Rosszak a szavazógépek adatai, ezért marad az eredeti eredmény

Majd’ egy hónap telt el a november 8-i amerikai elnökválasztás óta, de még mindig nincs hivatalos végeredmény Michigan államban. Ennek egyik oka, hogy a Zöldek jelöltje, Jill Stein két hete kezdeményezte, hogy számolják újra az itt leadott szavazatokat, mert szerinte aggasztó, hogy a szavazás előtti hetekben orosz hekkerek megtámadták a számítógépes rendszert. A másik ok viszont épp ebből következik: Detroitban és Wayne megyében – a két legnagyobb michigani körzetben – az ellenőrzéskor kiderült, hogy a digitális szavazógépek majdnem fele egyszerűen rossz. Nem egyezik a szavazóbizottságoknál regisztrált és a gépekben rögzített szavazók száma, írja az Independent.

Bár logikusan ezeket a voksokat ki kellene vonni a leadott szavazatok közül, ezt mégsem lehet megtenni, mert a törvények szerint az újraszámlálásnál ezek változatlanul maradnak a rendszerben. Detroitban a 662 régi eszközből 392-nél észlelték a hibát, tehát több tízezer szavazatról lehet szó. Egyelőre próbálják megoldani a problémát, de ha mégsem sikerül, minden marad, ahogy volt.

Hírdetés

Meglepő módon Detroitban ez nem az újraszámlálás ellen ingerülten kikelő Donald Trump megválasztott elnöknek kedvez, hanem ellenfelének, a demokrata Hillary Clintonnak. Itt ugyanis a korábbi külügyminiszter nyert jelentős szavazatkülönbséggel, míg a vidéki körökben maradt alul a milliárdos ingatlanmágnással szemben.

Clinton viszont még reménykedhet Wayne megyében, ahol szintén megverte Trumpot, de itt találtak megszámlálatlan szavazatokat is. Ez komoly segítség lehet neki abban, hogy megfordítsa az alig 10 ezer voksnyi különbséget, amellyel alulmaradt a megválasztott elnökkel szemben.

Jill Stein három államban kezdeményezte az újraszámlálást, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban. Ezeken a helyeken meglepetésre nyert Trump, de csak 10-50 ezer szavazatnyi különbséggel. Bár elég valószínűtlen, hogy megváltozna a végkimenetel, utolsó szalmaszálként kapaszkodnak bele a demokrataszavazók. Pennsylvaniára mutogatnak, ahol még mindig nincs végeredmény, ezért még az újraszámlálást sem kezdték meg: itt a hétfői adatok szerint az eddig 50 ezresről 47.000-re apadt a republikánus jelölt előnye. Ráadásul ebben az államban jelenleg Trump fellebbezése miatt áll a szavazatok ellenőrzése.

Nemcsak Stein kért újraszámlálást: Nevadában egy független jelölt, De La Fuente kezdeményezte a folyamatot, azért hogy ellensúlyozza a zöldpárti politikus indítványait. Itt ugyanis Clinton nyert minimális különbséggel, mindössze 27 ezer szavazattal. Mivel a független induló csak Las Vegas-i körzetekre adta be a kérvényét azon múlik, hogy az egész államban ellenőrzés lesz-e, hogy az itteni szavazóhelyiségekben találnak-e 1 százaléknyi eltérést az eredményben, írja az ABC News.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »