatt „magyarázkodna”, védekezne, „elébe vágna”.

S hogy mi a vád?

Az, hogy a magyar rendőrök visszakényszerítettek a Tiszába egy migráns csoportot, minek hatására az egyik belefulladt a vízbe. Aztán igen, az kezdett el terjedni –nyilván véletlenül!-, hogy a rendőrök kővel dobálták a migránsokat, akik a kőzápor elől menekültek a vízbe, és így egyikük a halálba.

És azonnal lecsapott az ügyre az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, és aggódik, meg figyelmeztet, meg felszólít.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága egy kibaszott sóhivatal, jól fejlett politikai előítéletekkel, elfogultságokkal.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága pont le van szarva.

A magyar rendőrök pedig tegyék továbbra is a dolgukat úgy, mint eddig, és egyetlen pillanatig ne érezzék úgy, hogy bármiféle magyarázattal tartoznak ezeknek a kreténeknek.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »