459 éve, 1564. február 18-án halt meg Michelangelo Buonarroti, a Pietà, a Mózes, a Dávid, a Szent Péter-bazilika, a Sixtus-kápolna mennyezetének és az Utolsó ítélet monumentális freskójának alkotója, aki a festészetben, a szobrászatban, az építészetben és a költészetben is maradandót alkotott.
Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni 1475. március 6-án született a toscanai Capresében. Anyja betegsége miatt egész kiskorától egy kőfaragó családjával élt, ezért mondogatta később, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és a véső használatát.
Iskoláit Firenzében, Itália akkori kulturális központjában végezte, de tanulás helyett inkább a festményeket másolgatta és a művészek társaságát kereste.
Tizenhárom évesen lett Domenico Ghirlandaio műhelyében festőtanuló, egy év múlva mestere – mivel már nem volt mit tanulnia – beajánlotta Lorenzo de’ Medici fejedelem udvarába, a humanista akadémiára. Egy itteni torzsalkodásban tört el az orra, testi hibája minden arcképén látható.
Firenzében 1494-ben a fanatikus, a művészetet világi hívságnak tartó Savonarola vette át a vezetést, így Michelangelónak megbízások híján távoznia kellett.
1496-ban érkezett Rómába, s kifaragta első nagy szobrát, a Bacchust. Ennek sikere nyomán bízták meg 1498-ban a Pietá elkészítésével. Az ölében halott fiát tartó Madonna ma a Szent Péter-bazilika látható, 1973-as megrongálása óta üveg mögött.
1499-ben visszatért Firenzébe, s megalkotta talán legismertebb szobrát, a Dávidot. A klasszikus formákat életszerű aszimmetriával gazdagító alak a reneszánsz embereszmény megtestesítője. Az öt tonna súlyú, egyetlen márványtömbből kifaragott és nemrégiben teljesen restaurált szobor ma a Galleria dell’Accademia múzeumban, másolata a Palazzo Vecchio előtt áll.
Dávid (Kép forrása: Wikipédia/ Jörg Bittner Unna/ Wilfredor/ CC BY-SA 3.0)
Firenze vezetése 1504-ben őt és Leonardót bízta meg a Palazzo Vecchio nagytermébe szánt freskókkal, de egyik munka sem készült el, csak a vázlatok maradtak fenn.
Hírneve egyre nőtt, így a művészetpártoló II. Gyula pápa Rómába hívta, hogy készítse el az egyházfő síremlékét.
Először negyvenalakos kompozícióról volt szó, ám a Szent Péter-bazilika építése és a folyamatos háborúk miatt pénzszűkébe került pápa addig csökkentette a számot, amíg a szobrász sértődötten ott nem hagyta az Örök Várost.
II. Gyula nyomására vissza kellett térnie, ekkor kapott megbízást a Sixtus-kápolna kifestésére. Ascanio Condivi 16. századi festő és író beszámolója szerint a pápát a Michelangelo sikereire féltékeny Donato Bramante beszélte rá, hogy a freskófestésben tapasztalatlan szobrászt bízza meg a munkával, mivel arra számított, hogy belebukik. Óriásit tévedett.
A Sixtus-kápolna mennyezetfreskói (Kép forrása: Wikipédia/ Jean-Christophe BENOIST/ CC BY 2.5)
A méretét és műfaját illetően is hatalmas kihívást jelentő munkát Michelangelo egyedül végezte, a födém alatt görnyedezve, szinte vázlatok nélkül.
Az 1508 és 1512 között készült, 40×13 méteres monumentális munka a teremtés és az özönvíz mellett a Biblia prófétáit és a görög szibillákat is ábrázolja, szenvedélyes és kifejező alakjai az alkotás kínjait is tükrözik.
Ezután folytatta Gyula pápa síremlékét, melynek központi alakja a San Pietro in Vincoli templomban látható Mózes lett. A próféta alakja az erő és intellektus egységét sugározza a néző felé, ehhez készültek a Louvre-ban őrzött rabszolgaszobrok is.
II. Gyula pápa 1513-ban bekövetkezett halála után a Medici családból származó X. Leó Firenzében a Mediciek családi kriptájának kialakításával bízta meg, ennek allegorikus szobrai a napszakokat (éjszaka, hajnal, nappal és alkony) ábrázolják.
Amikor Firenze 1528-ban fellázadt a Mediciek ellen, ő tervezte a védműveket, ezért Rómába menekült, ahol (a szintén Medici családból származó) VII. Kelemen pápa tárt karokkal fogadta.
1534-ben festette meg az Utolsó ítéletet a Sixtus-kápolna záró falára. A döbbenetes látomás középpontjában az ítélkező Krisztus ül, az ekkor már öreg és magányos művész a képre ellenfeleit is ráfestette, önmagát lenyúzott bőrével ábrázolta.
Utolsó ítélet
Idős korában inkább írt, festett és építészettel foglalkozott. 75 szonettet, 95 madrigált alkotott, versei Petrarca formai megoldásait, a neoplatonizmus szellemét tükrözik, de a művész lelki gyötrelmeit is, s szellemi önéletrajzának tekinthetők.
Építészeti terveket is készített: Diocletianus termáinak templommá alakítását, a Campidoglio teret tervezte, és folytatta a Bramante által megkezdett Szent Péter-székesegyházat, ennek 42 méteres kupolája egészen az ő műve. Bár egyik építkezést sem tudta befejezni, utódai kivitelezték elképzeléseit.
Közben befejezte a Farnese-palotát (ezt tartják a barokk kezdetének), a pápai család lakhelyét s a firenzeiek római templomát. Michelangelo 1564. február 18-án halt meg Rómában.
A nehéz természetű művész állandóan viaskodott a külvilággal és saját magával. Magányosan élt, nem titkolta vonzódását a férfiakhoz, de testi kapcsolata talán egész életében nem volt. (Szerelmes verseiben a hímnemű személyes névmást évszázadokig nőneműre változtatták, csak a 20. század elején jelentek meg eredeti formájukban.)
Gazdag volt, de szegénységben élt, munka közben kenyérrel és vízzel is beérte, és nem viselte el, ha úgy érezte, megsértették. Szenvedélyes alakjai többnyire tragikus hősök, akik kitörni igyekeznek a földi korlátok közül, művészete nem közelíthető meg a vonalak és tömegek elemzésével.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
