Rendőrök és katonák mentettek ki a jeges vízből egy embercsempész bűnözőt

 Rendőrök és katonák mentettek ki a Tisza jeges vízéből egy embercsempész bűnözőt szombatra virradóra, a bíróság ügyészi indítványra elrendelte a szerb csempész letartoztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Hírdetés

Saághy Flóra közölte, a bűnöző ellen több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.
   
A megalapozott gyanú szerint a szerb bűnöző – ismeretlen kilétű megbízója utasítására és a tőle várt 150 eurós fizetség reményében – pénteken éjfél körül gumicsónakjába felvett öt migránst, akikkel a Tisza Szegedhez közeli szakaszán Szerbiából Magyarországra áthajózott, majd partra tette őket az ártérben.
   
Ezután a férfi csónakjával visszaindult a Tisza másik, vajdasági partjára, de a rendőrség és a katonaság közös vízi járőrszolgálata a folyón észrevette a járművet. A férfi többszöri felszólításra sem volt hajlandó megállni. Mikor csónakját a honvédségi hajóhoz csáklyával próbálták rögzíteni, a vízbe ugorva menekült, azonban 15 méter után segítséget kért. Az intézkedő rendőrök mentőövvel húzták a hajóba.
   
Időközben a rendőrök még az ártérben feltartóztatták az embercsempész által szállított, magát szír állampolgárnak valló öt határsértő bűnözőt.
   
Az ügyészség indítványa alapján a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a bűnöző letartóztatását, a döntés azonban – a gyanúsított és védője fellebbezése miatt – nem végleges.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »