„Senki ne várja, hogy a minket érintő témákkal majd rajtunk kívül foglalkozni fog bárki”

„Senki ne várja, hogy a minket érintő témákkal majd rajtunk kívül foglalkozni fog bárki”

Előválasztási szópárbajra hívta a Pravda napilap saját gyártású televíziójába a Szövetség elnökét, Forró Krisztiánt, aki hangsúlyozta, az ország déli és keleti részeiben élők érdekeit a Szövetségen kívül más párt nem képviseli. Vitapartnere a Magyar Fórum elnöke, Simon Zsolt (mely párt az idei választásokon további mikropártokkal közösen indul) volt, a vitát Peter Bielik vezette.

Véleménye szerint a botrány tovább gyengíti a rendőrségbe és a biztonsági szervekbe vetett állampolgári bizalmat, illetve külföldön is rossz fényt vet az országra a biztonsági szerveken belüli háború. Simon Zsolt szerint a kialakult helyzetért egyedül Robert Fico a felelős, és értetlenül látja, hogy vannak magyarok, akik kiállnak Fico mellett, aki szavai szerint „rengeteg rosszat tett a magyarokkal szemben”.

Ekkor Peter Bielik szembesítette a Szövetség elnökét Szíjjártó Péter kijelentéseivel, aki szerint Szlovákiában hajtóvadászat zajlik a mainstreammel szembehelyezkedő politikusokkal szemben. Forró szerint mindenkinek joga van a véleményéhez, ahogy a szlovák politikum is véleményezi Magyarország belügyeit, úgy a magyar politikusok is megtehetik azt. Arra a felvetésre, hogy a magyar miniszterelnök szemmel láthatóan Robert Fico személyét és politikáját támogatja, Forró úgy válaszolt, hogy a Szövetségnek kizárólag a szlovákiai magyarok érdekei és a véleménye a fontos.

Arra a kérdésre, hogy miért ápol a Szövetség párt közeli kapcsolatot a Fidesszel, Forró elmondta, a Szlovákiában élő magyaroknak – egy nemzet lévén – amellett, hogy milyen országban élnek, még az is fontos, hogy Magyarország sikeres ország legyen és jó kapcsolatokat ápoljanak a két ország között. „Mi ezen dolgozunk” – fogalmazott. A többször visszatérő kérdésre leszögezte: a párt elnöksége által 2021-ben hozott határozat értelmében sem a Smerrel, sem a fasisztákkal nem alakítanak kormányt, illetve nem dolgoznak együtt. „Ezen mi nem változtatunk” – nyilatkozta.

Simon Zsolt arra a kérdésre, hogy mi motiválja az indulásukat, kifejtette, legfontosabb céljuk, hogy Robert Fico ne kerülhessen többé hatalomra, illetve, hogy „egy jobb országot építsenek”, ezért meg sem fordul a fejükben, hogy a választások előtt visszalépjenek. Forró Krisztián erre reagálva elmondta, ellentétben Simon Zsolttal, aki valaki ellen indul, a Szövetség az itt élő magyarokért, nemzetiségekért, régiókért indul, hogy konkrét fejlesztéseket érjen el ezen régiók és az ott élők számára.

Hírdetés

„A Szövetség pártnak 54 megyei képviselője van Nyitra, Nagyszombat, Besztercebánya és Kassa megyékben, valamint 263 polgármestere” – sorolta Forró, aki szerint ez az erős regionális képviselet is bizonyítja, hogy a Szövetség alkalmas a választók képviseletére és biztosítani tudja a stabilitást ezekben a megyékben. Azonban, mint mondta, a legfelsőbb szinteken, a törvényhozásban tudnak csak igazán hatékonyan dolgozni, képviselni a déli és keleti régiókban élők érdekeit.

Bielik megkérdezte, hogy a Szövetség beveti-e a nagyágyúit a választási kampány hajrájában, mint az autonómia, Beneš-dekrétumok, kettős állampolgárság kérdése.

„Programunkban szerepelnek ezek a valóban erős témák, de ennél is fontosabb, hogy az ország azon régiói, amelyekben zömmel magyarok élnek, egyszerűen elfelejtett vidékek. Senki ne várja, hogy a minket érintő témákkal majd rajtunk kívül foglalkozni fog bárki. A Szövetségen kívül semmilyen más pártot nem érdeklik a déli és keleti országrészben élők problémái. Ezt megtapasztalhattuk már Fico és Matovič kormányzása alatt is” – vélekedett.

Az adás itt visszanézhető.

(SzE/Pravda/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »