Ez nagyon nagy gáz, hogy csak az udvariaskodás megy, ejnye-bejnye, irgum-burgum.
Hogy lehet egy zenekar a 70-es, 80-as évek meghatározó hazai együttese, miközben tíz éven át nem jelenhetett meg lemezük? Hogy lehet állandó szembeszélben elérni valamit? Erről Schuster Lóránt, a P. Mobil zenekarvezetője tud igazán sokat mesélni.
– Hogy indult be az örökmozgó, azaz a P. Mobil?
– 1969-73-ig Gesarol néven zenéltünk – ami ugye egy rovarírtó neve volt -, és tele ragasztottuk a várost rovaros plakátokkal, akkor behívott az Országos Rendező Irodától Keszler Pál igazgató és közölte: tök jó a név, mert erről ír a Népszabadság meg a Ludas Matyi és mindenki, de ezen a néven nem játszhatunk. Ekkor az Idegen szavak szótárában kerestünk valami frappáns nevet, és itt találtunk rá a perpetum mobile-re. De ezt is le kellett egyszerűsíteni, mert még az én nevemet se írják mindig helyesen 52 év után, így lett belőle P. Mobil. Ebben az időben zenekart nem szervezhetett más csak zenekari tag. Mert szerintük a menedzser csak egy kapitalista csökevény, a művészeken élősködő valaki. Magukról persze megfeledkeztek, hiszen az akkori magyar állam ugyanezt csinálta. Végül ez lett az oka, hogy én felmentem a színpadra és konferáltam, kitaláltam különböző dolgokat, szövegeket írtam. Viszont csak úgy lehettem ott a színpadon, hogy OFK/ORI vizsgát kellett tennem.
– De ezek szerint összejött a vizsga, hiszen ott maradhatott az együttesben. Hogy sikerült megoldani?
– A kongát választottam. Nem éppen a legrockosabb hangszer, de mindegy is, a sikeres vizsga volt a lényeg.
Így történt, hogy ott ragadtam, közelről látom és hallgatom a műsort, bármit megcsinálok, jól elvagyok a színpadon, immár 52 éve.
– Azóta rengetegen megfordultak a zenekarban, ön viszont az állandó pont a P. Mobilban. Összeszámolta már mennyi emberrel zenélt összesen?
– Még nem. De azt sajnos tudom, hogy hét korábbi zenésztársam is már az égi zenekarban játszik, mint Bencsik Samu, Cserháti Pityi vagy Tunyogi Péter, csak hogy az ismertebbeket mondjam. És sajnos az indulóközönségünknek egy része, aki már a Gesarol idején is velünk voltak, közülük sincsenek már sokan közöttünk. Ők az égi közönség. Megy az idő, most három öreg, Pálmai Zoli, Sárvári Vili a gitáros és én, egy középkorú és két fiatal alkotja az együttest. Átlagéletkort még így sem számolnék. Pálmai Zoliról tudni kell, hogy ő 44 év egy hónap és tizenvalahány nap után tért vissza a zenekarba, mert annak idején elvitték katonának és így kiesett a zenekarból.
– Édesapja hogyan viselte, hogy rockzenész lett?
– Szegény édesapám, mindig azt mondogatta, legyek ügyvéd, legyek rendes ember, mert amit mi csinálunk a cigányélet. Erre én mondtam neki, hogy fater, ez teljesen így van. Egyik nap itt, másik nap ott, de ügyvéd és rendes ember? Az kizárja egymást. Én fiatalkoromban nagyon szerettem az építészetet, és akkor ő belenyugodott, hogy akkor legyek építészmérnök. Csakhogy ahhoz jól kell rajzolni, én meg nem tudok. Így gyorsan elvéreztem. Iskolában elsőtől nyolcadikig kitűnő voltam, két tárgyból lett négyesem. Rajzból és énekből. Az mondjuk tetszett neki mikor politizáltam, fővárosi képviselő voltam MIÉP színekben.
– A 70-es, 80-as években nem kívánatos zenekarnak számítottak. Nagyon sokáig lemezük sem jelenhetett meg Soha nem érezte, hogy nincs értelme csinálni? Mi a titka, hogy nem adta fel? Elhivatottság? Megszállottság?
– Saját bőrömön megtapasztaltam az örökérvényű mondást, hogy széllel szemben nem lehet vizelni – kivéve a Radics Béla szabály, hogy széllel szemben nem lehet vizelni, csak sörösüvegbe. Viszont azt untam, hogy állandóan hugyos az arcom. Nem a munkától félek, de ahol csak lehetett keresztbe tett az egész tetves bagázs.
Használtad azt a szót, hogy elhivatottság. Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy szerettük csinálni. Vannak profi muzsikusok, de dögunalom, nem szeretik. Cseh Tamásnak volt egy jó mondása, ami megragadt bennem: kétféle előadó van, aki a pénzért megy – és ezzel sincs baj, odamegy, játszik, felmarkolja a pénzt – a másik viszont el akar valamit mondani. És mi azt hiszem az utóbbiak közé tartozunk.
– Akkor így lehet elviselni, ha széllel szemben kell dolgozni?
– Nem volt egyszerű. De nem csak nekünk jutott ez osztályrészül. Olyat is tudunk, hogy megfenyegették a diákokat például a Soproni Gimnáziumban, hogy ha elmennek a bulinkra, akkor igazgatói intőt kapnak. De az zavarta őket szerintem leginkább, hogy nem értették, miről szól ez a zene, mit jelent ez a zene és a szövegek, az előadás a gyerekeknek, vagy nekünk. Hiszen először mi szerettük azokat a számokat, és az egy nagyon nagy szerencse, hogy neked is tetszik, aki csinálod, és találsz még sok embert, akiknek ugyanúgy tetszik, mint neked. Na ez a nagy dolog.
– Az elmúlt egy évben mivel foglalkozott koncertek és fellépések híján?
– A járvány alatt elkészültünk egy új nagylemeznyi anyaggal, az És? című cd-nek a bakelitváltozatára került egy bónuszfelvétel, az is meg fog jelenni, és ami a lényeges, hogy a két korábbi kötetemnek a Kaptafának és a Csiriznek jön a folytatása, a Faszög. Ezek mind októberben jelennek, meg. Mi nem csinálunk erkélykoncertet, nem játszunk el világslágereket a konyhában, mi arra készülünk, hogy ha szabadon engedik a kutyákat, akkor rohanunk.
– Jelenleg Mátyásföldön él, mégis Józsefváros díszpolgára.
– Korábban ott éltem a VIII. kerületben, először a Koszorú, aztán pedig a Karácsony Sándor utcában. Előbbinél ott van a Pléh-Krisztus, amiről dalt is írtam, és egyébként az egyetlen műemlékvédett Pléh-Krisztus a fővárosban. Ahol jelenleg élek, Mátyásföldön is volt megkeresés, de abból nem lett semmi. Józsefvárosban viszont Kocsis Máté felterjesztett a kerület díszpolgárának, de egy liberál-bolsevista képviselőt leszámítva, aki hosszan bizonygatta, hogy mennyire nem vagyok erre érdemes, végül elfogadták, és nagyon büszke vagyok erre. Mátyásföldön a zenekar megkapta a Kerületért nevezetű díjat, de ennek apró érdekessége, hogy 52 év alatt egyetlen alkalommal sem adtunk koncertet XVI. kerületi rendezvényen. Az Erzsébetligeti Színház igazgatója minden követ megmozgatott, hogy ne léphessünk ott fel, mert ő másban utazik. Most megint megválasztották újabb öt évre, így valószínűleg a következő öt évben sem játszunk ott, hacsak nem csinálok önállóan valamit. Pedig nagyon kedvező ajánlatott tettem nekik, és azon dolgoztam, hogy a kerületben élő ismert zenészeket is elhívjam, például Zentay Antalt, aki a Metronak volt a szaxofonosa, Szűcs Antal Gábort, aki a Skorpióban és a Dinamitban zenélt, Szűcs Juditot, a Fekete testvéreket a Dolly Rollból. Össze lehetett volna rántani egy jó műsort amíg ezek a zenészek és énekesek még élnek, és amíg fel tudnak menni a színpadra, de nem jöhetett létre.
– Józsefvárosban a mostani vezetés visszavette valaki díszpolgári címét. Erről hogyan vélekedik?
– Nehéz kérdés, árnyaltabban kezelem a dolgot. Én mikor fővárosi képviselő voltam, akkor MIÉP-es képviselőtársam Dancsecs György kibányászta az archívumban, hogy Sztálin még mindig Budapest díszpolgára. Mi ezt felvetettük, hogy töröljék, de az MSZP-SZDSZ frakció leszavazta. Nekem viszont voltak szerencsére újságíró ismerőseim, néhány közülük nehézsúlyú, így a közgyűlést követő reggelre már címlapon volt, hogy Sztálin Budapest díszpolgára. Ettől nagyon idegesek lettek, majd agyvérzést kaptak, de nem hátráltak és csak Tarlós István idejében történt meg, hogy visszavették, törölték a címet. Vagy ott az úszóedző is, aki szexbotrányba keveredett – amit szintén megírtam egy dalban – de sportuszoda volt elnevezve róla, és leszedték a nevét a falról. Van ilyen. De alapjáraton, ha valaki nem válik méltatlanná a cím viselésére, akkor nem szabad elvenni.
– A P. Mobil még ma sem a rádiók kedvence, pedig már elmúltak a 70-es, 80-as évek? Ez miért van?
– Ott van például a Retro Rádió. Az is azokat a slágereket nyomják, amit a Kádár-rendszerben Erdős Péter és bandája nyomtak be az agyukba.
Mi nem csináltunk az elmúlt 10 évben elég anyagot? Olyat ami használható? Nem csereszabatos a jelenlegi kurzussal? Sajnos a Petőfi Rádió, mint a magyar zene rádiója, értékelhetetlen. Ugyanazt csinálja mint a kereskedelmi rádiók, zenei környezetszennyezést folytat. Ez a véleményem.
– Elég sarkos vélemény. Nem bánja, hogy emiatt talán a jövőben sem lesz P. Mobil a rádióban?
– Nincs vesztenivalóm. 72 éves vagyok, a komcsik alatt is ugattam, most is elmondom a véleményem. A belépőm is ilyen volt. Talán a Magyar Ifjúság című lapban nyilatkoztam, hogy nekem nem kell templomba járnom ahhoz, hogy tiszteljem a felebarátaimat, ne öljek, ne lopjak, és minden egyéb a tízparancsolatból. Ennek tapsoltak az egyik oldalon: jól megmondta a Schuster! De én folytattam. Viszont ahhoz, hogy jól dolgozzak, tisztességesen, ahhoz nem kell szocialista brigádtagnak lennem. Innentől mindkét oldal megutált.
– Trianon önnek is szívügye. Mennyire elégedett azzal, ahogy megemlékeztünk róla? Mit kellett volna esetleg másképpen csinálni?
– Mindent. Megcsináltuk a Trianon100-ra az anyagot, a feldolgozást az Ismerős arcoktól, de lejátszotta ezt valaki is a közszolgálati tévében vagy rádióban? Ebben is mi vagyunk a hibásak? Jelenczki István megcsinálta a négy részes Trianon dokumentumfilmet, és azt írták neki, hogy ebben a „hisztérikus helyzetben” – már ami a Trianon 100. évfordulóját jelenti – nem tartja szerencsésnek a lejátszását, így nem is vetítették. Legalább valami jobb magyarázatot találtak volna ki. Pedig a kommunikációban másképp kellene csinálni, mert a Gyurcsány-Dobrev környéken mindenre képesek. Mivel hiányzik a jó kommunikáció, ezért az ő dumájukat eszik meg. És ez nagyon nagy gáz, hogy csak az udvariaskodás megy, ejnye-bejnye, irgum-burgum. Pedig le kéne írni frankón, mi volt, hogy volt, és az emberek majd eldöntik. De az, hogy Trianonról nem lehet beszélni 100 év után, az felháborító.
– Miért vonult ki a politikából?
– Amit csináltam azt nem bánom, sok embert megismertem, sokat tanultam. A fővárosi közgyűlésben még volt valami politikai élet is. Rengeteget dolgoztam, a MIÉP elnökségének a tagja voltam, de kiderült számomra, hogy a Csurka Istvánnal és a környezetével nem lehet tisztességes radikális, nemzeti politizálást folytatni. Önként mentem oda és önként távoztam. A Csurka kért, hogy maradjak még négy évig képviselőként, de megmondtam, köszönöm szépen, nem érdekel. Szerintem le kéne számolni egy mítosszal, hogy a Csurka volt a jóságos, a körülötte lévők meg a gonosz bojárok. A MIÉP-ben semmi nem történt az ő beleegyezése és tudta nélkül. A Faszeg című könyvemben erről is írtam. Amikor a MIÉP kiesett a Parlamentből és a Csurkát nem lehetett elérni három napig az ismert körülmények miatt, akkor én írtam egy huszonvalahány oldalas dolgozatot, amitől feketeseggű lettem a pártban és nem láttam értelmét ott dolgozni. Azt írtam le miért következett be ami történt, mit kellett volna csinálni. Amit ráadásul százszor jeleztem. Ebből lett elegem. A Jobbik környékére viszont nem is mentem, mert tök gáz. De a következő kijelentésemet se fogja szeretni egyik oldal sem: mindkét oldalon vannak hülyék. Nekem meggyőződésem, hogy nincs olyan, hogy jobb-, és baloldal. Csak közép van. De hol a közép? – kérdezi mindenki. Ott van kedves elvtársak, ahol a magyar érdek húzódik.
– Az ön mondása a „Rock örök és elpusztíthatatlan”? Még mindig tartja ezt?
– Persze. De nem azokról a tömegekről beszélünk, akik a vályúból azt eszik amit kiöntenek. A mi közönségünk kiválasztja mit akar enni. Lehet, hogy a vályúból kapnak ők is, de onnan is kiválogatják a még ehető részeket. A mi közönségünk ezt a fajta zenét választotta. Ezek az emberek a zene, a szöveg, az előadás miatt járnak. Hiába szól a rádiókban a sok egyforma sláger. Azt mondják minden nő egyformán néz ki, ugyanolyan cipőben, ruhában jár. Akkor eltűntek a nagymellű, kerek fenekű lányok? A fenéket! Csak nem őket fotózzák. Van egy pár erősen nyomott zenekar, de volt rá példa, hogy csak a P. Mobilon volt teltház. Hiába a felfújt zenekar. Az nem az igazi, hogy elmész egy fesztiválra és a körhinta meg a vattacukor között ellötyögsz a csajoddal. Más az, ha elmész egy kétórás koncertre, ahol végig hallgatod a zenét, figyelsz a szövegre és ott vagy baráti társaságban. Ezeknek a modern fesztiváloknak semmi köze a zenéhez.
– Akkor tehát továbbra is szembeszél?
– Ettől mi még dolgozunk, mi ezt választottuk, a közönség meg minket. 52 éve nyomjuk és addig csináljuk, amíg lehet. Ha nem lesz közönség, akkor abbahagyjuk. Vagy zenélünk magunknak a garázsban és a pincében.
Fotók: Tőrös Erika
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
