Rettegnek az európai nők, néhol már az utcára sem mernek kilépni a radikális muszlimok miatt

Eddig ismeretlen problémával szembesültek a francia nők: nem mehetnek be akármelyik kávézóba vagy bárba, mert muszlim férfiak állják el az útjukat. Franciaország-szerte kialakultak a no-go zónák. Ezt bizonyította be néhány francia újságírónő és aktivista is, akik civilként próbáltak beülni a főképp muszlimok lakta területeken a kávézókba – és nem jártak sikerrel. A konzervatív muszlim férfiak ugyanis kisajátították és a maguk képére formálták a városukat – írja a Daily Mail.

Magyar Menedék - Chemtrail

Hírdetés

Két nőt például arra kértek Párizs külvárosában, egy sevrani üzletnél, hogy várjanak kint, mert éppen férfiak vásárolnak. Egy kávézóba pedig azért nem mehettek be, mert a teremben nem keveredhettek a nemek, és az egyik asztalnál már néhány muszlim férfi ült. Az egyik aktivista végül megkérdezte a kávézó tulajdonosát, hogy ő mit tenne, ha egy nőrokonával szeretne elmenni egy nyilvános helyre. „Az unokahúgom otthon maradna. Megtehet mindent, amit szeretne, csak nem velem” – válaszolta a férfi, aki azt is elmondta, hogy Sevran olyan, mint az eredeti otthonuk: itt más, konzervatív muszlim mentalitás érvényesül, a külvárost már nem tekintik a francia Párizs részének.

Lyonban egy újságírónőt már arra figyelmeztettek, hogy nagyon figyeljen, mit vesz fel: lehetőleg bő ruhákat viseljen, és kerülje a sminket – csak így kerülheti el, hogy a muszlim férfiak belekössenek.

A riportok országos felháborodást váltottak ki, a nőjogi miniszter szerint Franciaország eljutott arra a szintre, hogy egyes területeire nem léphetnek be a Franciaországban született nők a befogadott migránsok döntése miatt. Pedig ez a helyzet már 2005 óta többször is felmerült – ekkor a konzervatív muszlim férfiak például egy tüntetés során „kisajátították” Sevrant.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »