Segélyen lenni parazita életmód. Pont ugyanaz, mint az ellenkező oldal: passzív jövedelemből élni tőkebefektetés révén. Mindkettő káros jelenség társadalmilag.
Amikor egyszer magam is segélyen éltem, rögtön megértettem. Ilyenkor ugyanis az ember közvetlenül benne van az adott helyzetben, s kénytelen a helyzet keretein belül cselekedni, a helyzet szabályait követve.
2014. december közepén, 1 héttel Karácsony előtt rúgtak ki a munkahelyemről. Persze a dolog érett már hónapok óta: napi 9 órás munkahelyi létemből átlag 20 percet töltöttem tényleges munkával, nyilvánvaló volt, hogy munkám felesleges. Végülis még szerencsém is volt: 4-5 hónapot átlag feletti fizetéssel töltöttem el, rengeteg szabadidővel. Persze a munkába járás és onnan a hazamenés ott volt napi nyűgnek, dehát így is abszolút elviselhető állapot volt ez.
Akkoriban az átlag havi nettó bér Bulgáriában 915 leva (= 470 euró) volt, az én nettóm meg 1620 leva (=830 euró) volt, szóval én benne voltam az országos felső 10 %-ban és közben alig dolgoztam ténylegesen. Azaz panaszra kevés okom volt.
Plusz rendkívül szerencsés volt a helyzetem abban is, hogy a munkáltató nem szeretett maga után hagyni ellenséges dolgozókat, így mindenkit kedvező feltételekkel bocsátott el, amikor erre szükség lett. Tulajdonképpen csak azokkal bántak rosszul, akik idióta módon viselkedtek, lásd munka nyílt szabotálása, abszurd hiányzások, botránykeltés, stb. Szóval én már úgy voltam, hogy szinte vártam a kirúgást.
Egy nap aztán ki is rúgtak. Persze a szokásos barátságos módon, nagyfőnök kezet fog, beszédet mond, majd azzal fejezi be, 15 napon belül kifizetnek minden fel nem használt szabadságot, plusz utalnak 4-havi bért búcsúként, mert az esetet betették a “csoportos elbocsátás” kategóriába, ahol a bolgár munkaügyi szabályok szerint nem 1, hanem 4 hónapi elbocsátási pénz jár.
Szóval jó hangulat, mindenki örül. Én úgy számoltam, akkor bejelentem magamat munkanélkülinek, így 8 hónapig járt a munkabér 70 %-a, ez az esetemben kb. 1130 leva lett volna, azaz kb. 580 euró. Nem olyan sok, de azért nem is rossz, ha az embernek- mint nekem – van saját tehermentes lakása, plusz eleve több az átlagbérnél. Szóval akkor úgy fél évig otthon ülök, aztán keresek munkát, s a segély folyósításának végen, úgy augusztus körül elkezdek megint dolgozni.
Kicsit szégyelltem magamat a munkanélküli ügyintéző irodában, hiszen tudtam, az ott dolgozók fizetése kisebb az én segélyemből, de ezen gyorsan túltettem magamat.
Az időt igyekeztem jól hasznosítani, már az első héten megnéztem 25 filmet, melyre addig nem volt időm.
Aztán jött a villámcsapás: már januárban kaptam munkaajánlatot. Olyan 1300 leva lett volna a nettó. S nemet mondtam, kiszámoltam, ez alig 170 levával több annál, amit a semmiért kapok, azaz napi átlag 8 leva, s hát hülye leszek napi 8 leváért dolgozni járni, mikor otthon is ülhetek könyvet olvasva és filmet nézve.
Végül aztán nem töltöttem ki a tervemet teljesen. Áprilisban olyan munkaajánlatot kaptam, hogy azt már kockázatos lett volna nem elfogadni, szóval májustól munkába álltam.
De ez az idő pont elég volt ahhoz, hogy megértsem, miért marhaság a feltétel nélküli minimálbér, a hosszantartó magas segély, s társai (nyilván itt nem az indokolt segélyekre gondolok, lásd önhibán kívüli munkaképtelenség). Persze nyilván nem lenne baj a feltétel nélküli minimálbérrel, ha az emberiség nagyobb gazdagság birtokosa lenne és a rendszer is más lenne. De jelenleg a helyzet nem ez. Messze vagyunk még attól a műszaki-tudományos szinttől, mely képes lenne ezt biztosítani, plusz még meg kellene dönteni még a polgári rendet is mindenhol a bolygón.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
