Korábbi cikkem kapcsán többen kérdeztek, melyek ezek az egyes említett kormányzati rendszerek.
Nos, leírom.
Elöljáróban meg kell említeni: típusok vannak, nincsenek teljesen azonos rendszerek, s sok a határeset.
A könnyű eset: a monarchia. Ennek alig 3 alesete van:
- Parlamentáris monarchia. Az államfő leszármazási alapon tölti be tisztségét, viszont gyakorlatilag semmilyen valós hatalma nincs, kb. amolyan „élő zászló” a szerepe, még egy állami jelkép, de saját hatásköre a közéletben nincs. Ezek de facto köztársaságok, ahol hagyományszeretetből meghagyták az uralkodót, hogy legyen aki integet a turistáknak. Szinte minden mai európai monarchia ilyen.
- Alkotmányos monarchia. Itt is természetesen leszármazási alapon dől el ki az államfő, viszont az államfő nem jelkép, hanem valós politikai tényező. Jellemzően az van, hogy a hatalom megoszlik az államfő és a nép által választott parlament között. Általában az a helyzet, hogy a kormányt az államfő nevezi ki, de parlamenti szavazás is kell, azaz az államfő és a parlament kompromisszumra kénytelenek egymással. Ahogy törvények esetében is: se az államfő, se a parlament nem képes egymás nélkül törvényt hozni. Pl. Európában Liechtenstein ilyen.
- Hagyományos monarchia. Ez a tiszta helyzet: minden hatalom az államfőé. Ha van is kormány, parlament, más szerv, azok csupán az államfő tanácsadói, minden döntés az államfőé. Ma már ritkaság, példa rá az Egyesült Arab Emirátusok vagy Brunei.
A köztársaságok esete bonyolultabb. Igyekszem értelemszerűen ezt előadni.
Egyrészt van a hatalommegosztás liberális eszményét leginkább megvalósító elnöki köztársaság. A nép választ elnököt, övé a végrehajtó hatalom, s ettől függetlenül a nép választ törvényhozó hatalmat is – a kettő alig keveredik, egyes kiemelt esetekben szükséges ugyan a két hatalom egyetértése, de a legtöbb esetben ez nem szükséges, hiszen eltérőek a feladatok. Lásd USA.
Ennek tiszta formájában eleve nincs külön állam- és kormányfő, hiszen az államfő kormányfő is.
Speciálisabb verziójában van külön kormányfő is, de ő az államfő megbízottja, amolyan adminisztratív főember. Pl. Dél-Korea.
Ha a külön kormányfő nem csupán az elnök kinevezettje, hanem ennél szélesebb a függése és hatásköre, akkor az már félelnöki rendszer. Jellemzően: a kormánynak van saját hatásköre, egyeztetnie kell az államfővel, de a parlament jóváhagyása is kell. Azaz a kormányfő önálló szereplő, de függése kettős, az államfő és a parlament bizalmát is élveznie kell. Lásd Franciaország.
Ha viszont a kormányfő teljesen önálló tényező, akkor az államfő szerepe annyi, mint egy uralkodónak egy parlamentáris monarchiában: jelképes. Ezt nevezzük parlamentáris köztársaságnak. Az államfő szerepe persze lehet teljesen nulla, azaz csak protokolláris, vagy lehet valami kevés önálló joga, de utóbbi esetben is az ország vezetője nem ő, hanem a kormányfő, s egyedül a parlamenttől függ ki lesz a kormányfő. Lásd Magyarország.
Az is lehet, hogy az államfőt a nép választja meg, meg az is, hogy a parlament – ettől függetlenül nem az államfő a főember. Nyilván a nép választotta államfő súlya nagyobb, de ez már nem jogi, hanem politikai ügy.
Ennek a rendszernek nagyon speciális alakja, amikor nincs külön állam- és kormányfő, a kettő együtt van, de a tisztség birtokosát a parlament választja meg és a parlamenti többségén múlik a sorsa. Ez teljesen azonos tehát a „normál” parlamentáris köztársasággal, csak meg lett spórolva a külön államfő posztja: a mindenkori kormányfő az államfő is egyben. Lásd Dél-Afrika.
Olyan verzió is lehet, hogy egyáltalán nincs önálló állam- és kormányfő: maga a parlament intézi a végrehajtást: az erőviszonyok arányában javasolhat minden parlamenti párt tagokat az irányító tanácsba, ezek a tagok a leggyakrabban maguk is képviselők. E rendszer sajátossága: nincs kormánypárt és ellenzék, hiszen mindenki javasolhat embereket a tanácsba, s többségi szavazással se lehet ezt felülírni: ha valamelyik párt jelöltjét a többség nagy ritkán nem szavazza meg, akkor megint ugyanaz a párt jelöl, valaki mást. Továbbá a már megválasztott embert nem lehet leváltani, míg mandátuma él. Sőt bizalmatlansági szavazás se létezik, hiszen nincs ellenzék. Ez a rendszer annyira sajátos, hogy egyedül Svájcban van ilyen.
S végül 2 speciális rendszer: a teokrácia és a pártállam.
A teokrácia azt jelenti, van egy legfelsőbb vallási szerv, mely bárkit elmozdíthat, bármit eltörölhet. Olyan, mint egy alkotmánybíróság, de korlátlan hatalommal. Tipikus példa Irán, ahol minden van, kormány, államfő, kormányfő, parlament, bíróság, de legfelül áll egy speciális papi tanács. Az esetek 99 %-ában persze ez a szerv nem szól bele semmibe, de bármikor megteheti, amikor beszélyt lát az iszlám értékrendre, a nemzeti érdekekre vagy a jó erkölcsre: megsemmisíthet bármilyen jogszabályt, bírósági ítéletet, elmozdíthat bárkit posztjáról, megtilthat indulást bárkinek választáson, s véglegesen értelmez minden rendelkezést. (A legutóbbi iráni elnökválasztáson pl. 80 személy akart indulni, ebből 74-et alkalmatlannak nyilvánított a testület.)
A pártállamot Kelet-Európában nemigen kell magyarázni. Azt jelenti, alkotmányosan ki van mondva egy párt hatalma, így az adott párt vezető testülete irányítja az országot. Lásd a mai Kubát: van parlament, kormány, államelnök, kormányfő, de mindez alá van rendelve a Kubai Kommunista Párt vezetésének. Azaz a parlament, kormány, államelnök, kormányfő mind a Párt felsővezetésének döntéseit hajtják végre. Tulajdonképpen mint a teokrácia, de itt a „papi tanács” nem csak időnként beavatkozik, hanem maga végzi az irányítást.
A világ 201 országát megnézve a leggyakoribb egyébként az elnöki köztársaság: 67 országban van ilyen.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
