Schäfer bombagólja után a VAR megmentette a pozsonyi Slovant

Schäfer bombagólja után a VAR megmentette a pozsonyi Slovant

Nyitókép: Körkép.sk/KZS

A DAC-ban kezdőként pályára lépő Schäfer András a 72. percben bombagóllal szerzett vezetést, a magyar válogatott játékos így már három gólnál és két gólpassznál tart a szezonban. Más kérdés, hogy a Slovan két perc múlva egyenlített, az eredmény pedig már nem is változott a mérkőzés végéig.

Pedig változhatott volna, hiszen Hahn János a 91. percben elesett a pozsonyiak tizenhatosán belül, és a játékvezető elsőre ugyan továbbot intett, a videobíró azonban jelzett, hogy szabálytalanság történhetett. A visszajátszás alapján valóban úgy tűnt, hogy szabálytalankodtak a magyar csatárral szemben, a VAR-szobában ülők azonban nem tudtak dönteni, az esetet a játékvezető is többször megnézte a pálya szélén, végül összesen hétperces(!) videózás után nem ítélt büntetőt.

Hírdetés

A találkozó így 1–1-es döntetlennel zárult, hét fordulót követően a DAC a tabella hatodik helyén áll. Az éllovas Slovan először vesztett pontot a szezonban.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA 7. FORDULÓ DAC–Slovan Bratislava 1–1 (0–0) Dunaszerdahely, Mol Aréna, 7144 néző. V: Kralovic DAC: Jedlicka – Blackman, Brunetti, Beszkorovajnij, E. Davis – Andzouana (Verlinden, 89.), Schäfer, Dimun, Ciganiks (Hahn J., 58.) – Lamkel Zé, Sharani (Krsztovics, 73.). Vezetőedző: Németh Antal Slovan: Holman Dávid sérült Gólszerző: Schäfer (72.), ill. Zmrhal (74.)

m4sport.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »