Schiffer András és Novák Előd vitázott a nemzetről

Schiffer András és Novák Előd vitázott a nemzetről

Bár az esemény előzetes hirdetése parázs vita lehetőségét sugallta, inkább baráti beszélgetés kerekedett pénteken a jobbikos Novák Előd és az LMP-s Schiffer András között a Mindset pszichológiai szaklap által Nemzettudat/hasadás címmel tartott pódiumbeszélgetésen.

Pedig a moderátor, Horváth Zsófia mindent elkövetett, hogy felpaprikázza a két meghívottat. Novák Elődöt például azzal, hogy a kisebbségek magyar nemzethez tartozásának kérdésénél ismertette azt az elméletet, miszerint a magyarországi zsidóság még a római légiók rabszolgájaként érkezett a Kárpát-medencébe, ekként tehát előbb voltak itt, mint a magyarok. Novák azonban nem csapott le a témára, inkább annyival rövidre zárta azt, hogy „a véleményemet erről harminc évre titkosítom”. 

A néppártosodás előtti Jobbik verbális ökleként ismertté vált politikus meglehetősen higgadtnak és nyitottnak tűnt. Kiderült, elutasítja az etnocentrizmust, és hogy – bár ostobaságnak tartja azt az Illyés Gyulának tulajdonított gondolatot, miszerint „magyar az, aki annak vallja magát” – maga is egy befogadó nemzetben gondolkodik, amelynek részévé válhat más nép fia is, aki például ismer magyar népdalokat és -meséket, verseket. Meg persze „akinek fáj Trianon”.

Novák Előd úgy érzi, a nemzet sorsát is veszélyezteti migráció és a politikai korrektség:

„a fehér cápa kihalásától lehet félni nyilvánosan, a fehér emberéről nem”.

Hírdetés

A legnagyobb veszélynek a népességfogyást tartja.

http://mno.hu/

Sajnálatosnak nevetezte, hogy a baloldal makacsul elutasít nemzeti szimbólumokat, pusztán azért, mert azokat a jobb előszeretettel használja. A kormánypártok részéről viszont többi között a nemzeti szó elcséplését kritizálta; szerinte az, hogy már a cigibolt is nemzeti, olyan, mint amikor Romániában az utcai szemeteskukákat is a lobogó színeire festették. A tudományos akadémiát pedig azért hibáztatta, amiért az őstörténet kutatására nem fordítanak elegendő energiát.

Egyetértettek Schifferrel abban, hogy a nemzet egységének egyik legnagyobb előmozdítója a helyes emlékezetpolitika lenne, de abban volt ellentét, hogy mit és kit hogyan érdemes megítélni. Schiffer szerint a közbeszéd a múlttal kapcsolatban rögeszmék rabja. Novák megjegyezte, véleménye szerint a Jobbik politikai jelenléte vezetett oda, hogy az MSZP ma már saját Trianon-megemlékezést tart. 

Schiffer András azt emelte ki, hogy a globális kapitalizmusban a nemzet új és fontos szerepet kap. Arról is beszélt, hogy szocialista kormányok hatalmas hibája volt, hogy „kizárólag materiális legitimációra” építkeztek, nem véve tudomást olyan immateriális javak fontosságáról, mint a nemzettudat. Hozzátette, „a bolygó nagyobb részén” a nacionalizmus a baloldal sajátja. 

Abban is egyetértés volt a felek között, hogy az európaiság fontos, de nem előzheti meg, vagy helyettesítheti a nemzethez tartozást. És hogy mi az a szó, ami először a vitázók eszébe jut a nemzet szóról? – Büszkeség – mondta Novák Előd. – Büszkeség – bólintott rá Schiffer. 

Igazi vitapartnerük egyébként a hallgatóság első sorában ülő szocialista politikus, Puch László lehetett volna, aki a beszélgetés közben végig félhangos megjegyzéseket tett a két meghívottra, vagy nevetgélt az elhangzottakon. Amikor azonban egy szervező felajánlotta, üljön maga is a színpadra, és adja elő érveit, nem élt a lehetőséggel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »