A felmérés egyúttal azt is megerősíti, hogy a Republika párt immár stabilan a harmadik legnagyobb politikai erő Szlovákiában – támogatottságuk 11,62 százalékos a biztos szavazók körében.
Lendületben van a z Igor Matovič vezette Slovensko is, amely 8,94 százalékkal már a negyedik, megelőzve nemcsak a korábban stabil harmadiknak számító Hlas-SD-t (8,54%), hanem a KDH-t is. A Hlas visszaesése nem új keletű: a párt hónapok óta csökkenő trendet mutat, amit most a SCIO is megerősített. Más ügynökségeknél – például az AKO-nál – a Hlas még mindig 12% körül mozog, de a tendencia egyértelműen negatív.
A parlamenti küszöböt a KDH (6,54%) és a SaS (5,87%) is átlépné, miközben az SNS (3,60%), a Demokrati (4,81%) és a Sme rodina (4,41%) továbbra is a parlamenten kívül rekednének. A Gubík László vezette, mély politikai válságban fuldokló Magyar Szövetség pedig 1,74 százalékos eredményével elesne a politikai túlélésükhöz szükséges állami eurómillióktól is. A Rudolf Huliak vezette, frissen „Vidék Pártjára” átkeresztelt Národná koalícia csupán 0,4 százalékot ért el.
A felmérésből politikai következtetések is adódnak: ha ma tartanák a választásokat, a jelenlegi kormánykoalíció már nem tudna többséget szerezni, még akkor sem, ha az SNS-t a Republikával helyettesítenék. Ugyanakkor az ellenzéknek sincs többsége Igor Matovič mozgalma nélkül. Az egyensúlyi helyzetet csak egy új politikai erő vagy a jelenleg parlamenten kívüli pártok feltámadása billenthetné meg.
A SCIO vezető elemzője, Martin Klus szerint a Hlas-SD gyengülésében szerepet játszhat az is, hogy a párt vezetője, Šutaj Eštok jelenleg belügyminiszterként egy olyan tárcát vezet, amit sokan a Smer hatáskörébe sorolnak. „Kevés választó köti ezt a posztot egy másik párthoz, nem a Smerhez” – fogalmazott Klus. Ugyanakkor hozzátette, hogy a választások közeledtével ez még változhat, ha a Hlas kampánystratégiát vált, és jobban hangsúlyozza önálló politikai arculatát.
A felmérés világosan jelzi: a Smer visszatért az élre, de a politikai térkép továbbra is mozgásban van – a stabil harmadik erő a Republika, míg a korábban meghatározónak tartott pártok, mint a Hlas vagy az SNS, veszítenek súlyukból.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: Fb, Magyar Szövetség
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »