„Románia a Tiszáig tart” – egy román nyugdíjas hőzöngése?

„Románia a Tiszáig tart” – egy román nyugdíjas hőzöngése?

Bár a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának ülésén akár fel is merülhet egy válaszlépés kérdése, a brüsszeli fideszes képviselők szemlátomást nem tulajdonítanak nagy jelentőséget Traian Basescu volt román államfő Magyarországot becsmérlő kijelentéseinek.

Ismert, a román politikus pénteken kijelentette: a bukaresti magyar nagykövet kiutasítása és a budapesti román nagykövet hazahívása lenne az „egyedüli méltó válaszként arra a sértésre”, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől. Basescu odáig ment, hogy közölte, az igazi Románia a Tiszáig terjed.

„Basescu kijelentése provokatív, felháborító, minden jó érzésű magyar ember számára elfogadhatatlan” – mondta el megkeresésünkre Deutsch Tamás fideszes európai képviselő, aki azonban csupán egy „politikai nyugdíjas”, egy „súly és jelenték nélküli szereplő” akciójának tartja a volt elnök kifakadását, akinek szerinte az a célja, hogy valamiképpen magára irányítsa a figyelmet a választások előtt. Ismert, Romániában egy héttel a voksolás előtt gőzerővel zajlik a választási kampány, Basescu pedig a saját maga által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) színeiben próbál bekerülni a törvényhozásba. Mivel a párt a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg, nem meglepő, hogy a veterán politikus megpróbálja előhúzni az ilyenkor szokásos, nacionalista voksok megnyerésére használatos magyar kártyát.

Hírdetés

Bár Deutsch Tamás magánvéleménye szerint Basescu nem tényező, azt elképzelhetőnek tartja, hogy a határon túli magyar képviselőkkel folytatott megbeszélések során előkerül majd a volt államfő nyilatkozata, ha pedig ők reagálást szorgalmaznak, a fideszesek megfontolják a következő lépést. Deutsch szerint mindenesetre a romániai magyar választóknak a vasárnapi voksoláson alkalmuk lesz igazi választ adni Basescu nyilatkozatára azzal, hogy erős magyar képviseletet szavaznak be a törvényhozásba.

„Ne vegyük túl komolyan Traian Basescu kijelentését!” – figyelmeztetett Deutsch-hoz hasonlóan Schöpflin György európai parlamenti képviselő is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában zajlik a kampány, ilyen időszakban pedig a „magyar kártyát” többször is elő szokták venni. „Magyarország és Románia európai uniós tagállamok, nem csak a határmódosítás, de a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is elképzelhetetlen” – jelezte Schöpflin György.

„Traian Basescu és Orbán Viktor kiosztottak egymásnak egy-egy pofont, csakhogy az ütésváltásnak az erdélyi magyarok láthatják majd kárát” – közölte megkeresésünkre Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. Szerinte az egész ügyet kár piszkálni, Basescu és Orbán ugyanolyan nacionalista és populista politikusok, olyanok, akiknek az együttműködő Európában Ujhelyi szerint semmi keresnivalójuk.

Lapunk megkereste a külügyi tárcát is, amely válaszában elküldte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter MTI által idézett reagálását, mely szerint „Basescu volt elnök szavai a nyilatkozót minősítik”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »