Megint új hungarikumokat avattak, de itt egy lista, ebből lehet látni, hogy kb. hol tartunk most, mit nevezünk speciálisan magyar értéknek és védendő örökségnek. Van itt a magyar operettől és az ILCSI szépítőfüvek natúrkozmetikai termékektől kezdve Hollókőn és a solymászaton „mint élő emberi örökségen” át a karcagi birkapörköltig minden, a magyar ember pedig csak csodálkozik, hogy mindezektől lenne maga is aki, lenne magyar a magyar, a magyar kultúra magyarul kultúra. Az a tény, hogy az összeállítók szemében az (egyébként nemrég állami pénzen megmentett, tehát a magyaroknak maguknak sem kellő) gyulai páros kolbász, a tárogató, Puskás Ferenc, nota bene az alföldi kamillavirágzat (!), a szürkemarha (!) a Fertő-Neusiedlersee kultúrtáj (!), és Pécs-Sopianae ókeresztény (!) temetője jelentenék a magyarság csúcsteljesítményét, elég sokat elárul — nem a magyarokról, hanem — erről a kormányzatról. A buhera, a giccs, és a butaság lengi be állami létünket — a nyilvánvaló pótcselekvés, a pénz és az idő tolvajlása mellett.
Vannak érdemleges teljesítmények is a listán (nagyon kevesen), amelyek mai eszünkkel valóban csúcsteljesítmények, de egyébként keveredik ebben a fogalomban mindaz, ami adott esetben szép vagy csak ide kötődik, a leplezetlen vállalati érdekekkel (Béres csepp — és a csepp extra! — , Pick/Herz szalámi) és az antikvárius múltba- és köldöknézéssel. Egy biztos: a hungarikumozás arra jó, hogy világosan lássuk, hogy amit mi teljesítménynek gondolunk, annak nagyobb részt semmi köze a teljesítményhez, mert vagy a maga korában is meghaladott volt (a IX-XI. századi magyar íj), vagy semmiféle értékelhető emberi produktumot nem takar (a magyar akác, az aggteleki karszt, a hízott liba meg az ő mája), vagy egészen egyszerűen nem magyar (a római kori temetkezés), csak az ízléstelen, buhera, fideszes romantikában válik azzá. Láthatóan a lista szapora kezű gondozóinak fogalmuk sincs, mit jelent teljesítmény szó — amin éppen nem csodálkozunk, elég, ha a kormányzati „teljesítményre” tekintünk, vagy megnézzük milyen saját értéket állít elő a saját eszével és szorgalmával a magyar nép a saját országában a kormányzati irányelvek szerint — avagy, akik előállítanának valamit, azok itt teszik-e, vagy már rég nem itt, igaz, ez utóbbiak már nem kormányzati irányelvek szerint. És lőn, ha a lista alapján kellene képet alkotnunk az ezeréves magyar szellemi és kulturális nívóról, zokogva kellene új hazát keresnünk, mert azt éreznénk: megállt az idő ezen a helyen, vagy tán nem is érkezett meg soha.
Még egy megjegyzés Ahogy nem szerepelnek ezen a listán a magyar feltalálók, írók, zeneszerzők, mindenféle egyéb alkotók és gondolkodók — adott esetben a kortársaink — valóban világszínvonalú teljesítményei a felvágós Janustól Bánki Donáton, a Nyugat irodalmán és Bartókon át Erdős Pálig, a Sorstalanságig, a Preziig, hanem velük szemben előnyben részesül az identitásunk és a kreativitásunk megítélése szempontjából a szikvíz és a fröccs, eleve fájó egyáltalán a listázás ténye. Hogy valakik azt hiszik, majd ők megmondják, mitől magyar a magyar meg mitől csúcs a csúcs. És aztán összevegyítenek mindent ebbe a goulash-ba. Bár ne tették volna ezt se!
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
