Nyolcvan évvel a második világháború vége után is élnek a kataklizmát övező tévhitek – és sokuk mélyen beágyazódott a kollektív emlékezetbe. Olivier Wieviorka francia történész új esszéjében három különösen tartós mítoszt cáfol meg: a japán kapituláció általánosan vélt okát, a háború csataközpontú felfogását, és Erwin Rommel hadvezéri zsenialitásának legendáját.
A háború mítoszai, ahogy még nem hallottuk
Olivier Wieviorka, az École Normale Supérieure professzora az Historia total de la Segunda Guerra Mundial című új esszéjében három, a második világháborúval kapcsolatos közkeletű mítoszt vizsgál meg, és állít szembe a történeti valósággal. Interjújában kiemeli:
A csaták árnyékában: elfeledett valóság
Wieviorka szerint hajlamosak vagyunk a második világháborút a nagy csaták háborújaként értelmezni – Sztálingrád, El Alamein, Normandia. Ám a valódi kép sokkal összetettebb: a megszállás, elnyomás, kizsákmányolás és megsemmisítés volt a mindennapok része – írta meg az abc.es.
„A történelemben nem volt olyan egyetlen döntő ütközet, mint Waterloo vagy Szalamisz” – hangsúlyozza. A csaták nem egyetlen döntő pillanatban határozták meg a háború menetét, hanem hosszú, fájdalmas folyamat részei voltak.
A konfliktus valódi arányait mutatja, hogy több civil halt meg, mint katona. Franciaország példáját hozza fel: 1940 júniusa (a német megszállás kezdete) és 1944 júniusa (a szövetségesek partraszállása) között alig történt fegyveres összecsapás – az országot „csak” bombázták és megszállták. Hasonló történt Norvégiában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken is.
A második világháborút nemcsak tankok és katonák döntötték el, hanem a logisztika és ipari háttér. Wieviorka szerint ez a tényező a mai konfliktusokra is érvényes – például Ukrajnára. Gyárak, utánpótlási vonalak és szervezett szállítás nélkül nem lehet háborút vívni.
„A francia és német tábornokok gyakran figyelmen kívül hagyták ezt. De Gaulle például úgy hitte, hogy a hadtáp majd „magától jön”. A Szovjetunió lerohanásakor a németek sem készültek fel: se lőszer, se téli egyenruha – és mégis elindultak.”
Rommel – a mítosz embere
Wieviorka különösen kritikus Erwin Rommel a „Sivatagi Róka” legendájával szemben. Bár a náci propaganda és Joseph Goebbels mesterien építette fel Rommel képét, a történész szerint rossz stratéga volt, akit inkább jó taktikai érzéke emelt ki. A harchoz kiválló érzéke és tudása volt, de a hadászat teljes képét, a hadviselés valamennyi eszközét és elemét messze nem látta át.
Rommel nem foglalkozott például az utánpótlással – addig haladt előre, amíg volt üzemanyag. Ez szembe állítja őt az amerikai hadvezérekkel, például Eisenhowerrel vagy Marshall-lal, akik kevesebb csillogással, de logisztikai mesterként vezették csapataikat.
Jesús Hernández történész hasonló kritikát fogalmazott meg korábban: Rommel Tobruk után Kairó felé indult, noha tudta, hogy nem rendelkezik a győzelemhez szükséges erőkkel. Hiányoztak a biztonságos utánpótlási útvonalak, az olasz flotta gyenge volt, a brit Királyi Haditengerészet uralta a tengert. A végső támadás El Alameinnél kudarcba fulladt, és 1943-ra a brit Nyolcadik Hadsereg kiszorította Líbiából.
A japán kapituláció igazi oka
Wieviorka egyik legmegdöbbentőbb állítása, hogy nem az atombombák vetettek véget a háborúnak Japánban. Bár a Hirosima és Nagaszaki elleni támadások sokkolóak voltak, a döntő fordulatot az jelentette, amikor 1945 augusztusában a Szovjetunió offenzívát indított Ázsiában. A Vörös Hadsereg előretört egészen Phenjanig, és közvetlenül fenyegette Japán fő szigeteit.
A japán császár számára döntő kérdéssé vált: kitől fogadjanak el megszállást – a szovjetektől vagy az amerikaiaktól? Az utóbbit választották, részben azért, mert kevésbé tűntek kegyetlennek, másrészt azért, mert így megelőzhető volt Japán kettészakadása.
Wieviorka szerint a „kapituláltunk, mert jött az atombomba” narratíva tudatos utólagos konstrukció volt. Ezzel Japán vezetése megvédhette a császár arculatát, és elkerülte, hogy a társadalom végsőkig való harcra kényszerítése miatti felelősség a nyakukba szakadjon. Emellett elhomályosította a szovjet előrenyomulás jelentőségét, és elfedte a japán háborús bűnöket is.
Új szemlélet a második világháborúról
Olivier Wieviorka célja nem a háborús hősök emlékének lerombolása, hanem az események mélyebb és pontosabb megértése. Munkája arra ösztönöz, hogy kritikusan tekintsünk a történelmi narratívákra, és ne féljünk új fényben látni a régóta ismertnek hitt eseményeket.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
