Saját készítésű támadóeszközzel vágta szét áldozata arcát a 16 éves cigány

Saját készítésű támadóeszközzel vágta szét áldozata arcát a 16 éves cigány

Saját készítésű támadóeszközzel vágta szét áldozata arcát a 16 éves cigány

Vezetőszáron érkezett két rendőr között a bíróság folyosójára az a 16 éves taktaharkányi cigány, aki egy saját készítésű fegyverrel, egy műanyagdarabra barkácsolt zsilettpengével okozott súlyos sérülést egy fiatal férfinak.

Hírdetés

A sértett hajnali négy után sétált a belvárosban, amikor „rövid szóváltásba keveredett” (finom megfogalmazás) három másikkal, akik közül a gyanúsított a Villanyrendőr saroknál pengét rántva szétvágta a fiatalember arcát. A vágott seb a sértett bal arcán keresztül egészen a füle előtti területig tartott, ezen kívül a nyelvén is metszett seb keletkezett. A sérülések nyolc napon túl gyógyultak.

Átkozódni is szépen tudnak

A megbilincselt gyanúsítottat a folyóson a védője és a törvényes képviselője – feltehetően az anyja – várta, utóbbi puszival köszöntötte a nem túl megilletődött fiatalt. A bíróság döntése után a tárgyalóteremből kifelé aztán már mindketten sírva jöttek, a fiatalkorú gyanúsítottat azonnal elvezették, a cigányasszony pedig átkokat szórt a folyosón várakozó sajtósok fejére, amiért „kamerázzák” a fiát.

A gyanúsított ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás. Az eljárás adatai alapján megállapítható, hogy a cselekmény elkövetésénél a gyanúsított több barátjával, illetve ismerősével együtt tartózkodott a helyszínen, akik kihallgatása még folyamatban van, ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. Ezen túlmenően – tekintettel a cselekmény brutális elkövetési módjára és a gyanúsított életvitelére – alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. Mindezen indokok alapján a járásbíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a cigány letartóztatását 2019. június 23-ig elrendelte.

A végzés ellen az elkövető, a védő és a törvényes képviselő fellebbezett.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »