A cikk írója olvasónk, megállapításai, következtetései nem minden esetben, vagy nem teljes mértékben egyeznek meg a szerkesztőség álláspontjával. (Képek és képaláírások tőlünk.)
Napra pontosan egy évvel ezelőtt, január 24-én Schiffer Andrással interjú jelent meg a Magyar Hangban. Márciusban érkezett egy olvasói reakció az abban írtak történelmi vetületéhez Pénzes Károlytól. Erre Schiffer András korrekt módon válaszolt. A lap azonban további viszontválaszra nem adott lehetőséget Pénzes Károlynak. Portálunk most közli ezt a viszontválaszt a szólásszabadság jegyében.
Igazán megtisztelő, hogy Schiffer András vette a fáradtságot és részletesen válaszolt felvetéseimre. Ugyan a koronavírus-járvány kicsit elterelte a figyelmünket, de érdemes még szólni a történelmi "példaképekről".
,,Pénzes Károly azzal indítja Ságvári denunciálását célzó érvelését, hogy Ságvári Endre a >>legkegyetlenebb sztálini terror híve volt<<. Erre pontosan annyi bizonyíték áll rendelkezésünkre, mint arra a vádra, hogy Wass Albert náci kollaboráns lett volna" – írja Schiffer András. Voltak olyan kommunisták, akik a Molotov-Ribbentrop-paktum miatt léptek ki a pártból. (Molotov és Ribbentrop egyébként nem szövetséget kötött. A szerző nyilvánvalóan a megnemtámadási paktum titkos záradékára gondol, amelyben felosztották Kelet-Európát befolyási övezetek szerint – a szerk.) Ságvári együtt ingadozott a párttal. És az nem mentség, hogy ,,a Ságvárihoz hasonlóan kizárólag itthon ténykedő kommunistáknak vajmi kevés tudásuk volt a sztálini terrorról: ha el is jutottak hozzájuk kósza hírek a kinti perekről, azokat, mint vágyképükkel összeegyeztethetetlent, leginkább nem akarták elhinni." A polgári sajtó – a hazai és a nyugati is – rengeteget írt a 30-as években a sztálini terrorról. Hogy a fanatikus bolsevikok ezt nem hitték el? Az őket minősíti. Az pedig szintén óriási tévedés, hogy ,,A megszállt Magyarországon – a deportálásokat is felügyelő – csendőrök a megszállókat szolgálták, míg azok az ellenállók, akik szembe szálltak velük, a magyar szabadságért küzdöttek" Nem, a csendőrök a hazájukat szolgálták! És parancsot teljesítettek. Schiffer András itt pontosan arra az alapra helyezkedik, mint 1959-ban a kádári vérbíróság, hogy Ságvári fegyverhasználata „jogos és igazságos volt”, ezért a vele szembeni fegyverhasználat törvénytelen (?!).
Ha Ságvárit hősnek, sőt mártírnak tartja Schiffer András, akkor az 1979-es, Soós Lajos-féle rendőrgyilkosságot is bizonyára a megszálló szovjet hadsereg elleni lázadásként értékeli. A két gyilkost pedig bizonyára mártírként akasztották fel 1980-ban.
Továbbá Ságvári nem lett ,,tűzpárbaj áldozata". Mert nem is volt tűzpárbaj! A cukrászdában csak ő lövöldözött, míg menekülése során az egyik megsebesített nyomozó, Cselényi Antal már az utcán lőtte le.
Ságvári miatt három ártatlan ember halt meg, ez vitathatatlan. A csendőrök egy alkotmányos állam rendvédelmi szervezetének voltak tagjai, majd nem mondtak le a német megszállás után sem, ez igaz. De mi történt volna, ha teljesen megszűnik a magyar rendvédelmi szervek működése a német megszállás alatt? A szélsőbal és a szélsőjobb ellen egyaránt küzdöttek. Közbiztonságra, robbantók, terroristák elleni védelemre megszállt országban is szükség van.
A ,,ságváristák" alapvető tényekkel nincsenek tisztában. 1918-1919-től a Kommunisták Magyarországi Pártja egy ,,világpárt", vagyis a Komintern (Kommunista Internacionálé) tagszervezete. Ez egyszerű tény. Ebből kiindulva, aki az illegális kommunista párt tagja (ráadásul Ságvári a vezetőségben is benne van) az egy idegen hatalom ügynöke. Ráadásul egy olyan hatalomé, amely 1939-ben szövetséget köt a nemzetiszocialista Németországgal. Ságvári nem a ,,szabadságért" harcol, hanem azért, hogy Magyarországon is megvalósuljon az a rendszer, amelyet annyira óhajtott: a sztálinizmus. Ha nem lövöldöz, életben maradhatott volna. Ságvári nem hős. Igenis el kell mondanunk, hogy ez nagy tévedés.
,,Azt próbáltam elmondani, hogy felfogásom szerint az idegen elnyomással szemben felmutatott mártírum – lásd még Nagy Imre életét és halálát – a korábbi bűnök ellenére is megnyitja a kaput a képzeletbeli nemzeti pantheonba (Ságvárinál pedig még korábbi bűnökről sincsen szó). Wass Albert évekkel a holokauszt után, az Elvész a nyom című regényében is gusztustalan állatként ábrázolja a zsidó figurát."
Ságvárit több bűncselekmény miatt is körözték, hűtlenség, sőt terrorcselekmény elkövetése miatt is. Nagy Imre pedig azért nem való a nemzeti pantheonba, mert kivégzése nem teszi semmissé azt, amit a magyar nép ellen egy évtizeden át, 1945-től elkövetett. Korántsem akarjuk megszabni, hogy kiket tartson példaképnek a baloldal, csak azt kérjük, hogy ne gyilkosokat dicsőítsenek.
Öntől eltérően én úgy gondolom: az idegen elnyomással szembeni mártírium sem teszi semmissé a korábban elkövetett bűnöket. Tudom, hogy Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik önhöz, hogy Nagy Imre tiszteletet és szobrot érdemel (16 van az országban). De ez a 16 alkotás szerintem mind a Szoborparkba való.
Nagy Imre forradalomban játszott szerepe, a Varsói Szerződésből való kilépés, hogy elismerte a forradalmárok követeléseit, majd becsületes viselkedése a koncepciós per alatt sem teszik semmissé a korábbi bűneit. A Rákosi-Gerő-Farkas-Révai-banda után közvetlenül ő következett a hatalom legfelsőbb szintjén többekkel, pl. Rajk Lászlóval együtt.
Sebes Gábor Emlékezet és cinizmus című írásában így foglalja össze Nagy életútját: ,,1918-20 között vörösgárdista, csekista, részt vett az orosz polgárháborúban. 1921-22-ben a szovjet belügyi népbiztosság, az NKVD kötelékében, majd a Vörös Hadsereg hírszerző csoportfőnökségén szolgált. Rövid magyarországi tartózkodás után, 1930-ban a Szovjetunióba emigrált, azonnal, önként jelentkezett az NKVD-nél besúgónak. Legalább 203 embert jelentett fel, közülük 12-őt kivégeztek. 1936-ban felvette a szovjet állampolgárságot, amitől soha nem vált meg. Nagy Imre 1938. június 30-i keltezésű, saját kezűleg írt önéletrajzában büszkén írja: <<Hosszú ideje odaadóan és tisztességesen együttműködök az NKVD-vel a népellenség minden fajtájának megsemmisítéséért vívott harcban.>>”
Nagy 1950. júniustól 1952. júliusig az MDP KV Adminisztratív osztályát vezette. Mivel ez felügyelte a fegyveres szervezetekben a „pártmunkát”, a szovjetek feltétlen bizalma és támogatása kellett ehhez a poszthoz. 1950-ben, a legsötétebb időszakban begyűjtési miniszter (1951-ben az addig legszigorúbb rendeletet is ő nyújtotta be!). Hogyan tett eleget feladatának? A történészek szerint 1948-1956 között a „közellátás veszélyeztetéséért” 193.826 főt ítéltek el a bíróságok, 1951-53 között egyedül több mint 120 ezret. Egyes adatok szerint legalább száz eljárás halálos ítélettel zárult. 1950-53 között több mint 600.000 termelő hagyta el a mezőgazdaságot, közülük 220.000 1952-ben hagyott fel a termeléssel. (…)
1953-ban a szovjetek csináltak belőle miniszterelnököt. 1956. október 24-én – már kormányfőként – statáriumot hirdetett, és fegyverletételre szólította fel a forradalmárokat. A következő napokban csak sodródott, tanácsadói és az őt felkereső küldöttségek pillanatnyi hatására hozta meg döntéseit, amelyeknek a forradalom menetére semmiféle hatása nem volt."
Nagy november 4-i hajnali rádiónyilatkozata is hazugság volt: ,,Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”, jelentette be, majd azonnal a jugoszláv követségre menekült. A honvédség nem harcolt, nagyobbrészt csak a pesti srácok. A kormány nem volt a helyén…
Ezekkel össze sem vethető Wass Albert regényében, az Elvész a nyomban a zsidó szereplő bemutatásának tárgyilagossága. Az említett kicsi Sün hús-vér ember. Nemcsak rossz tulajdonságai vannak, hanem érthető emberi vágyai, félelmei is. Sünnel bizonyos mértékig azonosulni is lehet, szánalmat, sajnálatot ébreszt, és kudarcai, fájdalmai alapján jobban meg lehet érteni a gonoszságát, személyiségének torzulásait. A regény minden szereplőjének torzult valamilyen módon a személyisége, attól függően, hogy milyen közegből jött, vagy milyen hatások érték. Aki olvasta, és érti a regényt, az nem egy antiszemita propagandaanyagot lát benne, hanem bűnös vagy ártatlan, sikeres vagy örök vesztes, mindenképpen esendő emberek vergődését a XX. század embertelen viharaiban.
Schiffer ezt írja: ,,Ma az egyik véleménybuborék bocsánatos bűnnek tartja a zsidótörvények támogatását, a náci szimpátiát, Szálasiék kiszolgálását, viszont kiírna a nemzeti emlékezetből mindenkit, akire a marxizmusnak akárcsak az árnyéka is vetül." Teleki Pál miniszterelnök amellett, hogy támogatta a zsidótörvényeket, olyan életművet mutatott fel, ami miatt megérdemelt volna egy szobrot a budai Várban, ám balliberális csoportok ezt megakadályozták. Ahogyan Hóman Bálint kultuszminiszter székesfehérvári szobrát sem állíthatták fel az amerikai külügy beavatkozása és a magyar kormányzat gyávasága miatt. Nem mai szemmel, visszavetítve kell a zsidótörvényeket megítélni, hanem az akkori történelmi helyzetbe belehelyezkedve. E jogkorlátozó törvények meghozatala nélkül a német megszállás évekkel korábban történt volna meg, évekkel korábban deportálták volna a vidéki zsidóságot és a pesti zsidóság bizonyosan nem marad meg. A Hitler iránti akkori szimpátia jórészt (pl. közterület elnevezése) a bécsi döntések utáni lelkesedésből és hálából fakadt idehaza.
És mondatának második fele sem valós: nem akarunk pusztán a marxizmus miatt kivetni valakit a nemzeti emlékezetből, de ha gyilkossá vált ezen eszme örvényében (Ságvári), ha a Tanácsköztársaság szellemi megalapozója, merényletet tervező személy (Szabó Ervin), akkor ne tekinthesse ön se gerillaromantikával hősnek, illetve utóbbi nevét ne viseljék közintézmények. Utolsó mondatával egyetértek: ,,Szellemi kiegyezés nélkül sohasem lesz egységes nemzet, egységes politikai közösség: csak két, párhuzamos valóságban lebegő és egymást magyar nyelven provokáló véleménybuborék.
Pénzes Károly
– Exkluzív: ismét darabokra törték a terrorista Ságvári emléktábláját
– Széttörték a gyilkos Ságvári emléktábláját + képek!
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
