Jól vagyok! – tartotta fontosnak kiírni szerda délután Facebook-oldalára Sándor Mária. Addigra alaposan végigszántotta az internetet a 168 Óra csütörtökön megjelenő számának előzetese. Arra hegyezték ki a szerkesztők, hogy a híres fekete ruhás nővérnek elege van mindenből-mindenkiből, és befejezi az aktivistáskodást hirtelen. Egészsége ráment, kollégái-barátai elhagyták, munkát nem kap, ereit is felvágta nemrég, igaz, szerencsére megmentették. De ezentúl hagyják békén, élni szeretne, emelt fővel kilépni a közéletből.
A nővér ezt is írta említett FB-bejegyzésében: „Sajnos egy hosszú interjúból két mondatot ragadtak ki. A történtekért – az esetleges megtévesztésért – elnézést kérek! Ez az újságírói szabadság… Kérem szépen az egész interjú elolvasását.”
Sándor Mária-interjú éppen nem volt a hetilapban, a szerző ehelyett mélységes szimpátiával rajzolt lírai képet egy naiv és elkeseredett civil pályafutásának aktuális állapotáról. Nem vitás: ez a pályafutás valóban nem most tart a csúcsánál.
A többi mellett a nővér e mondatai is ilyesmit látszanak bizonyítani: „Már csak a forradalomban hiszek. Itt mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Jussunk be, legyünk ott a fazéknál. Ezért mindent megtesznek, egymást könyöklik. Ez nem az én világom.”
Sándor Mária két évének történetét jól ismeri, akinek szokása tájékozódni a hazai közélet bugyraiban. Azzal kezdődött, hogy az egészségügy gyógyíthatatlan bajaival napra nap szembesülve arra szánta el magát, hogy levélben keresi meg a közjogi méltóságokat. A sztori hamarosan eljutott a fősodrú sajtóig és a nagy nézettségű televíziókig, onnantól pedig nem volt megállás. Demonstrációk, megmozdulások, szónoklatok jöttek, miközben a fekete ruhás akció – Sándor Máriáék arra biztatták kollégáikat, hogy feketébe öltözve vegyék fel a munkát – jellegénél, erejénél, üzeneténél fogva abszolút alkalmas volt arra, hogy a legszélesebb közönség érdeklődését is felébressze.
A nővér és ruhája a kormány egészségpolitikájával – nem kevesek szemében tevékenységének egészével – szembemenő tiltakozások szimbólumává emelkedett. Sándor Mária lett a csepeli Jeanne d’Arc, 2015-ben több kiadvány a legbefolyásosabb nők közé sorolta az országban, egy felmérés alapján az övé volt a legmagasabb hitelességi index. Nem csoda: ha akart, több embert tudott utcára vinni, mint bármelyik párt. Magától értetődő, hogy sokan morfondíroztak ezenközben azon, ki állhat mögötte. Mesélte is egy interjúban, hogy a férjétől is kérdezték: ki tervezi a feleségedet?
Sándor Máriát azonban nem tervezte senki. A 2010-es évek közepe és a 2010-es évek közepének Magyarországa ilyen: a nyilvánosságnak mélysége nincsen, ám szélessége annál inkább van. Aki fontos és érthető ügyet képvisel, bátran, őszintén, energikusan, és még a pillanatot is ügyesen kapja el, azt magasra emelheti a tömeg. Amely mellé a politika is csatlakozhat. Annak viszont olyan a természete, hogy ha bírja, használja és kihasználja a népi hőst. Ezen a ponton kellene okosnak-rutinosnak lenni.
A nővér egyszer már – majd egy éve – elhatározta, hogy abbahagyja az egészet, elmenekül az ügyek közeléből. Ám sokan kérték, ő is úgy érezte, sok a tennivaló, hát meggondolta magát. Hogy most mi lesz, előbb-utóbb kiderül. FB-oldalának további tartalmai alapján úgy tűnik, azért még nem remeteként készül éldegélni. Felhívás a Tanítanék-tüntetésre, könyvbemutatók, véradás-szervezés, családi fotók. Nem feketében, színesben.
A bőréből nem bújhat ki senki egykönnyen. Még ha talpon csak akkor maradhat is, ha nem el-, hanem mégiscsak békén hagyják végre. Hogy hadd lehessen az, aki lenni szeretne vagy lehetne. A forradalommal meg lesz, ami lesz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 10.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
