Schulz nekiment Orbánnak, aki veszélyes logikát követ, Szijjártó visszavágott

Schulz nekiment Orbánnak, aki veszélyes logikát követ, Szijjártó visszavágott

Veszélyes logikát követ Orbán Viktor magyar miniszterelnök a menekültpolitikában – mondta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke egy pénteki lapinterjúban. Szijjártó Péter erre reagálva közölte: Schulz nincs tisztában az alapvető tényekkel.

Martin Schulz a Bild című német lapnak az MTI összefoglalója szerint elmondta, hogy Magyarország és Lengyelország, „újabban talán Ausztria támogatásával” úgy tesznek, mintha a menekültek ügye csak a németekre tartozna, ami elfogadhatatlan.

Megengedhetetlen, hogy miközben néhány európai uniós tagállam, mint Németország nagy erőfeszítéseket tesz, mások egyetlen menekültet sem hajlandóak befogadni – mondta az SPD elnöke.

Arra a kérdésre, hogy nem nemzeti hatáskörről van-e szó, azt mondta, hogy Orbán Viktor „veszélyes logikája” két következményhez vezetne, az egyik az „európai menekültpolitika vége”, a másik pedig az, hogy továbbra is Németország viselné a legnagyobb terhet. Hozzátette, hogy a magyar kormányfő „megtorpedózza a menekültek elosztását”, országának „csupán 1920 menekültet kellene befogadnia”, de őt „nem érdekli az EU-s jog”.

Kiemelte: elvárja Horst Seehofer bajor miniszterelnöktől, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökétől, hogy a párt bajorországi tanácskozására meghívott Orbán Viktornak világosan megmutassa, hol húzódnak a határok a menekültek ügyében, valamint a sajtó- és a véleményszabadság területén.

Martin Schulz az EU következő többéves pénzügyi keretének kialakításáról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban kijelentette, Németország nem teheti meg, hogy továbbra is „befizeti a megszokott összegeket a (közös) költségvetésbe, ha a legfőbb haszonélvezők, mint Magyarország vagy Lengyelország semmivel sem akarnak hozzájárulni a menekültek befogadásához”.

http://mno.hu/

„Mi fizetünk és viseljük a menekültek terhét, egyes kormányok pedig nem fogadnak be menekülteket”. Ezek a kormányok a „bolondját járatják velünk” – fogalmazott Martin Schulz, hozzátéve, hogy az EU „jogközösség, és nem szupermarket, ahol mindenki a kedvére válogathat”.

Hírdetés

http://mno.hu/

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német pártelnök kijelentéseire az MTI-nek úgy reagált: Martin Schulz az alapvető tényekkel sincs tisztában, és a valamennyi német polgárt is védő Magyarországot gáncsolja hátulról folyamatosan.

Mint mondta, azt remélték, hogy Martin Schulz valóságérzékelése visszatér azzal, hogy ő maga visszatért „a brüsszeli buborékból a német valóságba”.

„Erről a reményről azonban végérvényesen bebizonyosodott, hogy alaptalan volt. Martin Schulz az alapvető tényekkel sincs tisztában. Pozíciója ugyanakkor kényelmes, hiszen egy olyan ország polgára, amely élvezi annak előnyeit, hogy Magyarország komoly erőfeszítésekkel, az európai jognak érvényt szerezve védi a schengeni övezet külső határát. Martin Schulz tehát a valamennyi német polgárt is védő Magyarországot gáncsolja hátulról folyamatosan” – jelentette ki a miniszter. Hozzátette: az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának megvédésére Magyarország mindezidáig egymilliárd eurót költött.

„Az Európai Bizottság ennek az összegnek még a részleges megtérítését is megtagadta, holott a magyar határvédelem Németország és az egész Európai Unió megvédését is szolgálja. A szolidaritás hiánya tehát nem Magyarország, hanem az Európai Unió oldaláról jelenik meg” – emelte ki Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: Magyarország minden menekültet befogad a nemzetközi jog előírásai alapján, de határozottan elutasítja a gazdasági célból érkezők és illegális bevándorlók befogadását.

„Mindezekkel Magyarország sokkal nagyobb terhet vállal, mint amit a teljesen ésszerűtlen kvóták jelentenének” – szögezte le.

A külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte: „Magyarország soha nem engedett annak a csábításnak, hogy a jogi káoszt és az anarchiát ünnepelje, mindig tiszteletben tartotta az európai jogot”.

„Ugyanakkor azt is leszögezzük, hogy a közép-európai országok, köztük hazánk is visszautasítja Martin Schulz birodalomépítési terveit, és továbbra is a kiáll az erős, szabad európai nemzetekre épülő erős Európai Unió mellett” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Csütörtökön mi is beszámoltunk arról, hogy hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az Európai Bizottság kötelező kvótaügyi keresete a Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárásban. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ezt követően azt mondta, az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor csak három tagállamnál kifogásolja az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítását, miközben azt több ország sem hajtotta végre érdemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »