Siklós Gabriella: naponta akár 120 centimétert is emelkedhet a Duna szintje

Siklós Gabriella: naponta akár 120 centimétert is emelkedhet a Duna szintje

Mosonmagyaróvárnál a Lajtán III. fokú árvízvédelmi készültségi kellett elrendelni az állami védvonalakon. Az árvízi védekezés kora délutáni állásáról Siklós Gabriellát, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjje adott tájékoztatást.

Megérkezett az árhullám a szigetközi szakaszra, ahol már harmadfokú az árvízi készültség hétfő reggel 6 óra óta. Az összes többi magyarországi szakaszon még emelkedik a vízállás – mondta Siklós Gabriella az InfoRádióban.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője folyamatos munkavégzésről számolt be: a Lajtánál katonák segítségével erősítik meg a töltéseket, a szükségtározó megnyitásáról pedig rövidesen döntenek, amely Mosonmagyaróvár városának védelmét szolgálja.

Hírdetés

„A most következő 10 napban mindig lesz valahol tetőzés a Duna magyarországi szakaszán. Nagybajcsnál a felső szakaszokon kezdődik majd, egy-két nap múlva, és ahogy vonul lefele az árhullám a Dunakanyarban, csütörtökön, pénteken, aztán Budapesten, pénteken, vagy talán szombaton hajnalban” – magyarázta Siklós Gabriella.

A honvédség részéről a Dunán Pilismarótnál és Dunaalmásnál dolgoznak, itt önkormányzati védekezés van, ők kértek segítséget a honvédségtől. Emellett a Lajta mellé vezényeltek katonákat.

„Budapest is önálló védekezési település, itt a főpolgármester irányítja a védekezést. Holnap érheti el az árhullám a rakpart alacsonyabb részeit. Nagyon gyorsan változik a vízszint, naponta akár 1 méter 20 centimétert is emelkedhet, tehát biztos, hogy lezárják ma este a rakpartokat” – emelte ki a szóvivő.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »