Pénteken és szombaton telt házzal zajlott a Rockkarácsony minifesztivál Kézdivásárhelyen. Objektív okokból a szervezők immár harmadik éve november vége felé szervezik meg a rendezvényt.
A buli péntek este kezdődött a For You Pubban, amely az elejétől a befogadója a dr. Kelemen András és csapata által tető alá hozott rendezvénynek. Az első napon a csíkszeredai Pokolvér és a baróti Stomp csapott a húrok közé, majd a napot egy nem mindennapi produkció zárta: a marosvásárhelyi Nocturnal Eternity lépett utolsóként színpadra. Jól látszott, hogy profi zenészekről van szó, de közülük is kiemelkedett az énekes, Fizeșan Veronica.
Második nap a csíkszeredai Menza, illetve a kovásznai és kézdivásárhelyi tagokból álló Background felelt a hangulatért, harmadikként pedig a Karma lépett színpadra. Ebben az együttesben Csiki Zoltán (gitár), ifj. Mihály Ernő (gitár), Mihály Ernő (ritmusgitár), Szima Barni (basszusgitár) és Molnár András „Papa” (dobok) játszik, ők voltak azok is, akik a hagyománynak megfelelően a 15. alkalommal megszervezett fesztivál végén az örömzenélést is előadták.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


