Rossz idők jönnek

Nem szabad túlbecsülni a közgazdászok képességeit. Ahogy a 2008 közepén elkezdődött globális válság mértéke a legtöbb közgazdászt teljességgel meglepte, ugyanez történt a gazdasági kilábalás lassúságával kapcsolatban is. Hasonlóképpen a mostani gazdasági előrejelzések sem tesznek többet annál, mint hogy a jelenlegi növekedést a reménybeli jövőbe vetítik ki.
Valójában azonban kijelenthető, hogy ha egy újabb pénzügyi krízis alakul ki, akkor az azt követő recesszió súlyosabb hatású lehet, mint amilyen az előző válság volt, nem utolsósorban azért, mert a politikai döntéshozóknak korábban nem látott gazdasági és politikai korlátozó tényezők mellett kell majd kezelniük.

Néhányakat megnyugvással töltött el a globális pénzügyi szabályozási környezet válság utáni átalakulása, javulása, és úgy vélik, hogy ezek az intézkedések meg fogják akadályozni, hogy a pénzügyi zűrzavarok átterjedhessenek a reálgazdaságba. Ez azonban meggondolatlan álláspont. Ezen „javulás” alapja ugyanis ingatagnak tűnik, és jelentős kihívásnak bizonyult az új szabályozási rezsim alkalmazása is.

Talán a legfontosabb azt kiemelni, hogy az extralaza monetáris intézkedések bátorították a kockázatvállalást, amelyet a szabályozásoknak éppen korlátozniuk kellene. A monetáris politika a gázpedált nyomja, a szabályozási politika befékez, s ennek legvalószínűbb kimenetele az instabilitás fokozódása lesz.

Az utóbbi időszak monetáris intézkedéseinek legaggasztóbb mellékhatása, hogy a nem pénzügyi szervezetek adósságának GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan emelkedik. Bár a 2008-as válság felkínálta az adósságok leépítésének lehetőségét, éppen az ellenkezője történt. Az adósságok világszerte növekedtek, ez leginkább a feltörekvő piacok magánszektorát jellemezte.

Úgy tartották, hogy a feltörekvő piacok fellendülése a válság megoldásának része lesz. Mára ezek a gazdaságok a probléma részeivé váltak. Az a tény, hogy a dollárban jegyzett adósság nagy részét nem amerikai entitások adták ki, azt jelenti, hogy újabb súlyos devizaválság következhet be.

Ha a pénzpiacok elkezdenek feszesebbé válni, akkor okkal aggódhatunk amiatt, hogy spontán módon – vagy a feszesebb monetáris kondíciókra válaszul – túlzott reakciók alakulnak ki.

Végezetül a világgazdaság másik fő kockázatáról is szót kell ejtenünk: Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjának protekcionista intézkedései lassú reálnövekedéssel és az infláció felpörgetésével fenyegetnek. Miközben az Egyesült Államok fiskális expanziója átmenetileg ellensúlyozhatja a növekedési gátakat, egyben fokozni is fogja az inflációs nyomást, és aláássa az adósság hosszú távú fenntarthatóságát. Továbbá mind a protekcionizmus, mind a fiskális expanzió erősíti a dollárt, és kedvezőtlenül hat az amerikai exportőrökre, valamint a dollárban eladósodott külföldiekre.

Hírdetés

A Trump-adminisztráció egyre inkább geopolitikai fegyverként használja a dollárt és a dolláralapú klíringhez, finanszírozáshoz való hozzáférést. Ezzel megtorló válaszintézkedéseket kockáztat, és a dolláralapú globális monetáris rendszer jövőjét is veszélyezteti.

Mindezen kockázatok növelik a jövőbeli sokkok valószínűségét. Ha a világgazdaságban egy újabb jelentős válság következik be, akkor a politikai döntéshozók a korábbi időszakokhoz képest nehezebben tudnak majd reagálni rá.

Az irányadó kamatok alacsony szintje miatt a jegybankoknak igen kis mozgásterük lesz a hagyományos monetáris lazításra.

Ami pedig a nem konvencionális monetáris intézkedéseket illeti, hatékonyságukkal kapcsolatban még mindig jelentős nézetkülönbségek tapasztalhatók. Bármekkora mértékben vetik is be ezeket, az új intézkedések tovább növelik a jegybankok mérlegét, amit sokan már a jövőbeli infláció potenciális forrásának tartanak.

Hasonlóképpen elmondható, hogy pozitív hatásai ellenére a fiskális politikát szinte biztosan korlátozni fogják a politikai vezetőknek a gyorsan növekvő államadósságtól való félelmei. Különösen igaz ez a főbb fejlett gazdaságokra. Egy újabb állami pénzből megvalósuló bankmentési sorozat (bailout) természetesen súlyos politikai következménnyel járna. Még ha az amerikai Federal Reserve kész volna is ezt megkockáztatni, a 2010-es Dodd–Frank-féle pénzügyi reformtörvény egyértelműen megakadályozná. Azt azonban nem tudni, hogy ezeket a korlátozó rendelkezéseket alkalmaznák-e olyan esetben is, amikor a Fed dollárt biztosítana a külföldi jegybankoknak, ahogy jelentős mértékben tette 2008 végén.

Az elmúlt évtizedben egy egyre jelentősebb politikai korlátozó tényező alakult ki.

A 2008-as válság globális jelenség volt, amely globális választ tett szükségessé, de egy hasonló együttműködést valószínűleg megakadályozna az, hogy sok országban egyre erősebb a nacionalista hangulat. Az amerikai kongresszus például most lehetővé tenné a Fednek, hogy több ezermilliárd dollárt kölcsönözzön „kéregető külföldieknek”?

Ehhez pedig vegyük még hozzá, hogy Kína és India egyre jobban tör előre, az Egyesült Államok globális vezető szerepe pedig kevésbé egyértelmű az egy évtizeddel ezelőtti helyzethez képest. Ha egy újabb gazdasági válság a nacionalista erők további térnyerését és a nemzetközi együttműködés gyorsabb erózióját váltja ki, akkor egy régi, ismert és igen veszélyes útra fogunk tévedni.

Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »