Smer: Kováčik a büntetőjoggal való politikai visszaélés első áldozata

Smer: Kováčik a büntetőjoggal való politikai visszaélés első áldozata

Dušan Kováčik volt különleges ügyész a büntetőjoggal való politikai visszaélés első áldozata – állítja az ellenzéki Smer. A párt például arra hivatkozva vonja kétségbe a Legfelsőbb Bíróság ítéletét, hogy Kováčik ellen úgynevezett „besúgók” tanúskodtak.

„A Smerben óriási kételyeket ébreszt a Legfelsőbb Bíróság 5T szenátusának ítélete. Ez az a szenátus, amelyhez az emberi jogok többszöri megsértése köthető” – áll a párt TASR-nek küldött állásfoglalásában.

Hírdetés

A Smer azt állítja, hogy súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított besúgók tanúskodtak Kováčik ellen, és ezért „szabadlábon vannak és a különféle előnyöket élveznek”.

„Hihetetlen, hogy a Legfelsőbb Bíróság annyira sietett az ítélet kihirdetésével, hogy nem várta meg a büntetőeljárás manipulálásának kivizsgálásra indított eljárást ezeknek a besúgóknak az ügyében” – tette hozz a párt.

Dušan Kováčikot kedden nyolc év szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Az ítélet szerint 50 ezer euró kenőpénzt vett át azért, mert közbenjárt a Takáč-banda főnökének tartott Ľubomír Kudlička vizsgálati fogságának megszüntetéséért, emellett információkat szolgáltatott ki vizsgálati iratokból.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »