Négy személyiség vette át a Magyar Arany Érdemkeresztet tegnap a sepsiszentgyörgyi Fidelitas Szálló dísztermében Tóth Lászlótól, Magyarország csíkszeredai főkonzuljától. A kitüntetéseket dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke adományozta a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából Cserey Zoltán történésznek, a Székely Nemzeti Múzeum volt munkatársának, aligazgatójának, rövid ideig megbízott igazgatójának, József Álmos helytörténésznek, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott matematikatanárának, Hervai Katalin képzőművésznek, pedagógusnak és Nádudvary György jogásznak, a Kovászna Megyei Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóság volt vezetőjének.
A díjátadó rendezvény a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd Tóth László főkonzul mondott ünnepi beszédet. A méltatásokat Percze László konzul olvasta fel, a kitüntetéseket a főkonzul adta át. Az elismerések átadása után Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a város- és a megyeháza által kiállított közös elismerő oklevelet nyújtott át a díjazottaknak. Az ünnepségen közreműködött Szőcs Botond zongoraművész.
Cserey Zoltán
a történelemtudományok és a székelyföldi helytörténeti kutatások területén elért eredményeiért, valamint a helyi közösséget építő tevékenysége elismeréseként kapta a kitüntetést. A laudációban elhangzott, Cserey Zoltán egyik kutatási területe a 17–18. század székelyföldi eseményei, ezeknek újbóli köztudatba építésén fáradozik. Számos tanulmányban foglalkozott Sepsiszentgyörgy történetével. Jelzésértékű az is, hogy szerzőtársával, József Álmossal közel félezer oldalas könyvben jeleníti meg Sepsiszentgyörgy képes történetét. A Binder Pállal közös vállalkozás eredményeképpen Háromszék településeinek igaz történetével ezrek és ezrek ismerkedhettek meg: A székely és szász székek megszüntetése és a megyerendszer általánosítása Erdélyben című tanulmánya nevét a történész szakma művelői között is ismertté tette; Az Önkormányzatiság és katonai hatalom Háromszéken a 18–19. században című munkájával valóságos székely történeti autonómiakönyvet adott a szakma és az olvasó kezébe. Cserey Zoltán ízig-vérig sepsiszentgyörgyi. Szülővárosától soha nem szakadt el, lélekben mindig is itthon volt, és folyamatosan segíti közösségét, ahogyan neve a cserefára utal: történészként egyenes emberi tartása révén maga is tölgyfaember.
József Álmos
a pedagógusi és közösségi tevékenysége, valamint a magyarság múltjának, illetve tárgyi, szellemi értékeinek kutatását és dokumentálását célzó hiánypótló helytörténeti munkája elismeréseként kapta az érdemkeresztet. A méltatásban elhangzott, József Álmos azon tanárok közé tartozik, akik a katedrai teendők mellett mindvégig arra törekedtek, hogy az értelmiségre háruló feladatokat minden körülmények között becsülettel teljesítsék, hogy hozzájáruljanak környezetük értékeinek feltárásához és terjesztéséhez, hogy különböző területeken hasznára legyenek közösségüknek. Így kiemelkedő eredmény a Sepsiszentgyörgy képes története című kötet és annak kétszer is bővített változatainak megjelentetése. A Cserey Zoltánnal közösen kiadott munka külön elismerést érdemel, mert kutatási eredmények felhasználásával első ízben összefoglaló kötetben mintegy másfél ezer korabeli képeslap, fénykép, írásos dokumentum bemutatásával részletesen ismertette a város történetét. Külön értékelendő a Mire a falevelek lehullanak… első világháborús dokumentumkötet, az Országzászló-állítások Háromszéken, a Bevonulás Háromszékre – 1940, valamint A Székely Mikó Kollégium képes története című kötete.
Hervai Katalin
példaértékű képzőművészeti pályája, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc elvei melletti bátor kiállása elismeréseként kapta a kitüntetést. A felterjesztő Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője által írt laudáció említi, jelentős életpályájából kiemelkedik a fametszésre alapuló, magát a dúcot a lenyomat helyére műtárgynak állító, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban található képsorozata, melyen 2000-től napjainkig dolgozott. Erről Dávid György plébános mondotta, „Pongrácz Istvánban a hitet látjuk, mely az életösztönnél is erősebb. Apor Vilmos püspök ábrázolásában a gyengébbeket, nőket védelmezőt, Márton Áronban az áldást hordozó embert mintázta meg a művész. Az utolsó kép a kommunista időszak vértanúit ábrázolja, akikbe a hitvallást, becsületet, igazságért való kiállást fogalmazta bele az alkotó. Ők névtelenek, mert abban az időszakban rengetegen meghaltak a hitükért. Katica néni is megszenvedte azt az időszakot, őt is meghurcolták, az ő szenvedése is benne van ebben a képben.” A kor lenyomatát örök mementóként láthatjuk és érzékelhetjük művein. Metafizikus magasságokba emelte az egyéni és közösségi hitet, példamutatást és szenvedést – áll a méltatásban.
Nádudvary György
a brassói szórványmagyar közösség oszlopos tagjaként végzett kimagasló szervezői és ügyviteli tevékenysége, valamint lelkiismeretes és önzetlen közösségi munkája elismeréseként kapta az érdemkeresztet. A dunántúli Kapuváron született Nádudvary György 1968-ban költözött Brassóba, ahonnan naponta Sepsiszentgyörgyre ingázott. A Kovászna Megyei Statisztikai Igazgatóságon volt osztályvezető, majd aligazgató, 1997-től 2000-ig a Kovászna Megyei Munkaügyi és Társadalomvédelmi Igazgatóság vezetője. 2001-től ingyenes jogsegélyszolgálatot tart Brassóban. Segítségével több mint száz jogosultnak ítéltek meg kárpótlást. Azokról van szó, akiket magyarságuk miatt elüldöztek a II. bécsi döntés következtében, valamint akiket az 1950-es években munkaszolgálatra hurcoltak.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
