Roma ifjúsági találkozót tartottak Kaposszentbenedeken

Roma ifjúsági találkozót tartottak Kaposszentbenedeken

Szeptember 4-én roma ifjúsági találkozót tartottak Kaposszentbenedeken. Somos László kaposfői plébános és a Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány immáron hatodik éve rendezi meg a találkozót, melyen idén mintegy 150 gyermek vett részt többek között Kaposfőről, Baglaspusztáról és Zalaszabarból.

Az idei központi téma a magvető példabeszéde volt, mely köré játékos és lelkiprogramokat szerveztek. A gyermekek a logikai és ügyességi játékok mellett kipróbálhatták az elektromos terepjárót, a sportlövészetet és a dartsot is – mondta el Visnyei Gábor szervező.

Tizenöt éve tanodában dolgozom, gyermekekkel foglalkozom, vidám programokat szervezek nekik, melyekkel segítek boldoggá tenni mindennapjaikat, illetve felzárkóztatni őket a tanulásban. Munkatársaimmal és feleségemmel együtt végezzük tevékenységünket.”

Varga László kaposvári megyéspüspök idén is meglátogatta a gyermekeket, akik vallási és magánéleti kérdéseket is feltehettek neki. A főpásztor az egyik kérdésre válaszolva elmondta:

Hírdetés

„Vonzó Egyházat szeretnék. Olyat, mely egységet épít és közösséget. Azt gondolom, hogy nektek az egyik legnagyobb ajándékotok a közösség. Közösségben és családban gondolkoztok, ami nagyon fontos számotokra. Nagyon szeretném, ha az egyházmegyében sok közösség lenne. Olyan közösségek, melynek tagjai vigyáznak és figyelnek egymásra, szeretik egymást, örülnek egymásnak és gondoskodnak egymásról. Ilyen közösségbe tartozni nagyon jó!”

A főpásztorral való találkozást követően a gyermekek játékra indultak, melynek keretében szórakoztató feladatokon keresztül mélyíthették ismereteiket a vallással, a Bibliával és Jézus tanításával kapcsolatban.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »