Az ún. első nemzedék egyik legtermékenyebb írója volt, aki mindhárom műfajban otthonosan mozgott. Kritikusait is alaposan megosztotta, amíg Fónod Zoltán nem tartotta jelentősnek a sokoldalú munkásságát, Csanda Sándor – aki 1976-ban az elbeszéléséiből egy kötete is kiadott –, a legtehetségesebbek közé sorolta. Az mindenesetre tény, hogy nem tartozott a legszerencsésebbek közé, főleg a drámáival járta meg a maga különös kálváriáját, Haláljáték című művét a budapesti Nemzeti Színház tervezte bemutatni, Karambol című darabjának a megfilmesítési jogát is megvették Amerikában, de ahogy végül a szintén zsidó Rudnóy Terézt, úgy őt is elkerülte a filmes világhír. Vele ellentétben Rudnóy „legalább” a koncentrációs tábort túlélte. Ő azt sem. A mára teljesen elfeledett Sebesi Ernő 130 éve született.
Bár a második világháború utáni antológiák többségében szerepel egy-egy írásával, kötete mindössze egy jelent meg 1976-ban a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Igaz, 1 900 példányban. A kötetet Csanda Sándor szerkesztette, aki 18 novellát és egy drámát, a kötetnek is címet adó Haláljátékot válogatta be. Az utószóból az is kiderül, hogy a kéziratok egy részét Sebesi Pozsonyban élő húga, Fried Frida őrizte meg. S tőle derült ki az is, hogy a Haláljátékot tényleg a bátyja, s nem Fényes Samu írta, de az is, hogy még 1944-ben a buchenwaldi koncentrációs táborban elpusztult, s nem húsz évvel később, ahogy az akkor a Magyar Irodalmi Lexikonban megjelent.
Sebeskellemes, a mára már beolvadt falu
Ő, hadd dobjam rá furcsa neved mostan az emlékezés kerek asztalára, mint mikor „fej vagy írást” játszadoztam, ó, első játszma: nagy volt az ára,
mert ifjúságom gurult el a porban, és könny is csurgott nehéz, néma sárban, hogy gyáva zsidókölykökkel egy sorban jámbor ajkam trágár szóval jártam
– olvashatjuk a a szülőfaluját megörökítő szonettjében. Ugyanis, ahogy más településeket (Eperjes, Pozsony), úgy természetesen Sebeskellemest is megverselte.
De érdemes megemlítenünk, hogy a helyi zsidó közösség több jelest is adott a magyar művelődésnek. Itt született Budapest egyik legjobb ismerője, Peisner Ignác újságíró, aki orvosként végzett, ahogy később Sebesi is, mégis újságíróként dolgozott egész életében, s rengeteget írt Budapest történetéről. Fia, a már magyarosított Pereszlényi Pál szintén az újságírók népes táborát gyarapította. De ebben a kis faluban született Rosenberg néven Révai Sámuel könyvkereskedő, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet megalapítója, könyvkereskedő, könyvkiadó, a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületének megálmodója.
Sebesi apja jól menő lókupec volt, s miután Eperjesen leérettségizett, orvosi pályára készült. Budapesten, Bécsben és Pozsonyban is tanult, ez utóbbi helyen, az Erzsébet Tudományegyetemen szerezte meg a diplomáját 1917-ben.
Én X. Y. vagyok, kérem szépen. Egy szikár s fagyott-kedvű, nem rossz ember. A vágyam: függetlenség. És a célom? Kevés, de jó nő. És a messzi tenger. Barátkozom sok finom, úri könyvvel És sokszor, főleg éjszaka, úgy látom? Mégiscsak egy-két isteni vers, festmény Az igazi és hűséges barátom.
– mutatkozik be a nagyvilágnak a Névjegy című versében. A magánélete látszólag nagyon unalmas, Eperjesen dolgozik orvosként, s amit lát, azt később meg is írja. Talán nem véletlen, hogy annyi szerencsétlen, megzakkant ember szerepel az elbeszéléséiben s a drámáiban. Sokat, talán túl sokat és túl könnyedén is ír, egyedül a címadás nem megy, így nem egy írásának több címe is van, s ahogy nem egy elbeszélését dramatizálja is. Igaz, van ideje, maga írja: „Egy évig Bécsben éltem. Nyomorogtam. Ez alatt az egy év alatt öt színdarabot írtam. Bécsből Eperjesre mentem. Kórházban hospitáltam. Nem sok öröm. Nagy csönd, semmi élet., semmi kilátás! Irodalom – Szlovenszkóban? Ott is mindenben a politikum a döntő! Rossz volt minden. Lassanként sok mindenről leszoktam, ami pedig azelőtt több volt bennem vágynál, szerelemnél – életnél!”
Mégis, előbb a verseit jelentette meg, 1919-ben Eperjesen lát napvilágot első verseskötete A csönd karján címmel.
„Hangvétele dagályos, nyelvezete nehézkes” – írja költészetéről Fónod Zoltán, aki még azt is hozzáteszi: „jellemző Sebesire, hogy az emelkedett gondolatok hihetetlen banalitásokba torkolnak”. Varga Imre szerint „Sebesi moralista, de erő és költői hitel nélkül; ma is érvényeset talán csak szatirikus-ironikus verseivel alkotott”. Ettől függetlenül szinte mindegyik felvidéki versantológia érdemesnek tartotta, hogy pár verset válaszon tőle, mégpedig nem is ugyanazokat a verseket. Két évvel később Bécsben jelenik meg második kötete Öklös fohász címmel, majd a húszas évek végén Eperjesen gyors egymásutánban két újabb kötete (A vihar elvonul, A végső szó), ugyanitt a Számadás 1934-ben, mégis legizgalmasabb versvállalkozása az 1943-ban a Cserépfalvinál megjelent Halhatatlanok, amelyben a magyar irodalom száz jeles költőjét mutatja be egy-egy szonettbe rejtett szerepvers segítségével, Anonymustól Balassin és Tompa Mihályon át egészen József Attiláig. Idézzük meg pár sor erejéig Tompa Mihályt:
Lázas időknek sodra szállt suhanva, De őt csak nem eresztette a kis paplak, Úgy élt, mint kit a remények becsaptak: S tündöklő álmok kriptája lett – Hanva.
A kor neves magyar kritikusa, Bálint György írja róla: „Sebesi Ernő különös költő. Tulajdonképpen két külön költő. Az egyik Sebesi Ernő friss, érdekes hangon ír, sok hatásos ötlettel, sok pezsgős szarkazmussal és öngúnnyal. A másik Sebesi Ernő ezzel szemben nagyon szereti a giccset, édeskésen szentimentális, helyenkint laposan érdektelen. (…) Ha csak az egyik Sebesi Ernő írta volna a verskötetet, szép könyv lenne A végső szó, amit csak dicsérni lehetne.”
Útban a „majdnem” világhír felé
Első drámáját, a Félembereket 1923-ban Pozsonyban mutatta be Földes Dezső társulata Major Dezső rendezésében. Az expresszionista drámát a közönség lelkesen, a kritika mérsékelt sikerrel fogadta. Fábry Zoltán sincs elragadtatva a látottaktól: „Szlovenszkón, ahol minden vacakot hozsannával üdvözölnek – Sebesi Ernő kétségtelenül hivatott írói tehetségének és mély emberségének tartozunk azzal, hogy komolyan, hízelgés nélkül foglalkozzunk vele. Az érték megkívánja, megérdemli és elbírja a szigorú kritikát”.
Az akkoriban írt öt darab között volt a háromfelvonásos Haláljáték is, amelyet ma nyugodtan nevezhetnénk moralitásjátéknak is.
A dráma főhőse egy dúsgazdag ügyvéd, Keresztessy Gábor, aki a hatvanadik születésnapján dönt úgy, hogy vagyonát nem a fiaira hagyja, hanem szétszórja az éhező emberiségnek. Az ügyvédnek ezt a mutatványát nem kíséri osztatlan siker, így a harmadik felvonás már egy elmegyógyintézetben játszódik. A drámát Sebesi egyik eperjesi hölgyismerőse titokban juttatja el Hevesi Sándornak, a budapesti Nemzeti Színház akkori igazgatójának, aki azt el is fogadja. Előleget utal ki a szerzőnek. A folytatás maga is kész dráma, közben megrendül a kormány Hevesibe vetett bizalma (nem emiatt a dráma miatt), s bár még Móricz Zsigmond is síkra száll a darab bemutatása mellett (az egyik női főszerepet feleségének, Simonyi Máriának szánja), a bemutató elmarad. Szóba kerül a Belvárosi Színház is, Somlay Artúr ideális lenne az ügyvéd szerepének az eljátszására, de a Trianon utáni megcsonkított Magyarországon inkább az operett éli a virágkorát, s nem az expresszionista dráma.
Pedig Sebesi nem kedvelte annyira a Karambolt, mint a Haláljátékot: „Sok szcenika, sok idegélet, következésképpen sok váratlan fordulat és meglepetés. Fajsúlya talán könnyebb, én legalábbis könnyebbnek vélem.. Tény, hogy a Haláljátékot jóval értékesebbnek tartom” – nyilatkozta a szerző a korabeli sajtónak. És sajnos itt véget is ér a történet. Magyar nyelvterületen se a Karambolt, se a Haláljátékot nem mutatták be azóta sem.
„Nem szórom kincsem. Nincsen.”
A Kazinczy Szövetkezet 1929-ben adta ki Megrúgott emberek címmel 18 elbeszélését/novelláját, amelyben négy egyfelvonásosa is szerepel. Ezeknek a hőseit nagyrészt orvosi praxisából cibálja elő, többnyire megzakkant, lelki egyensúlyukat vesztett emberek, akik egy részének lelki egyensúlya az első nagy háborúban zakkant meg. Egyik legsikerültebb hőse az az epizodista színész, aki pályafutásának 50 éves jubileumán arról álmodik, hogy most talán végre eljátszhatja a Hamlet első sírásóját. Három drámája, a Félemberek, a Karambol és a Haláljáték külön kötetben is megjelent a húszas években. S ne feledkezzünk meg műfordításairól sem, Rilke, Goethe, Wolker, Novomeský és Lukáč verseit is átültette magyarra, ahogy Stefan Zweig A nagy pillanat című történelmi miniatűrjeit és Bizánc meghódítása című regényét is.
Nem szórom kincsem. Nincsen. Amit adtam: Pár igaz szó volt. Friss és zabolátlan. Cserébe érte ellenséget kaptam Barátot? Egyet se! De így is jó volt…
– nem túl optimista Számadás. Hiába menekült Tiso fasiszta hordája elől 1942-ben Budapestre, amíg Szántó Erzsi és Dávid Teréz túlélték, ő nem. Valahol Buchenwaldban végezte be földi pályáját. Alig 51 évesen. Még nagyobb tragédiája, hogy már saját korában is csak „félírónak” számított, utókora pedig teljesen elfeledte. Holott novelláinak ma is ott lenne a helye a könyvespolcunkon, míg drámáinak a színpadjainkon.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
