Negyven évvel ezelőtt, 1981. június 27-én zajlott Magyarország, de talán az egész keleti blokk első komoly rockfesztiválja. Dorogi KISZ-esek fejéből pattant ki az ötlet, amelyet ravasz módon beillesztettek a 800 éves várost ünneplő programsorozatba.
Ám mivel főleg „csövesekből” álló nagyérdeműt vártak, az engedélyhez Kádár elvtárs rábólintása is kellett.
A programot az akkoriban népművelőként tevékenykedő Szádóczki Zoltán állította össze, aki szoros kapcsolatot ápolt a kor legmenőbb rockbandáival, és később is többeknek szervezett külföldi turnékat. A korabeli források harminc-negyvenezres közönséget saccoltak, szerinte viszont százezer fiatal gyűlt össze a Schmidt-villa parkjában, megmozdult az egész ország, és Szlovákia magyarlakta régióiból is több tízezren érkeztek. Szádóczki Zoltánnal beszélgettünk.
Hogyan jutott el hozzánk a fesztivál híre?
Több mint tízezer plakátot csináltattunk, ezekből Szlovákiában is sikerült kiragasztani, Komáromtól Kassáig. Még Pozsonyba is jutott plakát, méghozzá kétnyelvű. Egy ottani barátom, a rádióban dolgozó Papp Sándor fordította le a szöveget szlovákra. Minden magyar sajtótermék hírt adott róla, a Szabad Európa Rádióban Cseke László is bemondta, és persze szájról szájra is terjedt a fesztivál híre. A komáromi híd akkoriban még kamionátkelőként is működött, és azon a napon nem tudtak haladni rajta a kamionok a tömegtől. Párkányból komp közlekedett Esztergomba, de a fesztivál előtt odavezényelték Pestről a hétszáz fős Hunyadi hajót, amely folyamatosan járt a két ország között. Ezenkívül különvonat közlekedett Komárom és Esztergom, illetve a budapesti Nyugati pályaudvar és Dorog között.
A korabeli tudósításokban katasztrofális szervezésről lehet olvasni, arról, hogy nem volt elegendő ivóvíz és élelem, a fesztiválozók éheztek. De mindenki megjegyzi, hogy a fiatalok békésen viselték a megpróbáltatásokat és remek hangulatban szórakoztak.
Tudom, kik igyekeztek rossz hírét kelteni a rendezvénynek. Azok a zenészek, lemezlovasok, műsorvezetők, akik kimaradtak belőle, és azok az újságírók, akiket nem hívtunk meg és jegyet kellett venniük. Már előző nap, pénteken öt-tízezer fiatal érkezett Dorogra, hatalmas vihart kaptak a nyakukba, a pályaudvaron az üres vagonokban húzták meg magukat. Másnap reggel, amikor szokás szerint hozták a kenyeret és a tejet a boltok elé, mindent felvásároltak. Délre már élelmiszerhiány volt Dorogon. Ez nem is csoda, hiszen egy nyolcezres városról beszélünk, ahová egyszerre több tízezer ember érkezett. Én figyelmeztettem erre a rendőrséget, de nem hallgattak rám. Szóval lehet, hogy páran éhesek, szomjasak voltak, bár mi is árultunk sört, bort a helyszínen, a gyógyszergyárban dolgozó lányok több ezer zsíros kenyeret kentek meg, szóval igyekeztünk megtenni, amit lehetett. Még késő délután is friss kenyeret hoztak a pékek teherautóval. És békében lezajlott a fesztivál, nem volt semmilyen rendbontás, vagy rendőrnyelven szólva „különleges esemény”. Kivezényelték a forradalmi ezredet, ami a TEK akkori megfelelője, ott álltak a vízágyúk is, de feleslegesnek bizonyult az aggodalom. A közönség jelesre vizsgázott, mindenki megosztotta a másikkal, amije volt, és érezni lehetett, hogy a zene miatt érkeztek, nem balhézni.
Egy ekkora rendezvényhez nyilván kellett a pártközpont engedélye, még akkor is, ha hivatalosan a 800 éves Dorogot ünnepelték a résztvevők.
Sőt, Kádár János jóváhagyása kellett hozzá. Már kint voltak a plakátok, amikor interjút csinált velem a BBC kelet-európai tudósítója, és én elmondtam, hogy sok fiatalt várunk a környező országokból, főleg Szlovákiából, mert közel van a helyszín, és ott ugyanolyan magyarok élnek, mint mi. Aztán hozzátettem, hogy a Duna nem választhatja el egymástól egy nemzet fiait. Na, ebből hatalmas botrány kerekedett. Behívatták Magyarország prágai nagykövetét, engem pedig berendelt az akkori kultuszminiszter, Tóth Dezső, hogy megkérdezze, miféle lázadást szervezek én Dorogon. Aztán megfenyegetett, hogy kirúgat a főiskoláról, a rendezvényt pedig ott helyben be akarta tiltani. Szerencsére akkor már azt tudtam válaszolni neki, hogy Kádár elvtárs is áldását adta a fesztiválra. Korábban ugyanis bejutottam hozzá az Országházba, és tájékoztattam, mire készülünk. Kádár megveregette a vállam, és azt mondta: „Jól van, csináljátok, csak mindenre jól figyeljetek oda.”
Hogyan állt össze a program? Gondolom, a sztárzenekaroknak különleges igényeik is voltak.
Igen, főleg azzal kapcsolatban, hogy kik előtt és után nem szeretnének játszani. Viszont eleve olyanokat hívtam, akikkel korábban már dolgoztam, és kerek perec megmondtam, hogy a sorrendet én állapítom meg. Kezdő, vidéki zenekarokat is meghívtam, hogy lehetőségük legyen nagyobb közönség előtt fellépni. Ők délelőtt játszottak, a program már kilenckor elkezdődött. Többen közülük, például a Lord, a Prognózis vagy az Első Emelet később országosan ismertek lettek, részben ennek a fesztiválnak köszönhetően. Persze nem fért rá mindenki a plakátra, csak a nagyobb nevek. A fesztivál műsorvezetője B. Tóth László volt. A baráti országokról sem feledkeztem meg, Csehszlovákiából a Fermátát hoztam el Dorogra, Jugoszláviából a hard rockot játszó, kiváló V.M.C. 4 nevű bandát, akikkel később egy hosszú turnén vettem részt az akkori Jugoszláviában. A fesztivált a Hobo Blues Band koncertje zárta, Földes László azzal búcsúzott, hogy szeretné, ha a közönség fegyelmezetten, békében távozna, a rendfenntartóktól pedig toleranciát kért, hiszen mindenki haza akar jutni a családjához.
Honnan ismerte a külföldi zenekarokat?
Sok koncertet szerveztem magyar együtteseknek külföldön, Csehszlovákiában is, főleg a magyarlakta régiókban, de Csehországban is, mert általában oda vitték katonának a dél-szlovákiai magyar fiatalokat. Litvínovban, Mostban, České Budějovicében is nyolc-tízezres közönség előtt léptek fel a magyar bandák. Emlékszem, a prágai Fučík-parkban alig lehetett cseh szót hallani a P. Mobil-koncert előtt, és a közönség kórusban kiabálta, hogy „Gyertek ki! Gyertek ki! Lóóóri! Lóóóri!” Később pár éven át az Apostol együttes basszusgitárosa voltam, majd a menedzserük lettem. Aztán rövid ideig videódiszkóztam, majd véget ért ez a korszak az életemben. Vettem néhány teherautót, markológépet, és építkezési vállalkozó lettem. Dolgoztunk Cipruson, több afrikai országban bontottunk és húztunk fel épületeket éveken át, Magyarországon egyebek közt hipermarketeket építettünk, de mi ástuk ki a nagymarosi víztározó alapjait is, ami aztán a magyar oldalon nem épült meg. A zene viszont továbbra is fontos számomra, baráti alapon még ma is szervezek néha egy-egy koncertet, például a P. Mobilnak, akik, ha minden jól megy, hamarosan Kassán lépnek fel.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
