Részleges korlátozásokat jelentett be a brit miniszterelnök

Részleges, elsősorban a vendéglátószektor működését érintő korlátozásokat jelentett be kedden Boris Johnson brit miniszterelnök az új típusú koronavírus ismét gyorsuló ütemű terjedésének megfékezése végett.

A kormányfő, aki a londoni alsóház képviselőivel ismertette az intézkedéseket, hangsúlyozta ugyanakkor: semmiképp sem arról van szó, hogy az ország visszatér a március végén elrendelt teljes zárlathoz, nincs olyan általános utasítás, hogy a lakosság maradjon otthon, nyitva maradnak az iskolák és az egyetemek.

Hozzátette: a kormány kéri az irodai alkalmazottakat, hogy ha lehetséges, otthonról folytassák munkájukat. Az olyan közszolgáltatási területeken és gazdasági ágazatokban azonban, ahol az otthoni munka nem valósítható meg – például a kiskereskedelemben és az építőiparban -, a kormány azt kéri, hogy az alkalmazottak továbbra is járjanak be munkahelyükre.

Johnson megerősítette, hogy az angliai vendéglátóhelyek csütörtöktől csak 22 óráig tarthatnak nyitva, és az éttermek elvitelre sem vehetnek fel ennél később rendeléseket. A házhozszállításra rendelt ételek kiszállítása azonban 22 óra után is folytatódhat.

Az éttermekben és a pubokban viszont csak asztali rendelésfelvételre és felszolgálásra lesz lehetőség, a bárpultoknál nem lehet sem rendelni, sem fogyasztani.

A brit kormányfő bejelentette, hogy hétfőtől az esküvői ceremóniákon legfeljebb 15 meghívott vendég vehet részt a jelenlegi 30 fős felső korlátozás helyett, a temetések esetében azonban a 30 fős korlátozás marad továbbra is érvényben.

Johnson közölte: az eredeti tervekkel ellentétben október 1-től mégsem lehet üzleti konferenciákat, kiállításokat, nagy tömegeket vonzó sportrendezvényeket tartani.

Hírdetés

A kormány rendelete értelmében ezentúl a kiskereskedelemben dolgozóknak és a taxiszolgáltatást igénybe vevő utasoknak is kötelező lesz a maszk viselése. Ugyanígy a vendéglátóhelyek belső terében az alkalmazottaknak és a vendégeknek is maszkot kell viselniük, de ez utóbbiaknak csak addig, amíg le nem ültek asztalukhoz.

A miniszterelnök elmondta: a kormány 100-ról 200 fontra (80 ezer forintra) emelte az előírások megszegőire kiróható pénzbírság alsó határát, és továbbra is tízezer fontig terjedő pénzbüntetéssel sújthatók azok, akiket elkülönítésre köteleztek, ám ezt nem tartják be.

Boris Johnson kijelentette, ha előbb nem sikerül érzékelhető előrelépést elérni a vakcina vagy új gyógymódok kifejlesztésében, illetve a tömeges tesztelésben, akkor abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy a most elrendelt intézkedések hat hónapig érvényben maradhatnak.

A szigorításokat indokolva a brit kormányfő közölte, hogy egy hónappal ezelőtt az Egyesült Királyságban naponta átlagosan ezer új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki szűrővizsgálatokkal, ez a szám azonban azóta csaknem a négyszeresére, heti átlagban számolva napi négyezer közelébe emelkedett. Johnson hangsúlyozta: ez nem csupán az elvégzett tesztek számának növekedését tükrözi, a szűrések számához viszonyított pozitív leletek aránya is emelkedik. Hozzátette, jelenleg a lakosság mindössze 8 százalékának szervezetében mutatható ki a koronavírussal szemben védettséget nyújtó antitest.

A brit egészségügyi minisztérium hétfő este bejelentette: az Egyesült Királyság négy nemzetének – Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország – tisztifőorvosai javasolták, hogy az ötfokozatú készenléti skálán a brit kormány az eddigi harmadikról a negyedik szintre emelje a járványkészültséget.

A tisztifőorvosok indoklása szerint az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma gyorsan, valószínűleg exponenciális ütemben növekszik majd több területen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »