Romániában is Sorosra gyanakszanak

Romániában is Sorosra gyanakszanak

Nem mond le a román kormány és a hatodik napja tartó tüntetéshullám ellenére a korrupciót könnyítő elképzeléséről sem tett le végleg. A sürgősségi rendeletet ugyan visszavonták, de a parlamentben folytatnák a tárgyalást a büntető törvénykönyv módosításáról. Közben országszerte kitartanak a tüntetők is – a rendelet visszavonásával nem elégednek meg, most már a kormány lemondását követelik. Bukarestben és az ország nagyvárosaiban becslések szerint összesen félmillióan demonstrálnak.

Tízezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban és Bukarestben is minden eddiginél több ember gyűlt össze , hogy a kormány lemondását követelje. A román fővárosban demonstrálók számát 250 ezerre becsülik.

„Nem kéne feltétlenül lemondaniuk, ha képesek lennének tisztességesen és őszintén dolgozni, de erre nem képesek, ez már kiderült” – mondja egy tüntető.

A baloldali kabinet órákkal korábban jelentette be, hogy visszavonja azt a sürgősségi rendeletet, ami alapján a 200 ezer lejnél, azaz átszámítva 14 millió forintnál kisebb értékű csalások és hivatali visszaélések korrupciós bűncselekmény helyett csak szabálysértésnek számítottak volna.

Egyáltalán nem tisztelnek minket, csak azért akarják hogy elhallgassunk, hogy tovább folytathassák a lopást, mondja egy másik demonstráló.

Hírdetés

Romániában az elmúlt egy évben több mint 2 ezer eljárás indult hivatali visszaélés és korrupció miatt. Nyomoznak a kormánypárt elnöke ellen is. A sürgősségi rendelet ezeket állította volna le. Így viszont a politikus börtönre számíthat. A román kormány azt ígérte, a pártokkal egyeztetve parlamenti vitát kezdeményeznek a büntetőtörvénykönyv reformjáról.

„Az emberek tovább fognak tüntetni, mert most már azt akarják, hogy a kormány mondjon le. Az elmúlt napok bebizonyították, hogy ez egy végtelenül korrupt kormány. A politikusi hatalmukat csak arra akarják használni, hogy ne kerüljenek börtönbe a visszaéléseik miatt. Ezért találták ki ezt a rendeletet is. Most, hogy a rendelet elbukott, mindent megtesznek majd, hogy megőrizzék a hatalmukat. Nem valószínű, hogy egyhamar előrehozott választás jönne” – mondja egy bukaresti elemző.

A kormány szerint a tüntetéseket külföldről irányítják, például Soros György alapítványai. A kormány néhány száz híve is tüntetett vasárnap délután az elnöki palotánál, de a kabinet tagadta, hogy ezt ők szervezték.

„Klaus Johannis megosztja az országot, amikor bírálja a kormányt. Nem is akar a kormánnyal tárgyalni, Pedig én erre a kormányra szavaztam és az ő programjuk az ország 80 százalékának jó lenne” – mondja egy kormánypárti tüntető.

Romániában decemberben volt választás, a mostani kormány alig egy hónapja, januárban vette át a hatalmat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »