Salvinit nemkívánatos személynek nyilvánították Mallorcán – a saját hazájában viszont örültek a nyaraló politikusnak

Salvinit nemkívánatos személynek nyilvánították Mallorcán – a saját hazájában viszont örültek a nyaraló politikusnak

Az olasz belügyminisztert nemkívánatos személynek nyilvánították a spanyolországi Mallorcán. A Liga politikusa a szigeten szeretett volna nyaralni, de annak tanácsa – amely sajnos főleg baloldali pártokból áll, így a Podemos és a szocialisták is meghatározó tényezők a testületben – nemkívánatos személynek nyilvánította. Az informális kitiltás oka a bevándorlók és a cigányok elleni kormányzati fellépés a mallorcai indoklás szerint.

Mallorca politikusai azért is foglalkoznak Salvinivel, mert Olaszországban megtagadták az Aquarius nevű hajó kikötését, amely betolakodókat szállított, és amely hajóról végül számosan a Földközi-tengeri szigetre kerültek, mivel a spanyol kormány befogadta a sáskákat. (Pedig ezért inkább hálásnak kellene lenniük, hiszen ők szeretik a migriket – a szerk.)
Az olasz belügyminiszter azóta sorozatban közli tweet-jeit Mallorcáról, egy politikai nagygyűlésen pedig azt elmondta: „ha nem akarnak Mallorcán, akkor inkább Cerviára megyek”.

https://twitter.com/matteosalvinimi/status/1022836846592700416

Salvini azóta közölte a Twitteren azt is, hogy az olaszországi, Adria-parti Cervia úgyis szebb, mint Mallorca, és ott fog nyaralni. Időközben videó is megjelent az Adriai-tengerben lubickoló politikusról.

Hírdetés

Közben a vitába az osztrák Szabadságpárt is bekapcsolódott. A párt felső-ausztriai vezetői, a tartományi FPÖ-vezér Manfred Haimbuchner és a welsi FPÖ-s polgármester, Andreas Rabl meghívta Salvinit egy ausztriai üdülésre. Szerintük Salvini Európát a menekültpolitika újragondolására késztette, és ezért szeretnének ők Welsben Mallorcával látványosan szembehelyezkedni.

A láncot a hazaáruló osztrák szociáldemokraták folytatták. Az SPÖ welsi vezetője, Klaus Hoflehner máris kijelentette: náluk is nemkívánatos személy Salvini a migrációs politikája miatt, és ellenzik, hogy náluk töltse a szabadságát az olasz belügyminiszter. Az SPÖ politikusa szerint cinikus és „az emberi méltóságot megalázó” az FPÖ-s meghívás, hiszen „az olasz menekültolitika miatt több ezer ember fullad a tengerbe”.

Az osztrák szociáldemokraták kritikáját nem osztja viszont Donald Trump – az amerikai elnök éppen hétfőn dicsérte Giuseppe Conte olasz miniszterelnök előtt Róma migránsügyi álláspontjának változását, azt, hogy keményebben lépnek fel a bevándorlással szemben.
Conte válaszát is idézte a TG1: ebben a római politikus azt emelte ki, hogy Trump és az ő kormányzata is a változás politikáját képviseli.

(24.hu korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »