Sikeres volt az első próbaemelés a völgyhídon

Sikeres volt az első próbaemelés a völgyhídon

Az elhasználódott sarukat a tervezés és gyártás után később cserélik ki.

A próba során a szakemberek azt vizsgálták, hogy az elmúlt évek használata után milyen állapotban vannak a híd szerkezetét tartó úgynevezett saruk, illetve tesztelték, hogy a tervezett munkálatokat a valóságban is úgy tudják megvalósítani, ahogyan az előzetes számítások során tervezték.

Szimicsku László, az MKIF Zrt. kommunikációs igazgatója szerint a hétvégi próbaemelés teszt sikeres volt, ami lehetővé teszi a projekt további fázisainak zökkenőmentes végrehajtását. Az elhasználódott sarukat a tervezés és gyártás után – amelyre várhatóan augusztus legvégén, szeptember elején kerül sor – egy újabb emelés során cserélik majd ki – írja a sonline.hu.

Hírdetés

„A tervezés és a gyártás is hosszabb idő, hiszen minden hídnál egyediek ezek a saruk. Fontos, hogy a saruk vizsgálata csak úgy történhet meg, ha nincs a pályán forgalom és a szerkezetet kiemeljük a helyéről” – hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató.

A Kőröshegyi völgyhíd életében ez volt az első ilyen emelés, amely a hídszakmában nem ritka, más hidakat is megemelnek időnként, de a feladat elvégzése nagy odafigyelést és precizitást igényel. Ennek során néhány milliméterre, maximum fél centiméterre emelik fel a híd szerkezetét.

Az eredetileg 8 és 14 óra közé tervezett útlezárás a híd környékén végül csak két órát tartott. Április 13-án az MKIF Zrt. szakemberei folytatják a próbaemeléseket, ezúttal a híd kettes pillérén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »