Schadlnak nem tetszettek a fogvatartás körülményei

Schadlnak nem tetszettek a fogvatartás körülményei

Ügyvédje szerint az uniós előírásoknak nem megfelelő, sőt megalázó körülmények között tartották fogva Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar bebukott elnökét, amikor 2022 februárjában váratlanul magánzárkába helyezték át. A Telex birtokába került ügyvédi panasz után a hatóság megállapította, hogy az intézet valóban nem biztosította az egészséges elhelyezéshez való jogot Schadlnak. Később javultak a fogva tartás körülményei. Érdekes, hogy éppen a másodrendű vádlott, a szabadlábon védekező Völner Pál két évvel korábban államtitkárként éppen ő kritizálta a leghangosabban a börtönkártalanítások kifizetését. Völner akkor azt mondta, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel perlik be az államot a fogvatartottak. Az ügyvéd Kardos Éva szerint senki nem adott magyarázatot arra, hogy védencét közel öt hónappal a letartóztatása után miért kellett magánzárkába tenni, ahol

„a fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák, védencem pedig tele volt poloskacsípéssel”.

Kardos Éva korábbi beadványában arról is írt, hogy a nyomozati szakban is érvényes a belső arányosság elve:

„elfogadhatatlan, hogy amíg Védencem bűntársa változatlanul parlamenti képviselő és az Esztergom feletti ingatlanában szabadon él és intézi ügyeit, addig védencemet nemcsak hogy letartóztatásban tartják, hanem minden ok nélkül majd öt hónapos letartóztatási idő után magánzárkába helyezik”.

Hírdetés

A nyomozati anyag szerint a Központi Nyomozó Főügyészségtől azt válaszolták Schadl védőjének, hogy az ügyészség „a fogva tartás körülményeivel kapcsolatban jogkörökkel nem rendelkezik”, így aztán ők nem adtak utasítást a gyanúsított áthelyezésére sem, annak okát a büntetés-végrehajtási intézménynél firtathatja.

Kardos Éva panaszát a BV intézetparancsnoka alaptalannak találta és elutasította. A Fővárosi Főügyészség Büntetés-Végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztálya viszont már 2021 májusában részben helyt adott a panasznak, és

megállapította, hogy az intézet nem biztosította maradéktalanul az egészséges elhelyezéshez való jogot. Továbbá az intézet jogszabályt sértett azzal, hogy nem biztosította Schadlnak a szekrényéhez való folyamatos és szabad hozzáférés lehetőségét.

Ezt követően védencem fogvatartási körülményei a lehetőségekhez képest javultak

– tette hozzá az ügyvéd.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »