Semmi sem elég – néger lobbi az Ír Torna Szövetség ellen?

Semmi sem elég – néger lobbi az Ír Torna Szövetség ellen?

2022 márciusában valami ír tornaversenyen nem kapott érmet egy fekete kislány, amiből természetesen óriási botrány lett. Az persze fel sem merült – azóta sem – hogy okkal maradt-e ki, nem teljesítette a versenyen előírt minimumot, vagy tényleg azért nem kapott, mert más a bőrszíne, mindenesetre a család jó érzékkel használja ki az antirasszista hátszelet, és csinál reklámot a saját lányának. Vajon így szeretnének profi tornászt csinálni a gyerekükből?

Időről időre a hír hátszelet kap a nyugati világban, de a 444 jóvoltából már a magyar közönség is szörnyülködhet ezeken a rasszista íreken. Már aki. Amúgy az eredeti forrásuk mi más is lehetne, mint a The Guardian, utóbbiak egyébként lelkesebbek is voltak, részletesebb képet adnak a "tragédiáról". Sőt, némi félrefordítást is észrevehetünk a magyar változatban, de ez most mellékes.

Nekünk a történetben annyi a lényeg, hogy a kislány egyébként már régen megkapta az érmet, de jól sejthetjük, hogy a családot – pontosabban az anyukát – ez érdekli a legkevésbé. Az Ír Torna Szövetség (Gymnastics Ireland – a továbbiakban GI) kezdetben a bíró és a család közötti vitaként, nézeteltérésként kezelte az ügyet, ennek megfelelően vizsgálat sem indult, s szervezet szinten bocsánatot sem kértek. Ahogy a videó terjedt, a Guardian ráharapott az ügyre, ahol a lány anyja azt nyilatkozta, hogy "ez egy rendszerszintű probléma", és természetesen ostorozta a GI-t, amiért "csendben maradt". Amúgy a nyilatkozó nőt meg sem nevezik, nehogy "rasszista támadások célpontjává váljon". Utóbbi felháborodását egyébként az is tetézte, hogy az érintett bíró az eset után nem sokkal írt egy hosszabb bocsánatkérő levelet, amit a GI elvileg visszatartott.

Mivel a 21. században vagyunk, a dolog itt nem állt meg. Világhírű tornászok (a nevektől most eltekintünk, akit érdekel, nézze meg) "támogatásról" biztosították a néger családot, ez elég ösztönző volt ahhoz, hogy nőjön a globális elégedetlenség. Viszont mivel már említettük, hogy a szövetség felek közti nézeteltérésként kezelte az ügyet, így szervezet szinten továbbra sem kértek bocsánatot. A család ellenben ragaszkodott a GI általi "nyilvános, hivatalos bocsánatkéréshez", ami persze csak álca volt, hiszen mire ezt szeptember végén megkapták – immár a szövetségtől, az éremhez hasonlóan nem érdekelte őket, nem találták kielégítőnek.

Helyette ezt válaszolta a pökhendi néger nő: "A levél túl későn érkezett, és számomra teljesen hiábavaló, mert nem a rasszizmus és a biztonság kérdésével foglalkoznak. Örülnék, ha olyanokat hallanék tőlük, hogy a következő fekete gyerek, aki tornázni kezd, biztonságban lesz. Semmi ilyesmit nem kaptunk". Miért, az ő lányát megverte valaki? – tennénk fel a logikus kérdést, ha nem tudnánk, milyen mágikus jelentéstartalommal bír náluk a "biztonság", "tolerancia", "rasszizmus elleni harc" etc. kifejezések.

A nő szerint az intézmény a saját hírnevét akarja védeni, miközben a GI állítja, hogy az érintett bíró szinte azonnal észrevette a hibát, és mielőtt elhagyta a területet, a kislány megkapta az érmet. Mire akkor a nagy felhajtás, hiszen a család még a rendőrséggel is felvette a kapcsolatot, mert újabban attól félnek, hogy "célpontokká válnak majd"?

Hírdetés

Legnagyobb valószínűség szerint a válasz egyszerű, profán, és tipikusan 21. századi: az antirasszista lobbin keresztül hírnevet szerezni a lánynak, akit az eset zárulta után majd jól "felkarolnak". Nem hiába kérte a család a Sport Against Racism Ireland segítségét, miután más "hazai" (értsd: ír) szervezetektől elvileg nem kaptak támogatást. Később belerángatták az ügybe a svájci székhelyű etikai szövetséget is (Gymnastics Ethics Federation), s így kezdődött az a felek közötti közvetítés, mely végül a múlt vasárnapi GI általi bocsánatkéréshez vezetett.

Feltételezhetően az ügy itt sem áll még meg, az érem – amit nem sokkal a nyilvános átadó után megkapott a lány – senkit nem érdekel, de a család haknizására az eset még alkalmas lehet.

Végül még néhány szintén releváns kérdés. Biztosan jó ez a felhajtás a tornászlánynak, a "rendszerszintű rasszizmus" család általi meglovagolása? Akár karrier, akár pedig hírnév szempontjából? A néger nő ezzel tesz jót a lányának, hogy reflektorfénybe tereli? Ráadásul az ügyet elnézve kétlem, hogy bárminemű szándékosságról lenne szó, valószínűleg tényleg a bíró és a kislány saját ügye lehetett, nem hinném, hogy a szervezet egy ilyen rendezvényen, egy tornászlányon akarta volna szemléltetni, hogy mennyire „rasszista”, utóbbi ráadásul nem tehet az anyja viselkedéséről sem. Ha azonban valami oknál fogva tényleg így akartak protestálni az ezek szerint Írországot is sújtó (?) afrikai bevándorlás ellen, erre nem egy kislány felesleges megszívatása volt a legjobb módszer, hiszen mégiscsak egy gyerekről van szó.

Végül pedig – elvonatkoztatva a konkrét esettől – milyen hülyeség az, hogy egy sportversenyen, ahol a VERSENYEN van a hangsúly, mindenki "részvételi" érmet kap? Érem az első háromnak jár, a többi kapjon oklevelet vagy egy szelet csokit. Majd legközelebb jobban teljesítenek.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »