Salamoni javaslat várható a népszámlálás ügyében! Két félidős lehet az esemény és kimaradhat a második nemzetiség

Salamoni javaslat várható a népszámlálás ügyében! Két félidős lehet az esemény és kimaradhat a második nemzetiség

Ahogy arról a ma7.sk már korábban tájékoztatott, több kezdeményezés is indult annak érdekében, hogy a február 15-én kezdődő, és március végéig tartó népszámlást későbbi időpontra halasszák. Az ügyben a népszámlálás magyar kampányát koordináló társulás nyílt levelet is írt a kormányfőnek, amelyben a koronavírus okozta helyzetre hivatkozva kérik a kormányt a halasztás kezdeményezésére.

Elsősorban azt szeretnék elkerülni, hogy személyes kontaktusra kerüljön sor a kérdezőbiztosi-asszisztensek és lakosság egyes rétegei között. A népszámlálás elektronikus formában történik, online kérdőív kitöltésével számol elsődlegesen, de minden szakértő elismeri, hogy főképpen az idősebb lakosok, illetve a marginalizált közösségek körében szükség lesz majd személyes segítségre is.

Pénteken megbízható parlamenti forrásunk arról számolt be, hogy az elhalasztási kezdeményezés a vártnál is nagyobb támogatást kapott a kormánykoalíciós pártok körében.

Már a hét elején a Koalíciós Tanácson napirendre került a kérdés. A négypárti koalíciót képviselő politikusok zöld utat engedtek annak, hogy a probléma megoldását a lehető legrövidebb időn belül kidolgozzák. A kérdés politikai felelőse Boris Kollár (Sme rodina) házelnök lett, mivel a pártok közötti elosztás alapján a népszámlálást lebonyolító Statisztikai Hivatal a Sme rodina párt fennhatósága alá tartozik.

A Koalíciós Tanács keddi ülése óta már sor került a Statisztikai Hivatal és a kezdeményezők közötti tanácskozásra, amelyen egy salamoni döntés rajzolódott ki.

Ennek lényege, hogy a népszámlálás lefolytatódik az előzetesen eldöntött február 15 – március 31. közötti időszakban, amikor az elektronikus válaszadásra fognak koncentrálni. Várhatóan július vége és október vége között azonban egy újabb számlálási időszakot iktatnak be, amikor viszont már a személyes segítséget igénylő polgárokkal foglalkoznak majd elsődlegesen.

Hírdetés

További változásként, hogy

várhatóan az előzetesen kilátásba helyezett, úgynevezett „második nemzetiség” kikerül a kérdőiven szereplő kérdések közül.

Ez a javaslat szintén a mostani változásokkal párhuzamosan hangzott el, és lényege, hogy továbbra is csak egyetlen nemzetiséget lehessen megadni a válaszadáskor. Az ezt támogató szakértők attól tartottak, hogy ha egyszerre több mint egy nemzetiséget is megadhat egy polgár, akkor csökkenti az egyértelmű válaszadás lehetőségét.

A most említett változások csak abban az esetben válhatnak valóra, ha a koalíciós gépezet egy rendkívül feszített üzemmódra vált népszavazás ügyben.

Ennek első lépése, hogy a jövő hét szerdára, január 20-ára tervezett kormányülés előtt a kormány jogalkotási bizottsága már előkészítse a kormány elé terjesztendő törvény-változtatási javaslatot.

Ha a kormány ezt elfogadja, akkor a január utolsó hetében kezdődő parlamenti ülésen a kormányjavaslatot ún. gyorsított törvényhozási eljárás keretén belül el kell fogadnia a parlamenti többségnek, majd utána a lehető legrövidebb időn belül ki kell hirdetni a törvénytárban. Az ügy egyes részleteiről a továbbiakban is tájékoztatni fogjuk a ma7.sk olvasóit.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »